Beszámolók a nagyböjti lelkigyakorlatról

A lelkigyakorlat részletei »

Csobánkán jártunk  –
beszámoló egy sajátos szemszögből

Péntek délután volt, a Batthyány téren gyülekeztek, borús idő, csepergő eső. Pomáznál szálltak le a HÉV-ről, aztán irány busszal egészen kis községünkig. Sötét volt, mikor először megláttam őket: táskákkal, jó hangulatban érkeztek meg. A fiúk a cserkészházban, a lányok a nővéreknél kaptak szállást. Katalin nővér, a ház angyala – ahogy később nevezték – már várta őket. Finom vacsora és vendégszeretet, hogy jól induljon a hétvége. S miközben a csapat evett-ivott, én elharangoztam a nyolcat…
A hagyományoknak megfelelve Szentségimádással zárult a nap, a nap forgataga után jól esik megnyugodni, a rövid idézetek és énekek pedig segítenek terelni a gondolatokat. Most sem volt másképp.
Szombat lett. A reggeli után hallgatták meg az első elmélkedést, amely a Bibliáról szólt, aminek a magyar egyház ezt az évet ajánlotta. Hogyan olvassuk a Szentírást? Kísérje végig vallásos életünket! Isten Igéjével elvonulni. Ez utóbbit kapták feladatul a lelkigyakorlatozók: az elmélkedést követően elvonulva elolvasni Jézus hegyi beszédét, az olvasottak alapján pedig egy személyes imát kigondolni és leírni. Ahogy láttam, néhányan a kápolnában töltötték a kapott időt.
A második elmélkedés címét az egyik boldogság adta: “Boldogok a szomorúak, mert megvígasztalást nyernek.” Innen e sorok írója a Szent Bernát szavait hozta magával: “Isten nem szenvedhet de képes együtt szenvedni.” Még nem említettem, de Csobánka szép környezetben fekszik, a teremből, ahol a Szentségimádás és az elmélkedések voltak, nagyszerű a kilátás. Délután kirándulni ment a csapat. Hol volt már a péntek délutáni borús idő? A tavaszba érkeztek meg. A fejek pedig kiszellőztek.
Az utolsó elmélkedés már előrevetítette a másnapi Evangéliumot: a víz mint a lelki megtisztulás bibliai szimbóluma. A végén három kérdést kaptak, amiket a következő kiscsoportos beszélgetésekben lehetett kibontani: pl. hogyan vált szent könyvvé a Biblia számomra? A személyes beszámolók és ütköző vélemények között eltelt az idő, és újra este lett. Az adventi hétvégével ellentétben most nem játszottak a fiatalok, hanem egy filmet néztek meg. Még a nap elején szavazhattak, hogy melyik film legyen. Végül Alvin Straight története nyert: az idős bácsi egészségét nem féltve indul útnak egy fűnyírón, hogy meglátogassa beteg testvérét, akit már régen nem látott. A film végén pedig egy kis beszélgetés is kerekedett.
Vasárnap reggel végül eljöttek hozzám is. Mindig jó látni fiatalokat egy Szentmisén: akik megőrzik, és továbbadják a hitet. Mellettük a helyi intézet lakói is eljöttek ezen a napos vasárnap reggelen, s a helyiekkel együtt szépen megtöltötték padsoraimat. A lelkigyakorlatot lezáró kiértékelés során ez elő is került: jó volt, hogy milyen sokan áldoztak. Ez a kiértékelés egy lehetőség, hogy mindenki elmondhassa, mit visz haza ebből a hétvégéből, mi fogta meg. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég csak egy mosolyra, egy jó beszélgetésre vagy éppen a tájra, ami körülölelte őket. A kiértékelés alkalom volt arra is, hogy a még szombat délelőtt kigondolt és leírt imákat megszólaltassák. Egymás után hangzottak el a rövidebb-hosszabb imák, kérések. Az idő ismét eltelt, dél lett. Én harangoztam, és közben velük imádkoztam az Úrangyalát.
A buszig még volt idő, így néhányan gyalog indultak el. Akik maradtak, azok közül egy kis csapat játszott a tavaszi délutánban: csomózós és aktiviti: mutogasd el azt, hogy uborkaszezon.
Várták a buszt. Egyszercsak megjelenik Katalin nővér is, velük tartott abba a nagy városba, ahonnan péntek délután elindultak. Megjött a busz, én pedig búcsút intettem nekik. Örülök, hogy itt voltatok, és remélem, hogy ti is jól éreztétek magatok. Gyertek máskor is, ha más nem egy kirándulás alkalmával ismét találkozunk.
a csobánkai templom beszámolója – tolmácsolta: Gstättner Laci


Nagyböjti lelkigyakorlat a Biblia évében

Már az odaút is élmény volt. A buszvezető által tippelt utasszámra sajnos már nem emlékszem, mindenesetre a helyzetre igen. Pomázon – egy másik kiránduló csoport “közreműködésével” – sikerült annyira megtöltenünk a Csobánkára tartó menetrendszerinti járatot, hogy a busz, vagy a sofőr saját bevallása szerint legalábbis, úgy érezte magát a sík úton is, mint amikor Dobogókőre tart átlagos terheléssel. Hm… Sokan vagyunk. Ismerős arcok körülöttem, várakozás bennem.
Csobánka. Kisebb bizonytalankodás, útkeresés után megérkezés. Mosolygó nővérek az ajtóban – igen, jó helyen járunk. Szobáink elfoglalása után először is “elégséges” 🙂 vacsorát (és utána egészen a vasárnapi útra-, illetve “kollégiumbavalóig” még sok-sok hasonló finomságot) kaptunk. Köszönet érte Katalin nővérnek!
Péntek este. Szentségimádás.
Letenni mindent, ami a héten foglalkoztatott. Letenni mindent, ami a héten örömet vagy éppen bánatot, nyugtalanságot okozott. Letenni mindent. Az Úr elé.
Aztán csend. Jól eső. Nem is értem, miért ennyire más a csend, a kihirdetett szilencium egy lelkigyakorlaton, mint otthon, egyedül. Vagyis hát mégis. Mármint értem. Otthon például nincs házi kápolna. Itt van. 🙂
Szombat. Elmélkedések. A Bibliáról, az együttszenvedésről, a vízről, a megtisztulásról. Prózában, dalban. Szentmisében. Egyénileg, kiscsoportban. “mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt.” Mt 6,8
Délután, február ide vagy oda, igazi tavaszban volt részünk – gyönyörű szép napos, az Oszoly csúcsán “kissé” 🙂 szeles időben csodálhattuk meg felülnézetből a környéket.
A levegőzés után egy újabb elmélkedés, majd a Szentírás-olvasás(unk)hoz kapcsolódó kiscsoportos beszélgetés következett. Jó volt hallani a másnapi élménymegosztásnál, ahogy minden csoport azzal büszkélkedett, milyen jót beszélgettek, sőt az is kiderült, hogy tulajdonképpen minden csoport “a legjobb” volt. 🙂
A nap zárásaként este Az igaz történet című filmet néztük meg közösen, amiben – nem ez volt az első ilyen eset a hétvége folyamán – sikerült személyesen nekem szóló, nagyon aktuális mondanivalóra találnom.
A vasárnapi élményeim a közösségben lét értékének különféle megtapasztalásaihoz kötődnek. Közösségben lenni a reggelinél, a csobánkaiakkal közösen a Szentmisén, a hétvégénket záró/értékelő körkérdésnél, a mosogatásnál :), az indulás előtti várakozásnál, a könyökrázós elköszönésnél. Mindig kicsit másképp, de alapvetően mégis ugyanúgy, nagyon pozitív élményként.
És hogy akkor végülis mit hoztam magammal erről a két napról? Hm. Kaptam például válaszokat. Aztán persze újabb kérdéseket is. Feladatokat. Gondolkodnivalókat. Néhány csepp könnyet és sok-sok mosolyt. 🙂
Amikor ezt írom, a lelkigyakorlat óta már eltelt két hét, ami csak még jobban megerősített abban, hogy ez a hétvége milyen nagy ajándék, a nagyböjti idő két különösen is áldott napja volt számomra. Köszönöm.
Húsvét ünnepéig még van néhány napunk. A Biblia évéből előttünk áll még jó néhány hónap. Magamból kiindulva írom, de talán mást is érinthet – jó lenne, ha nem kéne egészen Csobánkáig visszamennünk azért, hogy felidézzük a lelkigyakorlaton született böjti, vagy éppen a Szentírással kapcsolatos gondolatainkat, elhatározásainkat.

Mendler Friderika (Fridi)


Nagyböjti lelkigyakorlat 2008

A Húsvétra való készülődés felénél egy csapat EgyLelkessel és Közissel együtt lelki töltekezésre indultam Pákozdi István atya vezénylete alatt.
A Batthyány térről HÉV-vel utaztunk Pomázig, ahonnan busszal folytattuk utunkat Csobánkáig. Az utazás kisebb kihívást jelentett, ugyanis a buszra egy másik csoport egy része is felszállt, és így végül egy talpalatnyi szabad hely sem maradt. De megérte elviselni ezt a nehézséget, – mondom én, aki ültem 🙂 – mert csakhamar elértük úticélunkat, és a szálláson már Pákozdi atya és Katalin nővér vártak bennünket. Előző lelkigyakorlatos emlékeim alapján kissé meglepő volt, hogy nem a semmi közepén vagyunk, hanem egy nagyközség központjában. Mégis – mint utóbb bebizonyosodott – itt is nyugalom, béke és csend vett körül minket. Szállásunk a Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek rendházában, illetve a közeli cserkészházban volt.
Miután lepakoltunk, nekiláttunk a vacsorának, majd szentségimádáson vettünk részt a Saal nevet viselő helyiségben. Ez alatt az imádsággal és csenddel eltöltött óra alatt igazán a lelkigyakorlatra hangolódhattunk, s utána ezt a lelkületet szilenciumban mélyíthettük tovább.

Szombaton a bőséges reggeli után Pákozdi atya megtartotta az első előadást. A “sivatagba a Bibliával” elvonuló szentekről, a bibliafordításokról, a bibliaolvasási szokásokról, bibliaértelmezésekről, a “helyes” bibliaolvasás öt összetevőjéről, a Szentírás könyveinek ajánlott olvasási sorrendjéről tanultakat eleveníthettük fel illetve bővíthettük ki az atya gondolataival. Az előadás végén azt a feladatot kaptuk, hogy olvassuk újra – nyitottan, szeretettel, személyesen, szívvel és alázattal – a Hegyi Beszédet, és írjunk egy rövid imát, mint a Szentírás egy gyümölcsét. Az előadás utáni egy órát így Jézus szavainak befogadásával töltöttük.
A második előadás gondolatai a következő mondat köré csoportosultak: “Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek.” Itt a szomorúság két fajtájáról esett szó, Bibliai részletekkel alátámasztva, szentek és szerzetesrendek példáit elénk vetítve.
Ezután a vendéglátóinkkal együtt szentmisén vettünk részt, melyet Pákozdi atya celebrált, és amelyen felajánláskor az oltárra helyeztük a Hegyi Beszéd által ihletett imáinkat.
Ebéd után a csapat nagy része sétálni indult. Néhányan lemaradtunk, és mivel nem tudtuk, hogy merre és egyáltalán hova mentek a többiek, és a tippünk sem volt helyes, külön útra indultunk. Így mindenesetre kalandosabb utunk volt, de visszafelé csatlakoztunk sziklamászó társainkhoz, s így a szállásra már együtt érkeztünk.
Ezután került sor az utolsó elmélkedő előadásra, melynek középpontjában a víz, a lelki megtisztulás bibliai szimbóluma állt. Pákozdi atya elsősorban Ezekiel látomásaiból, a Teremtés könyvéből és János evangéliumából kiemelt részletek segítségével mutatta be a víz szimbolikáját. Ezután kaptunk időt a kiscsoportos beszélgetésre és hozzá három kérdést:

  1. Hogyan vált számomra szent könyvvé a Biblia, hogyan találkoztam vele, hogyan fedeztem fel, milyen a Bibliám, milyen a kapcsolatom a Bibliámmal?
  2. Melyek a legkedvesebb szentírási helyeim, és miért?
  3. Ötleteim: mit tehetnénk a Biblia évében a Szentírás jobb megismeréséért / megismertetéséért? Mi a saját Bibliaprogramom?

A csoportbeszélgetés alatt lelki beszélgetésre és gyónásra is volt alkalom.
Vacsora után a “Straight Story – Az igaz történet” című filmet néztük meg, mely egyszerre volt szívszorongató, elgondolkodtató és humoros. Utána egy nagy körbe ülve megoszthattuk a filmmel kapcsolatos gondolatainkat.

Vasárnap a mi csoportunknak jutott feladatul a reggeli terítés, ezért korábban kellett kelni, ami a hajnali 2-ig tartó beszélgetés után kicsit nehezemre esett, de még így is mindenkit megelőztem 🙂 Reggeli után a település lakóival közös misén vettünk részt. A hétvége zárása az a fórum volt, amelyen mindenki elmondta, hogy mi az, ami a legtöbbet jelentett neki a hétvégén, milyen gondolatot visz magával haza. Néhány lelkészségi ügy, program és teendő megbeszélése után meghallgattuk az előző napon oltárra helyezett imákat. Ebéd, takarítás és egy kis záró játék után pedig hazaindultunk.

Ez a harmadik olyan lelkigyakorlatom volt, melyet az Egyetemi Lelkészség szervezett, és most sem bántam meg, hogy elmentem. Magammal hoztam a Hegyi Beszéd újra megértett üzenetét, és örömmel emlékszem vissza a “közösségi terem” ablakain elénk táruló békés tájra… Köszönet mindenkinek, aki szebbé tette ezt a hétvégémet!

Ocsovai Mária


A nagyböjti lelki feltöltődésre kiváló lehetőséget adott, az idén Csobánkán, a Segítő Nővérek rendházában megtartott lelkigyakorlat, melynek központi témája a Biblia volt. Mint lila csoportos, újonc MKK-soknak először volt alkalmunk a Közi tagjaival együtt imádkozva, elmélkedve eltölteni egy hétvégét. Sok ismerős és ismeretlen arc fogadott minket a Batthyány téren. Kalandokban gazdag utunk volt Csobánkára, ahol a fiúkat egy közelebbi épületben szállásolták el, míg a lányok a domb tetején a rendházban részesültek nagyon szívélyes fogadtatásban.
A közös ima és a finom vacsora után a “Saal”-ban gyűltünk össze, ahol Tegzes Katalin nővér beszélt nekünk a Segítő Nővérek rend alapítójáról, történetéről, szellemiségéről és feladatairól. Többek között megtudhattuk, hogy Eugénié Smet (a Gondviselésről nevezett Boldog Mária) által alapított rend Loyolai Szent Ignác lelkiségét követi. A nővérek a legkülönfélébb képesítéssel rendelkeznek, ennek megfelelően különböző (oktatási-nevelési, pasztorális, szociális) területen nyújtanak segítséget az arra rászorulóknak.
A következő másfél órában szentségimádáson vettünk részt. Körben ülve énekeltünk és imádkoztunk háttérben a kivilágított falucska fényeivel. A szentségimádás csöndje és a felolvasott gondolatok sokat segítettek a ráhangolódásban, és az egész lelkigyakorlat gondolatvilágába bepillantást engedtek. A pislákoló mécsesek fénye mellett jó volt helyretenni gondolatainkat, kiszakadni a mindennapok rohanásából. A záróének után mindenki csöndben nyugovóra tért.
A szombati első elmélkedésen a Biblia olvasásával kapcsolatos hasznos, gyakorlati tanácsokat kaptunk Pákozdi atyától. A Szentírást nyitottan, szeretettel, személyesen, szívvel és nem csak szemmel és alázattal kell olvasnunk Az atya felhívta figyelmünket arra, hogy ha tehetjük próbáljuk félhangosan vagy térdelve olvasni a Bibliát. A legfontosabb azonban, hogy mindennap szánjunk egy kis időt arra, hogy jobban megismerjük Jézus tanítását, Isten szavát. A frissen szerzett ismereteinket rögtön gyakorlatban is kamatoztathattuk, így a Máté evangéliumából kijelölt rész (5.,6.,7.) tanulmányozásával töltöttük a következő órát. A hegyi beszéd legfontosabb mondanivalója a Biblia évében talán az lehet, hogy ne csak hallgassuk, olvassuk a Szentírást, hanem mindennapjainkban aszerint élve, cselekedeteinket ahhoz igazítva kövessük Jézus tanítását. Azaz olyanok legyünk, mint aki kősziklára építi házát. Végül egy ötsoros imában fogalmaztuk meg, hogy kinek mit üzen ez a szentírási részlet, melyet a lelkigyakorlat végén osztottunk meg egymással.
A második elmélkedés fő témája a víz és annak a kereszténységben betöltött fontos szerepe volt. A délelőttöt a nővérekkel együtt egy közös szentmisével zártuk, amelyen saját könyörgéseinket is Isten elé tárhattuk.
Utána megebédeltünk, és akinek volt kedve a szikrázó napsütésben felsétálhatott a közeli dombok egyikére, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a csobánkai tájra. A harmadik elmélkedés után, – mely leginkább a gyónásra való felkészülés jegyében telt, kis csoportokra oszlottunk és a Szentírásnak az életünkben betöltött szerepéről, legkedvesebb bibliai idézeteinkről és a bibliai tanítás terjesztésének mai lehetőségeiről beszélgettünk. Mi a kettes számú kis csoportban, nagyon komolyan vettük a feladatunkat és az összes kijelölt időt a válaszadásra fordítottuk. Igazi parázs viták alakultak ki az Ószövetségről, a keresztény együttesek zenéjéről, valamint az utcai evangelizációról. A vacsoraasztalnál tovább folytattuk a beszélgetést, az estére kapott finomságok mellett. A nap végén Az igaz történet c. filmet néztük meg, melyben a főszereplő a kitartásról és még inkább a szeretet hatalmas, minden akadályt legyőző erejéről tett tanúbizonyságot.
Vasárnap a szentmisét követően újra összegyűltünk egy utolsó beszélgetésre, ahol mindenki egyenként elmondhatta, mit adott számára ez a lelkigyakorlat. A buszindulásig még maradt egy kis idő játékra, majd az MKK-s elköszönés után mindenki útjára indult. Ez a hétvége igazi lelki feltöltődést jelentett számunkra, köszönet érte Katalin nővérnek, Pákozdi atyának, Frej Jocinak és minden szervezőnek!

Minyin Nóra és Vásárhelyi Dávid

Kategória: Beszámoló | Címke: , .

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.