Beszámoló az adventi lelkigyakorlatról

A lelkigyakorlat részletei »

Ilyen volt az én hétvégém

Milyen is volt ez az adventi lelkigyakorlat? Én már nagyon vártam, végre egy kis nyugalomban, elcsendesedésben lehet részem, rohanó hétköznapjaimból egy kicsit kizökkenhetek. Egy kis aggodalom is volt szívemben, hogy vajon mindent sikerül-e elrendezni, egyetemi, munkahelyi kötelezettségeimben és tényleg ott tudok lenni teljesen. A Jóisten megadta nekem azt a kegyelmet, hogy valóban ki tudtam kapcsolni az itthoni problémáimat.

Péntek este egy kedélyes vonatozás majd kalandos séta (Joci jóvoltából) a hólepte Kismaros utcáin, s végül megérkeztünk a nővérekhez. Finom vacsora, majd a nővérekkel együtt esti imaóra, amit szentségimádás követett. Ez volt az a momentum, amikor tulajdonképpen megérkeztem, amikor tudatosodott bennem, hogy miért is vagyok itt.

A lelkigyakorlatot végigkísérték a közös étkezés előtti és utáni imádságok, amiket Joci osztott ki. Nekem a pénteki vacsora utáni imádság jutott. Nem sajnos nem volt túl sok időm rá fölkészülni, de mégis olyan jó volt csak úgy végiggondolni, hogy tényleg milyen hálásak lehetünk a Jóistennek az ételért. Gondolom, másoknak is sok áldást adtak ezek a készülettel töltött percek. Remélem, azért hogy a többieknek is ,akik részt vettek benne.

A szombati napot az adventre való lelki felkészülés jegyében töltöttük. Három előadást hallgattunk meg. Az elsőt az egyik nővér tartotta, aki arról mesélt nekünk, hogy hogyan élnek Isten jelenlétében a nővérek. Nagyon megfogott az a gondolat, amit ő külön ki is hangsúlyozott, hogy a nővérek élete nem különbözik nagyon egy mélyen hívő keresztény életétől: a lényeg ugyanaz, csak a forma más. Egy három mondatból álló mottót hallhattunk tőle, amit akár életcélnak is tekinthetünk:” Istenem, engedem ,hogy élj bennem. Istenem ,engedem, hogy szenvedj bennem. Istenem, engedem, hogy feltámadj bennem.” Ez volt az a gondolat, amit az ő előadásából elraktároztam. Ne ellenkezzek Vele! Hagyjam ,hogy Ő éljen bennem! Ne féljek a nehézségektől, hagyjam, hogy legyenek!

A nővér után az egyetemi lelkésztől ( Pákozdi István Atyótól) hallhattunk egy fantasztikus üdvtörténeti összefoglalást az Isten jelenlétéről,arról ,hogy hogyan van jelen az Isten, az Isten lakóhelyéről ,a templomról, majd később a misztikusokról, hogy ők hogyan élték meg az Isten jelenlétét. A csönd az a közeg, ahol az Isten jelenléte nagyon felismerhető. S itt utalt a karthauzi szerzetesek életéről szóló, Die grosse Stille című filmre, amit bizonyára többen ismertek. Ami az ő előadásából legjobban megmaradt bennem, az a Szentlélek és az extázisról szóló gondolatok. Az extázis azt jelenti, hogy kilépünk önmagunkból, teljesen átadjuk magunkat. Misztikusok gyakran élték meg ezt, a Szentléleknek teljesen át tudták adni magukat. Ezt  nevezte  Dilatáció mentis-nek ,a lélek kiáradásának. S a szemlélődő értelemmel egyre több dolgot meg lehet érteni. A Szentlélek tehát nem az érzelem lelke, hanem az ÉRTELEM lelke, amit talán sokszor máshogy gondolnék, éreznék.

Harmadik előadónk, Egri Laci diákónusunk arról beszélt, hogy mi hogyan tudjuk az Istent tetten érni életünkben. De mivel tudtommal z ő előadása meg fog jelenni írott formában az Egyetemes következő számában 8 vagy már megjelent), így erre nem térek ki részletesebben. Olvassátok el, mert nagyon érdemes!

Szombaton az előadások után kiscsoportos beszélgetésben osztottuk meg gondolatainkat, élményeinket egymással három kérdés kapcsán.

  1. Milyen élményekben, apróságokban értük tetten az Istent életünkben?
  2. Mit kezdek azokkal a helyzetekkel, amikkel érthetetlen nehézségek jönnek?
  3. Hogyan értjük, éljük meg/át ezt a mondatot: Isten arra vágyik, hogy szerelmes legyek belé, és akkor éppúgy jelenvalóvá lesz mindenütt, mint ahogy a kedvesem az.

Az estét vidám, játékos együttlét zárta. Én nagyon jól éreztem magam (mint játékfelelős) fáradtságom ellenére. A társaság még jól meg is viccelt egy “körtefalevéllel” az activityben. Én voltam ugyanis a játékvezető, és végül nekem kellett ezt elmutogatnom, és természetesen mindenki be volt avatva, és senki sem találta ki a feladványt, bárhogy is igyekeztem, de mindenesetre rendkívül jól mulattunk. Nagyon sokat nevettünk, már régen nevettem ennyit. Úgy láttam, hogy atársaság is kikapcsolódott és élvezte a játékot. Nekem már nagyon rég volt módom ilyen felszabadult, játékos együttlétre, ezért nekem ez is nagy élmény volt. A pritaminpaprika, retek és körte után éjfélkor tértünk nyugovóra ( Aki nem érti, mi ez, kérdezze meg a többieket, és  egyből megtudja)

Vasárnap reggel kilenckor a nővérekkel együtt vettünk részt szentmisén. Utána reggeli, fórum, ahol megosztottuk egymással, hogy kinek mit adott a hétvége. Végül ebéd, ebéd után vásárlás a kismarosi portékákból, majd indulás haza.

Előzetesen én sokkal inkább lelkigyakorlat jellegű hétvégére számítottam, és ahhoz képest sokkal inkább egy közösségi hétvége volt, lelki töltettel. Nagyon jó volt az Isten kézzelfogható jelenlétét a nővérek egyszerű, szeretetben megélt hétköznapjaikban és gyönyörű énekes imádságaikban meglátni, megtapasztalni. Én nagyon sokat kaptam itt, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül!

Müller Zsófia


Ádventi  “felkészítő” lelkigyakorlat a Ciszterci nővérek Kismarosi rendházában

Rohanó világunkban gyakran úgy érezzük, hogy egy “mókuskerékben” pörgünk, képtelenek vagyunk lelassulni, a minket körülvevő anyagiasság teljesen eláraszt, s az ünnep pusztán csak a beigli fogyasztás növekedésében nyilvánul meg. Én is szeretem a beglit(diósat), de ennél jóval fontosabb, hogy minél tágasabb lakhelyet készítsünk a kis Jézus befogadására.

Így nagy örömmel fogadtam Frei Jóci és a JóIsten meghívását erre a csodálatos környékre. Dermesztő hidegben, sötétségben érkeztem meg Kismarosra. Nem volt egyszerű feladat megtalálni a rendházat- árkon-bokron keresztül jutottam el Simkó Zsolt barátommal, a feltöltődés és a magunkbaszállás színhelyére.

Valóban tudták a nővérek bő 50 évvel ezelőtt, hol lehet Krisztushoz közelebb kerülni, jelenlétét kézzelfoghatóan megtapasztalni. Mikor kinéztem az ablakon, egy kitárulkozó világ nyílt meg előttem. Sokan észrevettük, a csendes nyugodt környezet mennyire más embereket tud faragni, mint egy gépkocsi áradatban fuldokló főváros.

Éppen az esti zsolozsmára (Completóriumra) érkeztünk meg. A nővérek ki-és bevonulása számomra azt jelképezi, hogy mindenkinek meg van helye, egy fajta keretben élik az életüket és ez a mindennapjaikat is áthatja. Mindezt még egy különleges hangszer un. kóra, egy hárfaszerű hangszer is elősegíti. Az ezt követő szentségimádás is fantasztikus volt. Teljesen magával ragadott az itt elhangzott gondolatok, amiből megszületett a levelem végén található ima. A csendben valóban áttudtam magamat adni Istennek, mit jelent számomra, hogy Krisztus él és itt van közöttünk, egyengeti utunkat.

Szombat reggel Olgi nővér előadását halhattuk-láthattuk. Röviden felvázolta a Rend küldetését, ami a következőképpen fogalmazható meg: “Hűséges leszek hivatásomhoz mindhalálig, törekvés a javulásra, szeretem Krisztust.” Középpontba az Élő Krisztust állította, szívünk legmélyéig át kell hassa a SZERETET. Csak így tudjuk magunkat rendbe tenni, ami nem mindig egyszerű, szenvedéssel is járhat, de egyben megerősít minket.

A természettel való harmónikus együttélésüket mutatja a mézbegyűjtés, és megélhetési lehetőséget teremtettek a környékbeli gazdáknak, akiktől jutányos áron vásárolják fel a bogyóstermésű gyümölcsöket.

Ezt követően Egri László diákonus előadása következett. Konkrét példákat hozott fel a misztikus szentek köréből, milyen életutak, életcselekedetek vezetnek közelebb Krisztushoz. Muszáj kilépnünk önmagunkból(extázis), hogy ne vergődés, céltalanság, hanem a szemlélődő, másokat észrevevő, Istent tapasztaló jellem erősödjön bennünk.

A vasárnapi szentmisét követő “körkapcsolásos” beszélgetés méltó lezárása volt a lelkigyakorlatnak. Első részében minden csoportvezető beszámolt az adott csoportban kialakult véleményekről, esetleges kételyekről. A második részben mindenki elmondhatta benyomásait, mi ragadta meg, miért jött el, sikerült-e más emberként hazatérnie.

Végeztül-a nyitó mondat kivételével- saját szavaimmal megfogalmazott imát szeretném veletek megosztani és köszönetet mondani Pákozdi atyának, Egri Lászlónak és a JÓISTENNEK, hogy itt lehettem. Még egyszer KÖSZÖNÖM!

Vessetek szeretetet és szeretetet fogtok aratni – mondta Keresztes Szent János. Mint egy jó gazdaember, féltő gondoskodással műveli földjét. Porhanyóssá, laza szerkezetűvé teszi, hogy a szeretetmagvak jó földbe hulljanak. Ahhoz, hogy a szeretetmagvak valóban bőséges termést – szívünkben örömet, lelki békét, megnyugvást, gyümölcsöző szeretetközösséget hozzon létre- a mi termőföldünket, a lelkünket kell megtisztítani az oda nem való dolgoktól.

Add Urunk, hogy megtisztult Lélekkel fogadjuk érkezésedet és ezt az örömöt árasszuk embertársaink felé. Ámen.

Metz Máté


Adventi lelkigyakorlat, 2007

Idén az adventi lelkigyakorlat Kismaroson, a ciszterci nővéreknél volt. Miután mindannyian épségben leszálltunk a vonatról, elindultunk leendő szállásunk felé. Menet közben már érezhető volt, hogy más helyen járunk, mint hétközben –  a téli estéből talán a csönd jelezte ezt számunkra a legerősebben.

Miután megérkeztünk a monostorba, mely magasan a domboldalon épült, berendezkedés és bőséges vacsora következett. Nem sokkal később részt vettünk a nővérek esti imáján. Miután ők befejezték, mi még maradtunk a templomban, énekelni, imádkozni, szentségimádást végezni. A fizikai eltávolodás a nyüzsgő nagyvárostól, a megelőző órák ráhangolódása, a nővérek különleges hangulatú imáján való részvétel lehetővé tették, hogy olyan összeszedetten, elmélyülten vegyünk részt, “valóban jelen legyünk” a következő imán, ahogyan a hétköznapok során nemigen van lehetőségünk. Utána már lefekvésig szilencium volt, ezt többé-kevésbé talán még akkor is betartottuk volna, ha nem lett volna bejelentve.

Másnap délelőtt két előadást hallgattunk meg. Először Olga nővér, az apátnő beszélt. Elsőnek arról, hogy hogyan született a közösségük olyankor, amikor leginkább a hasonló közösségek megszüntetése volt jellemző. Aztán arról, hogy hol van az Isten – erre a kérdésre egy bibliai idézetből kiindulva (“hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála”, Jn 14,23) azt a választ adta, hogy bennünk lakik – ha engedjük, hogy jelen legyen bennünk. Végül beszélt a szerzetesi életről – hogy milyen kevéssé különbözik egy szerzetes élete egy elkötelezett világi keresztényétől.

Másodiknak Pákozdi István atya beszélt, szintén arról a kérdésről, hogy “Hol van Isten jelen?” – tanulságos dolgokat halhattunk többek között a szentek ezirányú tapasztalatairól.

Ebédszünet következett, benne egy nagyon is szükséges csöndes időszakkal, amikor a parkban vagy akár a környéken sétálva emészthettük a hallottakat. Ebéd után mise következett, majd Egri Laci előadása. Sok-sok konkrét történetet hallottunk arról, hogy mennyire megfoghatóan jelent meg egy-egy ember életében Isten.

Majd jöttek a kiscsoportos beszélgetések, szintén aköré a téma köré csoportosított kérdésekkel, hogy hol találkoztunk az életünkben Istennel – mivel elég jól sikerült egymást kevésbé ismerő emberekből álló “kevert” csoportokat kialakítani, a kérdések megbeszélése igazi kihívást jelentett.

Az esti ima után, amit ekkor is a nővérekkel közösen kezdtünk, közös játék volt. A hangulat a korai kelés (és a következő napi még korábbi kelés) ellenére nagyon sokáig távol tartotta az embereket a hálózsákjaiktól.

Másnap reggel misével kezdtük a napot. A hátralevő idő legfontosabb programja a közös kiértékelés volt. Először az egyes csoportvezetők számoltak be az előző esti kiscsoportos beszélgetésekről. Érdekes volt egymás után hallgatni a különböző stílusú beszámolókat – volt, aki a “megszült” válaszokat ismertette, volt, aki a beszélgetés során felmerült kérdéseket hozta elő, stb. A felvetett kérdésekből ott helyben egy érdekes és tanulságos beszélgetés kerekedett. Majd mindenki mondott egy-egy dolgot, ami az elmúlt hétvégén megfogta – sokan említették a mókuskerékből való kiszabadulást, és a többiek is lelkesen nyilatkoztak az eltöltött időről. Nagyon jó volt, köszönet érte a szervezőknek, és mindenkinek, aki hozzájárult!

Tibély Gergő


Élménybeszámoló – kismarosi hétvége

A lelkészségi hétvégére már egy héttel az indulás előtt is sokat gondoltam. Vajon milyen lesz? Mit fogok ott csinálni, kik lesznek ott? Egyszer csak rádöbbentem, hogy én nem ismerkedni, pajtáskodni megyek, hanem Istenhez – így semmi nem sülhet el rosszul.
Aztán máris a Nyugatiban voltam sok ismerős, kedves emberrel vágtunk neki az útnak. Amikor leszálltunk, elcsodálkoztam: mindent hó borított, mintha csak ünnepi díszbe öltözött volna nekünk a természet. Útban a ciszterci nővérek otthona felé nagy beszélgetések, térképtanulmányozgatások (“Eltévedtünk?”). Aztán mégis odaértünk. Egy kis kápolna tornya meredt az ég felé, csillagok világítottak, talán még a Tejút is látszott.

Pákozdi atya (aki szinte velünk együtt érkezett meg) és Frej Joci vázolta előttünk a programot, majd szobafoglalás, pakolás, ismerkedés, vacsora.

Aztán részt vettünk a nővérek kompletóriumán (a hétvége folyamán több alkalommal). Fehér ruhájuk, halk és szárnyaló hangjuk, a hárfa (amit életemben először hallottam). Mind-mind csak vitték, vitték az ember lelkét a magasba. Majd a szentségimádáson az énekek, idézetek, csönd is elősegítették Istenre hangolódásunkat, a zajos világból való kiszakadást. Különösen az énekek: annyira jó volt kimondani, hogy “úgy szeretlek”. A szentségimádás után volt lehetőségünk kicsit maradni: csöndben, majdnem sötétben, ahol a gyertyafény a keresztre feszített Jézus kontúrjait vetette a falra.

Másnap elkezdődtek az előadások: Olgi nővér a ciszterciektől, Pákozdi atya és Egri Laci – a szerzetesi életformáról, a történeti háttérről és a hétköznapok gyakorlatáról. Három momentum volt, ami megragadott: Isten bennünk van – hagynunk kell, hogy bennünk éljen, szenvedjen és feltámadjon; a csönd a közeg, ahol Istent felismerjük; Isten a jó és a rossz dolgokat is szeretetből adja. Az előadások után lehetett sétálni, olvasgatni, szemlélődni.

.A táj gyönyörű: egy dombon helyezkedik el a monostor, egy erdő is van a közelében. A madarak, őzek, növények szépsége arra emlékeztetett, hogy ebben a természetben mindig közel lehetünk Istenhez. Az élőlények szeretetével is Istent szerethetjük, hozzá kerülünk közelebb.

Emlékezetesek voltak számomra az étkezések előtt és után tartott imák, énekek – nagyon jó hangulatban zajlottak. Az előkészületek és az elpakolás kicsit összehozta az embereket, a közösség-érzést tapasztalhattunk meg.

Végül elérkezett a búcsú napja. A kerekasztal-beszélgetésen szép gondolatokat, személyes élményeket hallgattunk meg, kimondott vagy kimondatlan kérdéseinkre kaphattuk meg a választ. Majd készülődés, összepakolás, búcsúzkodások, nagy mosolyok, a végén az MKK-s könyökfogós elköszönéssel (“Szerbusztok!”), aztán indulás vissza a főváros zajos forgatagába.

Egy hét távlatából nagyon messzinek tűnik ez a kis hétvége, és olyan kevés volt. Még szívesen maradtam volna egy kicsit csöndben, Istennel. Kell ez a csönd, hogy meghallhassuk, ahogy a szívünk ajtaján kopog. Zárjuk el tehát a rádiót, tv-t, kapcsoljuk ki a mobilt és a számítógépet, kapcsoljuk ki magunkat is – olvasgassunk Szentírást, elmélkedjünk, örüljünk Adventnek, hiszen Krisztus hamarosan újra köztünk lesz!

Villás Zsuzsi

Kategória: Beszámoló | Címke: , .

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.