Beszámoló a ’48-as emléktúráról

2008. március 8.

Szombat. 38 a megbeszélt idő. A mi kis 4 fős csapatunk a város 3 különböző pontján tartózkodott. Joci a Batthyányin várt ránk, mi Csillaghegyen vártunk rá, Renka pedig valahol egy autóban közeledett. Amíg ott várakoztunk, már azt tervezgettük, mi lesz ha ketten maradunk: Látogassuk meg inkább a közeli lovas ismerősünket! Vagy inkább menjünk palacsintázni? De végül mindenki megérkezett a megbeszélt helyre és 8 keréken nekivágtunk a túrának.

Először Szentendre felé vettük az irányt. Hangulatunkkal együtt az eső is fokozódott. Pilisszentlászló felé menet kicsit kavarogtunk. (mint később megtudtuk pár kilométerrel odébb ugyanebben az időben éppen Máté gyomra is kavargott! 🙂 ) De aztán egyenesbe jöttünk, az eső is egyenesen csapott az arcunkba, így kénytelenek voltunk egy kis pihenőt tartani egy buszmegálló fedele alatt. Előkerültek az energiabombák, forró teák, hígításához Renka multivitaminja és néhány esőcsepp szolgált, amit a buszmegálló rései adagoltak nekünk.

Kellett is az energia, bár még nem tudtuk, hogy micsoda emelkedők várnak ránk. Tyűűű… utólag elmondhatjuk, megcsináltuk. Volt közben néhány pillanat, mikor azt gondoltuk, soha nem lesz vége. Volt hogy toltuk (Joci is! Láttuk!!! 🙂 ), volt hogy futottunk vele (Barbi), volt hogy a nevetéstől le kellett szállnunk (Renka), vagy megengedett pihenőt tartottunk egy rosszul beállított váltó miatt (Ági).

A hegytetőre felérve félig még öntudatlan állapotban, komoly kérdéssel kellett szembenéznünk. Választanunk kellett: csigás pecsét, vagy virágos pecsét? (Ugyanis azt nem említettük, hogy a túra során pecsételő helyeket kellett érintenünk.) Néhány levegővétel után Máté homályos alakja tűnt fel az eső függönye mögött. Mint kiderült, a fentebb említett gyomorkavargás miatt (aminek “tüsszentés” lett a vége!) mondott le a hosszabb túráról és itt csatlakozott hozzánk. Feltankoltunk a szendvicseinkkel meg Renka csokijával, majd kellőképpen átfagyva folytattuk utunkat, ezúttal hosszan lefelé. De mint tudjuk, egyszer fent, egyszer lent: a lefelé is véget ért egyszer és újabb kihívások vártak ránk.

Nem akartuk Máténak elhinni, hogy tényleg arra a hegyre kell felmásznunk, amire mutatott. Meglepetésünkre egész gyorsan feljutottunk. Nem toltuk, jó volt a váltó, Máté se “tüsszentett” és Joci is végig bírta. Innentől Pomázig gurultunk. Volt akinek úgy kopogott a szeme az éhségtől, hogy Pomázon a cserkészházban ajtót nyitottak nekünk. Azok az illatok! Ilyen finom zsíros kenyeret rég ettünk! Mialatt faltuk a zsíros kenyér hegyeket, ismerős arcokat véltünk felfedezni: Taxi c. filmből Gibert felügyelőt, illetve egy fali rajzon magunkat és néhány másik közist! Hosszas “Ki meri megszólítani?” után, egy kedves cserkészlánnyal is ismeretséget kötöttünk.

Közben befutottak a hősök, a 96 km-es túra bajnokai: Vehó, Géza és Tamás. Megtömték magukat zsíros kenyérrel, fényképezkedtünk, és célba vettük a legközelebbi palacsintázót Budapesten. Palacsintázás után Szervusztok!-ot mondtunk és ki-ki igyekezett hazatalálni.

Mi ott voltunk, hála Isten,
jövőre ez kedvet annak is ad, kinek most nincsen. 🙂

…Ja! És tudod hogy becézik azt hogy Lekvár? Megtudod, ha eljössz jövőre.! Megéri! Köszönjük a szervezést!

Barbi & Ági

 

Kategória: Beszámoló | Címke: .

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.