Beszámoló a 2007-es közitáborról

A közitábor részletei »
Képek »
Az I. MKK-s tájfutás eredményei »

Az infrastruktúra jól fejlődik…

(MKK-s közitábor Pálházán, 2007. július 7-13)

“…retéP, ataK, láP”

Ha nem is az Óperenciás-tengeren is túl, de a térképnek igencsak a szélén, a Sátoraljaújhely közelében lévő Pálházán tartottuk idei közitáborunkat. A mintegy 280 km-nyi zakatolás után jóleső érzés volt, hogy míg az otthoniak közeledvén a újabb melegrekordhoz szépen pácolódnak a nagy budapesti hőségben, mi végre a kicsit emberségesebb hegyvidéki nyarat élvezhettük egy röpke hét erejéig. A Hanyi Istók Túristaszálló a falu határában, gyönyörű zöld hegyek (és egy ipartelep félelmetes gépóriásainak) árnyékában található.

A szállóba érvén lecuccoltunk s az ebéd után megtartottuk az első kiscsopis beszélgetést (csopvez voltam), melyen megismerkedtünk egymással és nevet választottunk magunknak. Valami virág legyen, adták ki az ukázt – A nyolc csoport ízlése igencsak heterogénnek mondható, íme a díszes csokor: TulipánFilodendronTátikaSzöszös ökörfarkkóróHóvirágKözös!séges csalán,Génkezelt gabonavirág és Zuhanyrózsa (ez voltunk mi!).

Vasárnap a helyi görög katolikus közösség miséjén vettünk részt. Belépvén a templomba (a hetvenes évek építészeti remekműve, mint egy jól szituált SZOT-üdülő), jócskán megnöveltük az egy padra eső hívők számát. Amilyen rettenetes élmény volt az épület kívülről, annál megkapóbb a belseje: a díszes ikonosztáz aranyával, telt színeivel közelséget, melegséget árasztott. Jó volt ott lenni, jelen lenni a szentmisén. Furcsa volt a hosszú liturgia, az ősibb szövegek, a sok tömjénezés (úgy lóbálta az atya ide-oda a füstölőt, hogy már-már megijedtem, hogy egyszer csak hopp! és elrepül – de szerencsére nem repült el)… Délután csoproton belül megosztottuk egymással, kit mi érintett meg ezen a rendhagyó misén, majd a meghívott szertartást végző atyával beszélgettünk a bennünk megfogalmazódó kérdésekről, az ő rítusukról, annak történetéről, meg mesélt a családapaként megélt papságáról is.

Hétfőn volt az első nagy kirándulás Cili vezetésével. Kisvasuttal indultunk a hegyekbe, majd tettünk egy kis túrát a környékbeli erdőkben. A tábor kb. 80%-a ekkorra időzítette az előírt másfélórázást – viccesen nézett ki, ahogy kettesével nyomtuk parancsra a sódert… Aznap este volt a Radics Laci vezette Láthatatlan Színház – ez a visszajelzések szerint nagyon jól sült el. Hányszor is játszottuk el? (én is szerepeltem benne) – 25-ször legalább. Farizeusként találkozni Jézussal: milyen mindennapos élményünk ez, nem?

Kedd. Tájfutás esőben. – Nekem nem volt hozzá bátorságom. Ebéd után a kiscsopival a közelgő városmisszióról beszélgettünk. Nagyon sok kétely merült fel nálunk annak kapcsán például, mennyiben lesz más a mi utcai missziónk a szekták térítgetéseihez képest? – Az Emmánuel Közösség (mint lendületes evangelizációs mozgalom) képviselőivel gondoltuk tovább a témát. – Azt nem lehet előre látni, hány embert érint meg ily módon az egyház, de ha csak páran elgondolkoznak a szavainkon, már megérte, nem beszélve arról, hogy ez a nagyszabású rendezvény kicsit összerázza magát, a hívők közösségét is.

Szerdán felmentünk a Füzéri várba. A romokról igen szép a kilátás (legyen is szép, ha már a restaurálás alatt álló vár – a nem éppen olcsó belépő ellenére! – a betonkeverőivel nem lehet az). Hazafelé csaptunk egy nagy métázást egy focipályán, aztán aki akart, buszra szált, aki meg még nem unta meg emelni a lábát, gyalog kolbászolt vissza, Pálházára.

A tábor utolsó napja is bővelkedett programokban. Délelőtt Kinga és Gergő ügyességi vetélkedőjén adogattuk szorgos mókusokként egymásnak a tobozt, szaladtunk párban összekötött kézzel, lábbal pókmászásban, szaglásztunk a fűben fahéj után bekötött szemmel – okos kutya, szimat, szimat!…

És így érünk el krónikámban, kedves olvasóim, a tábor fő-fő-fő eseményéhez, a csütörtök esti záróbálhoz. A “belépő” egy pár kilométeres séta volt (persze akadt néhány kiváltságos mázlista, akit kocsival fuvaroztak a helyszínre), ugyanis a bál a szomszédos falu kultúrházában volt megrendezve. Miután mindenki megérkezett, mi, fiúk hirtelen elővettük minden jómodorunkat s délceg Rómeókként szerenáddal s egy szál rózsával köszöntöttük számítógéppel kisorsolt Júliáinkat. (Ó, Júliák, míg ti a másik oldalatokra fordultatok, mi már kint kukorékoltunk a falu szélén!: Exluzív hajnali énekóra Balázs vezetésével, 5:30! – “ez nem embereknek való időpont” (az egyik lovag sóhaja)). Aztán egy szép nyitó csacsacsa – le a kalappal, hogy egyeseknek még erre is volt gondja! – és tánc minden mennyiségben. Úgy emlékszem, egészen éjfélig roptuk, mikor is megtörtént az ünnepélyes hatalomátvétel: a leköszönő Peti évértékelő beszéde, az újonnan megválasztott közivezető, Orsi köszöntése, búcsúkönnyek, pezsgő, müanyag poharak koccintásnak nem nevezhető összezördítése… Aztán megint tánc, és tánc, és tánc: sokáig.

Álmos másnap… Sok felejthetetlen dolog talán nem történt: készülődtünk, és sajna Budapest felé irányoztuk lépteinket, vagyis a vonat kerekeit arra irányították. Ismét 280 km-nyi tatam-tatam s végül: Budapest-Keleti – “Szer – vusz – tok!”

Néhány apróbb egy s más:

– A tábor különös érdekessége volt többek közt a “formális takarodó”, vagyis, hogy egy pálházai nap legtöbbünknek nem 10 órakor vagy 11-kor, esetleg éjfélkor ért véget, hanem 0h és 3h között ki tudja, mikor?… Kübiék rögtönzött speciális, gitár segítségével végzett nyilvános “manikűr-gyakorlatai” nagy mértékben feldobták a tábor hangulatát: mini “SZIGET” busás napijegy és alkohol fogyasztása nélkül… (Nem kell koptatnod fölöslegesen a mamiék körömvágó ollóját, és még vidámságot is teremtesz magad körül – a gitározás nem elhanyagolható hasznáról!) –

– Ahogy a “pozitívvisszhang-lapon” valaki külön említi, én is kiemelném Ákos fergeteges fellépéseit, mikor a tábortűznél vagy a bálon énekével, mint egy vérbeli Little Richard simán kenterbe verte Fenyő Mikit. Ákos jobban csavarja fel azt a bizonyos szőnyeget, ezt elhihetitek nekem! –

– Ja, még van egy szomorú kötelességem: Meg kell emlékeznem a “hevesen ingadozó étvágyú társaság” (O. P.) közös étkezéseit beárnyékoló kedves kis különféle, a mostanában fényes karriert befutó guargumihoz mérhető “természetes” összetevőkből készült csodálatos színű és ízű “halmozottan hátrányos helyzetű” (G. Marci) TESCO-italokról (ezeket én még jóindulatúan sem nevezném szörpnek…). Az úgynevezett “TESCOlbász” felejthetetlen küzdelmekkel ajándékozta meg szorgalmas rágóizmainkat s gondolom tápcsatornánk egészét is. (Valaki még a TESCO-kenyeret is fumigálta – no azért ne legyünk ennyire szőrös szívüek!) –

Mindent fontolóra véve végülis bátran megjegyezhetjük, Wacha Andris szavaival: “Az >infrastruktúra< jól fejlődik.” – Istennek hála, igen jól. Nem hiába, az idén múltunk tizenöt évesek. Summa summárum, a közitábor értékelése: 5*

Székács Miki
türkiz

Kategória: Beszámoló | Címke: .

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.