Beszámoló a hollókői közitáborról

(todo) (mikor volt a tábor?)

A nyaram úgy kezdődött, hogy elsején mindjárt indultunk Hollókőre a közisekkel. A közitáborról azért annyit előre hadd mondjak, hogy nagyon-nagyon vártam, mert a tavalyi is igen mélyen megmaradt bennem olyan piszok jól éreztük magunkat és a társaság nem sokat változott — ill. ez nem is igaz,…. ha jobban belegondolok sok új ember is jött idén. Ez mindenesetre cseppet se rontott rajta, inkább csak javított, pl. a Bátyám is eljött idén!!!…

Ja, még előre szólok, hogy már késő van és ilyenkor már a nyelvem még jár, a kezem írja, amit a nyelvem mond -> pontosabban most csak gondol, mert Édesapám (és minden más normális ember) már alszik és csendben kell lenni -> konklúzió: kérdéses, hogy mennyire tudok most felelősséget vállalni azokért, amiket itt papírra/monitorra vetek 😎 Plusz most nincs holnap suli, hogy fellőjék a pizsit — azért ha szerencsétek van hamar elálmosodom… álmomban még úgysem írtam emilt.

Akkor “dióhéjban”, hogy mi is történt az idei táborban: először is volt egy első, amolyan ismerkedős nap, mert voltak újak is (öccsök, húgok), no meg mi se ismerünk feltétlen mindenkit annyira a heti egyszeri találka után.

Egyszóval a hétfő ezzel, meg kis játékkal telt el – ha jól emléxem akkor volt a vetélkedő, amit Kristóffal szerveztünk és egész jól sült el. No azért ehhez az is kellett, hogy konstruktív legyen a társaság, mert egy tiszta mata bagázzsal nem sokat lehetett volna játszani :-/

Ezt követte két túra nap, amikor felfedeztük a környéket – és szívtunk egy nagyot, mert szaggatott túravonalat néztek ki, ami tulajdonképpen vadcsapásnak minősül. Mivel azonban messze vagyok a vaddisznótól (és a többiek is) kicsit nehezen vergődtünk előre az “úton” – “ösvényen”… nem találok megfelelő szót! Lehet, hogy most túzok (vagy inkább túlzok), de elég zűrös volt tényleg az első túra, arról nem beszélve, hogy elnézték a térkép léptékét és 1 km-nek számolták a 2 km-es kockákat 😛

Ezek után a második napi kirándulás már szenzációs volt (na jó, buszoztunk is egy-két stb…. kilométert) és nem mellékes, hogy egy jó kis fürdőzéssel is összekötöttük a bányatóban!!

///Most jut eszembe! Aki nem tudta volna: Hollókő a világörökség része! Bizony ám!

Ha már itt tartunk rövid kitérőben hadd írjam le, hogy június végén 8-ra emelkedett a magyarországi világörökségi helyszínek száma! (Lehet, hogy ez triviális, ezt igazán elnézhetitek nekem… 🙂 Az Andrássy út és történelmi környezete, továbbá a tokaj-hegyaljai történelmi borvidék a két új helyszín.

1987 óta eddig a budai Várnegyed és a pesti Duna-part, Hollókő, az aggteleki és a szlovák karsztvidék cseppkőbarlangjai, a pannonhalmi bencés főapátság és természeti környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a pécsi ókeresztény sírkamrák és a Fertő tó nyilváníttatott hivatalosan a világörökség részévé.///

Aztán a csütörtöki nap Puskely Mária nővér tartott előadást nekünk a magyar szentek életéből (hallanotok kellett volna !! úgy bele tudja élni magát a történetbe és így mi is, mintha ott lennénk — nem mondom, hogy pörögtek az események, de nem is az volt a lényeg :).

A következő napon pedig egy bibliodrámát adtunk elő, amit Nyáry Péter és Oláh Zsuzsa rendezett velünk. Azt a történetet elevenítettük meg, amikor Mózes és Áron (mint M. szócsöve -> őt játszottam én 😉 engedélyt kérnek a fáraótól, hogy kimehessenek a pusztába, hogy áldozzanak az Úrnak. Annyira szuper volt az egész darab. Én nagyon régen színjátszottam (vagy hogy a csudába kell ezt magyarul helyesen mondani -> biztos nem úgy, hogy játszottam színt 🙂 utoljára és most rögtönözve az egészet… Nem tudom hangsúlyozni milyen jó kis társaság volt ez és szerencsére mindenki kapható volt a játékra, nem morogtunk, hogy márpedig minket nem érdekel a darab, hagyjanak békén stb….

Így különösen átéreztük a történetet és igen mély nyomot hagyott, mert az volt a lényege, hogy egyes epizódok között – esetenként volt, hogy a szabadban két helyszínen párhuzamosan ment két epizód (pl. a rabszolga nép dolgozik, miközben a lépcső tetején a fáraó fogad Mózest és engem (mármint Áront) – megkérdezte tőlünk Péter és Zsuzsa, hogy most milyen érzés van a bennünk a történtek után a fáraó ill. a nép iránt stb., így teljesen bele tudtam helyezni magam a szerepbe (megjegyzem picit nehezebb helyzete volt a fáraót játszónak, de utána az is kiderült, hogy ők mit kaptak ebből! Például olyanok jöttek ki, hogy rövid ideig jó volt átérezni a hatalmat, aztán esetleg nagy belső ütközés stb….). Egyszóval ez egy tutifruttijónapvolt :))

És akkor már-már ott is járunk, hogy szombat van és jön a záró bál napja, de még előtte bőven belefért egy számháború, amit sikeresen megnyertünk !-) Ja és ha már játék, akkor hadd jegyezzem meg itt, hogy volt még csomó maffiázás és foci esténként (három meccsen öt gólt rúgtam, bizony és egyet se a saját kapunkba — szerénységemmel semmi baj, ha esetleg valaki aggódna miatta 🙂

Ja és volt még egy nagyon-nagyon-nagyon-tutkó-brutkó tábortűz iiiis!!! Kiélhettem piromániámat – gondosan megrakott pici mágia, röhögtetek is, de hogy micsoda mesteri lángok következtek 😀 Én meg szívtam a füstöt 🙁 De nem ez volt a lényeg, hanem hogy rengeteg népdalt és egyéb nótát énekeltünk, aztán amikor már kevesebben maradtunk még a végén 3-ig az ismertebb gitáros énekeket végigénekeltük, beszélgettünk. Ez tényleg pótolhatatlan egy este ill. hajnal vót.

Aztán még volt egy órám a Lacival, hogy a másnapi szerenádra véglegesítsük a dalokat, mert nekünk kellett a fiúk reggeli próbáján begyakoroltatni. Piszok lelkesek voltak a fiúk, annyira jó volt nézni -> hallani már nem biztos, ezt a lányoktól kellene megkérdezni 😛

És akkor eljött a szombat este, amikor a bálra is előkészültünk már, akkor a lányok bevonultak, mi álltunk lenn a kertben a magas lépcső alatt nem messze és kijöttek az ajtó elé a kis korláthoz a lányok… mi meg rázendítettünk a szerenádra 🙂 Mondjuk az egyik dalt kicsit mélyen kezdtük, vagy csak lehúztuk, így az kicsit dörmögős lett, de a többi csodásan csengett — persze megint csak azt mondom: erről azért a lányokat is érdemes meghallgatni : ) “Mennyei muzsika!” – ahogy azt Fülöp atya is mondta (tudom, hogy aztán hozzátette, hogy “ha nem is éppen mennyei, de muzsika…”).

A zenét Csabival csináltuk a bálra, meg a táncot is – na jó, ez csak vicc volt, de tényleg sokat táncoltunk annak ellenére, hogy a hely igen szűkös volt -> körtánc és porfelhő RulZ … köh-köh-köh 😉

Uram Atyám, te jó ég, most már aztán tényleg irgumm-burgumm, de nincs több hely ebben a levélben és idő, hogy folytassam. Ezek után nem fogom csodálni, ha örök hallgatásra leszek ítélve – én figyelmeztettem mindenkit az elején, hogy könnyen megeredhet a nyelvem… és hát ez kb. be is következett 🙁 Lehet, hogy az efféle rövid levelek miatt nem mernek nekem írni az emberek ?-) na jó, azért szerencsére mernek, de komolyan mondom nem szívatásból írtam ennyit, csak egy vidám élménybeszámoló buggyant ki belőlem, mert nagyon örülök a nyárnak, de komolyan, úgy kellett már!!!

/ Csak ne esne most annyit az eső 🙁 /

Tamás

Ui.: ha már nagyon elegetek lenne belőlem, akkor legalább vidáman legyen elegetek:

/Egy gyors, tanulságos és értelmes eszmefuttatás:/

A lepkék nyalogatják a lábukat.
(Ezt is meg kell tudnunk egyszer…)

Az elefánt az egyetlen állat, aki nem tud ugrani.
(Talán jobb ez így) 🙂

A macskák vizelete foszforeszkál a sötétben.
(Kit fizetnek az ilyen információk megszerzéséért?)

A strucc szemgolyója nagyobb mint az agya.
(Ismerek embereket, akiknél ugyan ez a helyzet.)

A tengeri csillagoknak nincsen agya.
(Ilyen embereket is ismerek.)

A jegesmedvék balkezesek. (Na és?)

Bocs, tudom ezek selejtek voltak -> ez majd tetszeni fog remélem :))

Egy kisfiú sétál az utcán iskolatáskával. Mellette az úttesten egy lassan haladó autós követi. Egy kis idő múlva a vezető odaszól a kissrácnak:
– Ha beszállsz, kapsz egy százast, meg egy tábla csokit.
A kisfiú nem szól, megy tovább. Kis idő múlva megint:
– Ha beszállsz, kapsz egy ötszázast, meg 2 tábla csokit.
A kisfiú még mindig nem válaszol, megy tovább. Egy-két perc múlva megint:
– Ha beszállsz, kapsz egy ezrest, meg két tábla csokit.
Mire a kisfiú:
– Apa, ha már Trabantot vettél, próbálj meg együtt élni vele!

És végül a kegyelemdöfés, ha még ébren vagytok 🙁 🙂

Hogyan szurkol egy néma a focimeccsen?
Teletűzdeli a haját csatokkal, és mutogatja: “Hajcsatok ! Hajcsatok !”

Au revoir!

/Dani! Ezek után gondolom te se nagyon fogsz tőlünk élménybeszámolót kérni./

Ui2.: és ez most már tényleg az utolsó lesz, még egy nagyon kedves idézet, hogy végre valami komolyat is írjak. Nem tudom láttátok-e a Millenárisban a kedvenc idézetem:

“Ha valami nem sikerül, az azért nem sikerül, mert valami sokkal jobb fog helyette történni.”
“Terveim közül nagyon kevés sikerült. Azt is mondhatnám, hogy amit akartam, az soha nem sikerült. Ellenben sikerült annál sokkal jobb valami, amire nem is gondoltam. A sorsomat nem én irányítottam. És meg kell, hogy elégedve legyek, mert sokkal jobb jött, mint amit szerettem volna.” (Dr. Szabó Árpád, matematikatörténész)

/Ez a gondolat adjon erőt nektek is az életben és annak minden percében!!/

Kategória: Beszámoló | Címke: .

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.