Beszámoló a biciklitúráról

Megjöttünk a biciklitúráról, mindenki élve, sőt 12-en indultunk, és 13-an jöttünk vissza.

Amíg még el nem felejtjük, szerintem írjuk össze, hogy az egyes napokon mi volt A NAP ESÉMENYE:

Bp-Verseg:
– Ragi váltóficamja Gödöllőn a bicikliszervíztől 30 m-re
– A villámok a Versegi templomot nyaldosták, két fanatikus végig(?) kint aludt az éjjel
Verseg-Szücsi:
Szücsi-Egerszalók:
– Akkora volt a zivatar, hogy sötétedéstől 11-ig kénytelenek voltunk a melegvizes fürdőben maradni
Egerszalók-Miskolc:
– Egy napon kétszer ugyanaz a bicikli (Zsuzsi) defektet kapott, egyszer persze zuhogó esőben
Miskolc-Szerencs:
– Nem kellett elővenni az esőkabátot (én mondtam :))
– Este 9 után ebédeltünk
Szerencs-Tokaj:
– Nem csak mi kaphatunk defektet…

Várom a további eseményeket. Az egészből akár egy beszámoló is kikerekedhet.

Gergő


Augusztus 6, kedd

Napi: 66.6 Km (Összes: 66.6 Km)

Indulás az MSZT kertjéből. Ezúttal a hóhért akasztottuk, mert mindenkivel hozattam pótbelsőt, nehogy már induláskor szerelni kelljen (mint tavaly Örs defektjét), erre az én biciklimen kellett váltóbowdent cserélni a Lurdy háznál.

Első komolyabb állomásunk a Gödöllői kastély kertje volt, ahol ebéd után megteknintettük a frissen aranyozott kastélyt. Állítólag az egész ház aranyozása mindössze pár gramm nemesfémből készült, pedig nagyon pazarul nézett ki. Mivel spórolni akartunk, idegenvezetés nélküli jegyet vettünk, de rájöttünk hogy a teremőr nénik is szívesen elmondanak mindent. Így teljes tárlatvezetést kaptunk.

Első szállásunk Versegen volt egy romos plébánián. Házigazdánk: Kata és az apja nagyon jó fejek voltak, Kata főzött nekünk teát és megtanította a “Jöjj el Jézus, légy vendégünk” kezdetű dalt furulyán.

Talán itt kezdtétek unni a furulyát, pedig még milyen sok nap volt hátra. A vizitúrások azért lényegesen rosszabbul jártak, mert akkor még csak a ,”Boci-boci tarkát”, az Örömódát, az “Ave Maria” elejét és “Süss fel nap” ovis változatát tudtuk. Ehhez jött a biciklitúrán a “Te hívsz meg minket a lakomára”, az “Áldjon meg téged az Úr” két szólamban, a “Süss fel nap” kétkezes változata és még vagy 10 dal.

Augusztus 7, szerda

Napi: 23.9 Km (Összes: 90.5 Km)

Erre a napra már úgy ébredtünk hogy esett az eső. Az a két fanatikus, aki az esőben állítólag kinn aludt, valójában egy darabig próbált bebújni a biciklik szélárnyékába, de túl sok volt a lyuk és az arcukba esett az eső, így aztán bemenekültek az előtérbe, ahova szintén befolyt a víz, de szerencsére megállt egy pocsolyában, így ennek a partján tudtunk aludni, vagyis gyünyörködni a szomszédos temlomtoronyba becsapó villámban. Mivel csak kevés Km volt erre a napra, ráértünk megvárni míg eláll. Általában az ébresztéstől az indulásig 3-4 óra tellt el, így aztán nem nagyon kellett szobroznunk, ennyi idő alatt az eső egyszerűen kifogyott. Leglábbis akkor így tűnt. Annak elenére, hogy alig kellett menni a térkép szerint, azért rendesen megszenvedtünk a 10-12%-os emelkedő-lejtő kombinációkon.

Szücsi előtt megálltunk a hegytetőn, mert a házigazák felajánlották, hogy kijönnek elénk. Gondoltuk, ők is hadd másszanak egy picit. Itt Nikiéknél vendégeskedtünk, Niki apja főzött egy pompás gulyást és este is itt aludunk. Reggel zenés ébresztő volt: “Szeretem a bőröd illatát….” 130 dB-lel. (A furulyához képest szerintem nagyon durva volt.) Innét Niki is velünk jött, így lettünk hát 13-an (mint a gonoszok).

Augusztus 8, csütörtök

Napi: 74.3 Km (Összesen: 164.8 Km)

Szücsihez közel van Gyögyöspata. Itt a templomban az oltár Jézus családfáját ábrázolja. Megnéztünk és imátkoztunk nála a jó időért. Innéttől kezdve szinte folyamatosan áztunk. Gyöngyösön volt egy óránk nézelődni. Amíg a többiek nézelődtek, addig Katival vigyáztunk a biciklikre és hogy ne unakozzunk, elővettük a furulyát, meg egy tányérat is kitettünk a poén kedvéért. Mire a többiek visszaértek 180 Ft-ot koldultunk össze a közi javára.

Kisnánán a várat néztük meg. Kati minden jelentősebb várról készült egy rövid ismertetővel, és a vonatkozó részt itt is felovasta. A végállomás Egerszalók volt. Mivel előbb értünk oda, mint a plébános, időtöltésképpen kinéztünk a hőforráshoz. Közben megeredt az eső így csak páran mentünk vissza elfoglalni a plébániát. Este sokat ültünk a melegvizes medencékben és zuhanyok alatt. Olyan fél éjfél körül mentünk haza éjszaka esőben. A melegvizes forrás a falutól olyan 3-4 Km-re lehet az erdőben. A kaszt alatt két beton medence van kialakítva és négy dögönyöző. Éjszaka is látogatható. Nagyon sejtelmes hely, alig néhány lámpával van távolról kivilágítva.

Augusztus 9, péntek

Napi: 74.7 Km (Összesen: 239.5 Km)

Egerszalókról Egerbe végig zuhogó esőben tekertünk át. Itt páran úgy döntöttek, hogy vonattal mennek a következő állomásig. Az ég egy picit tisztult, amíg álltunk, így a többség nekivágott a Bükk-nek. Persze mindjárt a következő falunál defektünk volt és meg is áztunk és az ázás a továbbiakban is végikísért, de egy idő után már meg is szoktuk és nem volt nagyon zavaró. Az esőért kárpótolt minket a helység szépsége és így láttuk Lillafüredet is. Este Miskolcon aludtunk a görög katolikus plébánia luxushoteljében (kétágyas szobák, vacsora, reggeli, idegenvezetés, bicikliszervíz…). Nagyon jól esett az egésznapos ázás után az a finom és bőséges vacsora, amit itt kaptunk. Hát még a misebor!

Augusztus 10, szombat

Napi: 54 Km (Összesen: 293.5 Km)

A délelőttöt a Diósgyőri várban töltöttük. Itt csak idegenvezetős jegy volt, viszont a jegy egyben képeslap is volt. Ezeket megcímezve szerencsésen otthagytam a fagyizóban. Kíváncsi vagyok valaki feladja-e. Szerintem nincs olyan ember. Szereltünk egyet biciklit is, és már délután vágtunk neki Szerencsnek. Ez volt az első nap, amikor Gergőnek már volt esőkabátja, persze az eső elkerült minket.

Szerencs előtt segítettünk egy párnak defektet szerelni. Elindultak pótbelső és pumpa (!) nélkül. Mi lett volna velük nélkülünk? Bár ahogy megjavítottuk a gumit, nem biztos, hogy elértek Miskolcig. nem volt ugyanuis pótkülsőnk és sebtapasszal ragasztottuk meg a gumit.

Szerencsen még gyorsan elmentünk misére és utána kezdünk el pizzázót keresni, mert aznap még csak reggelit ettünk. A csapat itt több részre szakadt és ki-ki így nézett kenyér után. Ez nem volt nagyon szerencsés, remélem akik akkor nagyon idegesek voltak, meg tudnak bocsátani a szervezetlenségért és jövőre is jönnek velünk.

Augusztus 11, vasárnap

Napi: 33.7 Km (Összesen: 327.2 Km)

Szerencsen reggel produkáltuk a leggyorsabb elindulást: 2 óra és 53 perc kellett a felkeléstől az elindulásig. Szédületes tempóban mentünk Tokajig (ami most már állítólag a világörökség része). Itt elvileg a gk. pap gyerekei vártak minket. Én nem gondoltam, hogy két 10 éves forma gyerek fog minket a pincesoron körbevezetni, de ez történt. A harmadik liter bor után már nagyon jól éreztük magunkat. Persze azért megnéztük a görög templomot és egy kiállítást is. A pap pont akkor ért haza, amikor mi is a gyerekekkel. El lehet képzelni, mit gondolt, amikor meglátta a kislányát Zoli nyakában. De nagyon aranyos volt, segített ebédhez vásárolni, náluk ebédeltünk és innét indultunk utolsó utunkra, a vasútállomásra. A gyerekek hosszan integettek utánunk (az első kanyarig).

A vonaton kártyáztunk. Nem volt annyira jó. Egyszersem lettem király 🙂

Összesen:
6 napig mentünk, ebből 2 napig esőben (csütötök, péntek)
13 fő vett részt a túrán, ebből 11-nek volt esőkabátja
17 alkalommal áztunk el (ki többszök, ki kevesebbszer)
2 defektünk volt, mindkétszer esőben (Mezey Zsuzsi)
327.2 Km-t tettünk meg biciklivel
3 liter bort ittunk meg tokajon (száraz, muskotály, édes)
3 várat és egy kastélyt láttunk (Kisnána, Diósgyőr, Szerencs, Gödöllő)
2000 Ft-ot adtunk ben a közösbe személyenként

A túra végére 906 Ft maradt a közös pénzből. Ebből vettem kekszet a közibe 864 Ft értékben. Ezt szeptemberben lehet majd megenni. A fennmaradó 42 Ft-ot a szegény rászoruló pályakezdő villamosmérnökök javára ajánlottam fel. (Elfagyizom)

Andris

Kategória: Beszámoló | Címke: .

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.