Beszámoló a nyári biciklitúráról

 

2006. augusztus 14-20.

Szevasztok! Az elkövetkezendő pár sorban (oldalban:)) megpróbáljuk feleleveníteni a nyár felejthetetlen nagy élményét: a bicótúrát! (Ahogy mi láttuk Brez(énB) + Eszter(énE)) Külön elnézést kérünk a bölcsészektől, mivel mi nem vagyunk azok, az esetleges hibákért….

Nézzük sorra:

1.nap
7:30-kor volt a találka a Déliben, énB odaértem 7:28-ra és akkor még csak 4-en voltunk az Ocsi, Kevin, Joci meg énB. A bibi: Volt ott két másik bringás csoport is, mindkettő vagy 20-20 fő, ahogy mi is, és mindannyian ugyanarra a bicikliskocsira pályáztunk. Nagy volt a harc,ádáz küzdelem, mindenki azt állította hogy lefoglalta előre és papírja van róla. Hogy mennyiben volt keresztényi cselekedet vagy nem, nem tudom, mindenesetre élelmesnek élelmesek voltunk, végül mi raktuk be először a bringáinkat. Meg sem álltunk Balatonlelléig, ahol Kinga, Joci meg énB bevállaltuk a 17 fokos Balatont és beúsztunk a közepéig (:-).A többiek a parton henyéltek, míg a fürdőzők zuzmarásodtak. Aztan röpizni mentünk mindenki nagy megelégedésére (különösen énE), majd nekiláttunk a tekerésnek Kaposvárra. Két csoportra oszlottunk a profik és a tempósok csoportjára :). Útközben megálltunk egy apátságot megnézni. Ezután sajátítottuk el az esőkabátban tekerés tudományát, illetve az 5 percenként megállást és öltözék-rendezgetést, mert “már nem esik”, vagy “jaj, már megint esik”.
Szegény Cilit igencsak megviselték az emelkedők.

2.nap
Amint az a bringatúrákra jellemző, erős alvegi fájdalmakkal (gerincoszlop olyan oszlop, amelyik egyik végén ül a fejünk, másik végén ülünk mi), de elindultunk Szigetvár felé. Közben találtunk egy játszóteret, ahol mindenki kiélhette gyermekkorában elmulasztott vágyait (különösen Vehó-főnök), és mkk tornyot is építettünk saját magunkból. Igazából egy pók (Joci-főnök) fiesztájához hasonlítottunk (sok légy). Majd tekertünk tovább Szigetvárra. Közben Szabó Zoli mindent dokumentált a digitális gépével, és csatlakozott csapatunkhoz Laci. Először misén vettünk részt, majd az atya elvitt minket vacsorázni, amolyan igazi magyar módra. Rendes többfogásos vacsorát kaptunk, meg vörösbort, és mindent az atya fizetett. Másnap meg is köszöntük illendően nekillye.
énB még egy sört is ittam.:)

3.nap
Ez nap már felettébb izgalmas volt. Kezdődött ott, hogy elterveztük, hogy Siklós felé fürdünk a Drávában. Erre az atya figyelmeztetett minket, hogy ne ijedjünk meg, ha a Dráva mellett a bokrokból véletlenül előugrana egy-két géppuskás fiatalember és az útleveleinket követelné szerbül. Aztán mégsem fürödtünk a Drávában, hanem Harkányban ejtettük meg e jeles eseményt, ahol víziröpiztünk, majd olyat játszottunk hogy Kati búvárszemüvegével pásztáztuk kb. egy órán keresztül felváltva a medence alját Cili fülbevalójának rögzítőjét keresve. Jó sokáig voltunk Harkányban. Végül este későn értünk Siklósra, ahol bográcsost főzött Vehó és Renka, ami után megnyaltuk mind a 11 ujjunkat. Egyesek a sarki fagyokra jellemző hőmérséklet ellenére kint aludtak a szabad ég alatt, a többiek pedig egy tornateremben.
Cili aludt el először.

4.nap
Jól indult a nap. Egy tornateremben ébredtünk (hiszen ott aludtunk el:)), ezért a reggelt különböző tornamutatványokkal indítottuk, a fejen-, kézenátfordulástól, a tarkóbillenésig mindent próbálgattunk, ki-ki ízlése szerint. Ezen a napon már a hőmérő mutatója finoman karcolta az 40-es értéket,be kell vallanunk, igencsak gyöngyözött a halántékunk. Kinga egy bicószervízben landolt, mert rekordot döntött nem kis teljesítményt produkálva, 5 küllője tört ki! Egész nap tekertünk Pécsig. Pécsett többek belemásztak a főtéren levő szökőkútba, lábhűtés, nem feltétlenül lábmosás céljából! Majd bejutottunk a szállásra, ami a bazilika melletti múzeum eldugott szobáit takarta, és megtaláltuk a – egyedül a budaörsi Tescoban kapható – Supet Soccer Game nevű játékot, ami – annak ellenére, hogy Made in China – felejthetetlen perceket szerzett; sokszor már-már nevetőgörcs kerülgette a játékosokat. Igencsak nehéz volt kideríteni, hogy melyik bábúkkal is vagyok, minduntalan elfelejtettem, es hiába tekergettem görcsösen a foggantyút. Elnézést így utólag, mert a magukat elfeledő játékosok a játék heves-izgalmas pillanataiban igencsak kurjongattak, amit hajnali 3kor nem biztos, hogy mindenki értékelt, de hát juventus ventus… Még a meccs előtt kitaláltuk hogy feltekerünk a Misina nevezetű jelenségre, persze még nem tudtuk mire vállalkozunk. Nem kellett sokat várni, hogy megtudjuk. Egy óra tekerés 10%-os emelkedőn, 35 fok melegben! Nade ezek csak a zord számok, közben megannyi felejthetetlen élmény tarkította az utat; például sosem fogom elfelejteni, hogy hányszor, mindig a legmeredekebb rész közepén esett le a láncom (énE):)! Végül a tetőn gyönyörű kilátás fogadott minket, Pécs fényei este, szinte 40 km-es körzetben el lehetett látni… Indultunk is lefelé. Volt egy olyan szakasz, ahol nem volt közvilágítás, de még aszfalt sem, sőt nem egynek még lámpája sem, de hát minket semmi sem tántorithatott vissza, annál is inkább, mert nem akartuk fennt tölteni az éjszakát, úgyhogy valahogy le kellett jutni. Elég izgalmasra sikerült ez a jelenet. Ahogy Tarsoly Andris nevezte őket – egy-két szellem – jött le a csapat mögött. Persze ezek nem igazi szellemek voltak, hanem díszes csoportunk lámpa nélküli tagjai, akik igyekeztek egy-egy kocsit lámpásnak használni. Talán az est fénypontja itt Zsolt volt, aki néha-néha udvariasan útbaigazitást kért a köves részen tőlünk, az előtte kb 5 m-re haladóktól, hogy kb merre is menjen a sötétben, hogy ne a legnagyobb üreget találja meg.

5.nap
Reggel fájó szívvel, de búcsút vettünk SSG-től (Kati megnézte és sajna már nem lehet kapni). Aztán irány Pécsvárad! Megtettük bemelegítés gyanánt ugyanazt az egyórás10%osemelkedősleizzadós szakaszt, amit elöző este a Misinára menet. Ez a főnökök ajándéka volt, ugyanis túl sokat ettünk előző nap, és igencsak szívükon viselték kecses vonalaink sorsát.:) Orfűn megálltunk pancsikolni. Egy röplabdapályát is találtam (énE), de mire felderítettem, már indult is a csapat tova, amire igencsak dühös lettem, mert a felderítés közben, amolyan áldozat gyanánt, a nagylábujjamat valami ménkűképp bevertem. Különben valami fergetegesen festett a kis bringaszakaszunk, mindenki a vizes fürdőruháját, törülközőjét a csomagokra teregette, mint valami cigánykaraván döcögtünk tova. A pálmát itt Joci-főnök vitte, aki a bringaorrára erősítette a fürdőgatyáját, mint valami ékességet, amit a hajók orrára szokás. A hegyes-völgyes szakasz egyik kanyarában Andris várta a tempós csapatot. Figyelmeztetett minket, hogy kavicsos, es igencsak éles lesz a kanyar. Igencsak meghatódtunk, milyen figyelmes is ez az Andris, mikor megláttuk, honnan is ered ez a figyelmesség. A kanyarba érve előtűnt Dani daliás alakja, amint valami szerkentyűt szed ki a fűből. Ez a szerkentyű történetesen a biciklije volt, de ilyet még nem láttam! Az egyik kerék első fele derékszögben állt ugyanazon kerék hátsó felével, de a többi rész sem festett valami bizalomgerjesztőn. A fiúk egy ideig próbálták egyenesbe hozni a paripát, de mérsékelt sikerrel. Mindenesetre Kinga kezébe vette a bringa es utasa sorsát, es fogott egy kedves sofőrt a hegy alján, aki elvitte őket a legközelebbi faluba. Itt Dani – bicikliszervíz nem léven – betért a helyi kocsmába, aholis megkapta a megfelelő útbaigazítást, menjen a 3. utcán balra, ott lakik XY bá, az majd segít. És segített is, hősünk kapott egy két számmal kisebb SZTK kereket; így már egész sportosan nézett ki a biciklije. Végül még Pécsvárad előtt várt ránk egy megpróbáltatás: az utolsó szakasz huplijai az erdőn keresztül. Az igazi kalandot a tempós csoport (aki mérsékelten haladt:)) élhette át. Ugyanis először eltévedtünk, majd találtunk valami bácsit, ami nagy szó volt, mert arrafelé nem sok elő lélek járt. Ez az úriember elkezdett krétaval egy térképet rajzolni Joci-főnöknek, de olyan sebességgel, hogy mi, a várakozók, azt hittük, hogy valami műalkotűs készül. Közben egyre sötétedett. Végül visszafordultunk, és az X-edik útbaigazítás után megtaláltuk a tuti utat, amiről Vehó-főnök beszélt. Erről még annyit érdemes talán tudni, hogy az egyik útbaigazító vadász lévén, figyelmeztetett, hogy vadászidény van. Sötét volt, erdőn keresztül vezetett az út, úgyhogy tanácsosnak találtuk néha-néha emberi hangot kiadni, nehogy összetéveszthetők legyünk egy-egy sportos őzzel (persze azoknak nincs bringalámpája, de nekünk se volt maradéktalanul).
Kati, Kevin, Ocsi és Renka rövidítettek és 3 óra alatt értek oda, es megfőztek az igen izletes vacsorát! Köszönet.

6.nap
Elindultunk Mágócs fele. Útközben nem történt semmi extra, az egyik kisfaluban nem lehetett kapni 100 forintnál drágább sört (énB). Valahol megálltunk megnézni valamilyen várat (ide jön a vagányközgázoscsajlealkudjaszegényöregbácsinálajegyárat rész GONOSZ VAGY 🙂 NEM IS 😛 ). Sajnos elromlott az időérzékünk, késve bukkantunk elő a várlátogatás után, ezért Vehó-főnök nagyon megorrolt ránk 🙁 . Útközben a mérsékelten haladó csoport (alias tempós csoport) megállt Joci-főnök utasítására kukoricát szedni. Ez ügyben vizsgálat indult az mkk legfelsőbb vezetésének körében (de a Tesconak is szöget ütött a fejébe, hova tűnt egy csipetnyi só az oly jól záró zacskóból). Mágócsra érkezvén, Stolczi zenélt nekünk harmóniumon gyönyörű dallamokat, majd egy kisebb pool csapat elindult Dombóvárra, hogy beszerezze az esti partyhoz a szükséges alapanyagokat, ugyanis Eszternek szülinapja volt, és ezt megünnepeltük. Vettünk Martini cherryt. Majd megérkezett – kissé ázva – a kukoricabeszerző csapat is. Hajnali 3-ig maffiáztunk 4-en (Kati volt rendőrfőnök, énB a polgár, Stolczi a maffia, énE a játékvezető, persze ez néha váltakozott, de szó, mi szó, elég kiszámítható volt a játék 🙂 ).

7.nap
Misére mentünk reggel. Utána jött egy fiatalember, és megkérdezte, van-e köztünk énekes tehetség, ekkor mindenki Kingára szögezte tekintetét (csapatunk csalogánya), mondtuk hogy van. Rögtön el is énekeltük a szózatot és a székely himnuszt a helyi polgári körös összejövetelen, cserébe kaptunk frissen szentelt kenyeret (megjegyzes: nagy szerencsénk, hogy nem kaptunk mikrofont; így nemzeti hősként ünnepeltek minket). Majd váratlanul mindenkinek beötlik, hogy vége a túrának, és megköszöntük Joci-főnöknek és Vehó-főnöknek a szervezést, majd irány Dombóvár. Onnan vonattal mentünk vissza Pestre.
Sosem fogjuk elfelejteni.

Brezina Péter és Baranyai Eszter


Összefoglalni egy 1 hetes MKK-s biciklitúrát néhány oldalban: lehetetlen feladat. De mint jó MKK-s, megpróbálom a lehetetlent is. Hiszen ez a bringatúra még egy évvel ezelőtt szintén lehetetlennek tűnt számomra. Soha ezelőtt nem voltam még egy hetes tekerésen, így rámfért a bíztatás. Ez az élménybeszámoló is – részben – ilyen bíztatás akar lenni, hogy a következő bringázáson Te is ott legyél!

Augusztus 14-én jó korán indultam el Wekerléről, mert a problémák nálam akkor szoktak előjönni, amikor még nincs senki a közelben. Így hát sikerült is elsőnek érkezni a Déli pályaudvarra, de szerencsére nem sokat kellett várnom a következő érkezőkre. A biciklik szállítása a MÁV-nál sosem volt egyszerű dolog… Mint ahogy most sem, pláne, hogy nem csak az MKK-s különítmény akarta felpasszírozni magát és a biciklijét arra a bizonyos vonatra. Végül aztán csak felfértünk valahogy, és Székesfehérvárig gyorsabban, utána meg lassabban (minden állomáson és megállóhelyen megállva) robogtunk, de ezalatt legalább mindenki elmesélhette nyarának addigi élményeit. Balatonbogláron aztán újabb pakolás következett (ezúttal lefelé), majd végre-valahára nyeregbe pattanhattunk… de a Balaton csábításának nem tudtunk ellenállni: egyeseknek a parton pulcsiban, másoknak a vízben, brrr… Voltak, akik röpiztek, gyermekibb lelkületű társaink pedig még a gumivárat is kipróbálták. Kaja után két csapat alakult: az első Veho, a második Joci vezetésével indult útnak. (A második csoport persze csak azért ment lassabban, mert az útba eső összes szilvafát leteszteltük, és hát teli hassal nehezebb a tekerés! ) Megnéztük a somogyvári apátság romjait, s a mellette álló kilátóból visszatekinthettünk a már megtett útra is. A nap végén egy kisebb zápor is elkapott minket, de végül elértük aznapi célállomásunkat: Kaposvárt. Egy kis várakozás után el is foglaltuk szállásunkat, mely egy plébánia volt. Vacsi után, aki még bírta, Bang!-partyzhatott, azután altatni már senkit sem kellett.

Kedden: Alig pirkad az ég alján, szorgos bringás már a talpán. Útnak indult a nagy menet, … , megláttunk egy játszóteret! Na jó, ez azért nem teljesen így volt. Ezen a napon már dombosabb vidékkel is ismerkedtünk, pláne mikor rossz irányba mentünk… természetesen csak azért, hogy utána egy jó kis lejtőn gurulhassunk le ama igen emlékezetes játszótérig. De azért a nap csúcsa az volt, amikor a második csapat előbb érkezett a megbeszélt helyre, mint az első. Biztos azért, hogy addigra kész legyen a kaja… Ebéd után megrohamoztunk egy fagyizót is, aztán tovább kerekeztünk egészen a szigetvári plébániáig. Augusztus 15-e lévén – szállásunk elfoglalása után – elmentünk misére, majd vacsorázni betértünk egy vendéglőbe, három fogást vacsoráztunk, utána meg… körbejártuk a kivilágított Szigetvári várat (Szigetvárat ), és “hazamászva” az atya jóvoltából még lagzis kuglófot és bort is fogyaszthattunk. De jó volt jéghideg vízben fürden…

Szerda reggel még nem is sejtettük, hogy milyen hosszú nap és milyen hosszú táv áll előttünk. “A napi távok 60-70 km-nél nem többek” – állt a bringatúrás tájékoztatóban, de ez nem egészen így alakult, ugyanis a napi táv a 90-et súrolta inkább. Azonban kárpótolt minket a táj, és a pihentető (sík egyenes) terep. Szóval jót bringáztunk, de a Drávában nem áztunk.. Inkább a fürdés legális formáját választottuk. De közbejött egy kis baleset: néhány küllő kiesett, ezért először bringát szereltünk, aztán meg is ebédeltünk. Fővezéreink jóvoltából még joghurtot is ettünk (igen, ez nagyon fontos ). Az élelmesebbek ezen a napon sem hagyták ki a játszóterezést, miközben a főnökök Kinga biciklijének használhatóvá tételén fáradoztak. Aztán míg a többiek maradék energiáját Harkányban a termálvíz szívta, addig néhányan Siklóson a vacsorakészítéssel szívtunk (hogyan szeleteljünk nyers húst bicskával; hogyan gyújtsunk tüzet, mikor a biztonsági őr a nyakunkra akarja hívni a tűzoltókat? ), de aztán ezt a vacsit is mindenki túlélte. Este (éjszaka inkább) még elmentünk jó páran a siklósi várhoz, aztán hálózsákba bújtunk, a többség egy tornateremben, a jobb levegőre vágyók pedig a szabad ég alatt.

Csütörtök reggel a telefonom már nem bírta a gyűrődést, úgyhogy – mivel nem voltam tisztában az idő állásával – a kelleténél korábban keltem, Gáborral elmentünk kenyeret venni, majd reggelit készítettünk. Reggelire sem ettem még dinnyét, de mindent el kell egyszer kezdeni. A megfelelő mennyiségű energiaforrás felvétele után – kissé megbomlott csoportbeosztásban – elindultunk Máriagyűdre, ahol megnéztük a kegytemplomot, melyet cseppet magasra építettek. Később, míg én csalánkezelést vettem, addig voltak, akik inkább egy tóban áztatták magukat, a szomszédos építkezésen pedig kiittuk az összes vizet a csapból. A pécsi szállás felé tartva megismerkedhettünk a nagy forgalmú utak hangulatával is, meg egy építkezés kikerülésének fortélyaival, de megérte. A csapat egy része a dóm megtekintése közben meghallgathatta a templom hamisítatlan történeteit is. A 6 órai ebéd után mindenre elszánva elindultunk a Misinára, legalábbis azt hittük, hogy oda megyünk. Ekkor a máriagyűdi templomig vezető út már csak egy rövid kis emelkedőként rémlett fel. A végén már nem nagyon tudtam eldönteni, hogy mi a nehezebb: aszfaltos úton fölfelé tekerni, vagy esetleg köves úton fölfelé tolni a bicajt. A kilátóból azonban gyönyörű panoráma tárult elénk és megnyugtató volt a gondolat, hogy most már csak gurulni kell majd lefelé. A csúcsra érést nutellás keksszel ünnepeltük, sőt azt is megtudtuk, hogy a Tubesen vagyunk. A lefelé út már csak a kezünket (fékhúzás), meg az ideinket (elszáguldó árnyékok Zsolt álnév alatt ) viselhette meg. Na jó, a lámpám azért elég rosszul viselte a megrázkódtatásokat (szó szerint értendő). 11 óra körül elfogyasztottuk a jól megérdemelt (és jó lassan megsült) vacsorát.

Pénteken Renkával, Katival és Petivel egy rövidebb útnak vágtunk neki, aminek megtalálása nem bizonyult egyszerű feladatnak. Pécs forgalmas utcáit elhagyva négy főből álló kis csapatunk egy dombos, kellemes úton haladt Pécsvárad felé. Az utolsó nagy emelkedőhöz néhány szilvafa tápanyagtartalmának felszívásából gyűjtöttünk erőt. A plébániához érve épphogy tudatosult bennünk, hogy minket csak jóval későbbre várnak, megérkezett a “mindenes néni”, akinek jóvoltából nem kellett egy egész délutánt az utcán töltenünk. Segítettünk neki a mosogatásban, barackpucolásban (valahogy az output mintha kevesebbnek tűnt volna, mint az input volt ), cserébe 2*2 kerék helyett 1*4 keréken gurult Kati és Peti a boltig és vissza. Renkával megnéztük a várat, a féligfejnélküli szoborparkot és egy fél órás misén is részt vettünk, jelentősen emelve a hívők számát. A kártyapartit sátorállítási és vacsikészítési feladatkörünk ellátása érdekében sajnos félbe kellett hagynunk. A második csoport érkezését már korgó gyomorral vártuk, mivel – ellentétben velük – nem vittük túlzásba a déli étkezést. Kulturális épülésünk jegyében többször is összeraktuk nagy Magyarországot vármegyéiből. Aztán nyugovóra tértünk ki a sátorban, ki a szobában.

Az utolsóelőtti napon seregünk először Máré várát vette be sikeresen, bár hős vitézeink nem találták meg a királylányt (vagy csak eltitkolták). Távozóban hadvezéreink négylábúi (akarom mondani kétkerekűi) sebességmaximumot döntögettek. Aztán Dani is kedvet kapott a (vár)árok-látogatáshoz, s míg derék hadvezéreink a paripáját patkolták-abrakolták, Kinga pedig szövetségeseket keresett, mi kártyajátékkal múlattuk az időt. A küldetés sikeres teljesítése után továbbálltunk, de rövid idő múlva Peti paripája is rendetlenkedni kezdett, így a forgatókönyv megismétlődött. Közben pedig a “Family Frost” fedőnevű vendéglátói egység eltérítését is sikeresen véghezvittük. Néhány kukoricatábla kifosztása után még egy kis égi áldást is kaptunk a nyakunkba, de semmi sem állíthatta meg rettenthetetlen karavánunkat hadjáratunk utolsó nagy állomásáig. Mágocsi főhadiszállásunk elfoglalása után vacsorakészítés és Eszter szülinapjának ünneplése következett. Aztán meg hajnali 3-ig számláltuk a hullócsillagokat.

Vasárnap reggel – egy késősre sikerült mise után – Mágocson a templomtéren István napra zengtünk szépen. Jutalmul a polgármester megvendégelt egy kenyérrel. A 11 órai reggeli után átkerekeztünk Dombóvárra, ahol vonatra szálltunk, s úgy, mint jöttünk, hazamentünk.

Ha a túra véget nem ért volna, az én mesém is tovább tartott volna. De jövőre folytatódhat akár Veled együtt is!

Ocsovai Mária

Kategória: Beszámoló | Címke: .

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.