Beszámoló a 6. éjszakai biciklitúráról

2008. április 17-18.

Bár újonc voltam az éjszakai biciklizés terén, a legnagyobb nyugalommal vágtam neki az éjszakai biciklitúrának, hiszen a BKV sztrájk miatt nem kellett másnap az egyetemre mennem, kialudhattam rendesen magam.

Néhány embert sajnos elriasztott a csütörtök délutáni zápor, ám egész este príma időnk volt.

Az indulásra hangyányi késéssel került sor, de végül mindenki sárhányóval vagy nylon zacskóval felvértezve állt a rajthoz és mind a tizenhárman útnak indultunk Kelenföld felé. A sok közlekedési lámpa miatt kicsit nehezen haladtunk, mert lépten nyomon kettévágta a csapatot egy-egy kereszteződés. Emlékezetem szerint itt Kelenföldön esett meg az egyetlen esemény, amikor közlekedési zavart okoztunk, a felvezetők nehezen tudták eldönteni, hogy az út melyik oldalán menjünk tovább, aztán a kígyózó sor végét ledudálták az úttestről. De le kell szögeznem, hogy végig nagyon türelmes és fegyelmezett volt a csapat, büszkék lehetünk magunkra! Nem volt megállás, mentünk tovább a Kamaraerdő irányába. Na jó, ez túlzás, aki járt már errefelé, az tudhatja, hogy a két hely között csak cikkcakkban és a legkülönfélébb minőségű utakon lehet haladni, és ez éjszaka még érdekesebb! Főleg ha nincs rendes első lámpád! Ezúttal nem hagytuk el Budapest közgazdasági értelemben vett határát, de egy komoly első világítás jól jött volna abban a sötét erdőben. Szerencsére a többiek fénycsóvájából nagyjából tudtam arra következtetni, hogy merre érdemes menni, persze azért volt néhány döccenő a Kamaraerdő murvás útjain, amelyeken nagyokat jajgattunk.

Éjfél felé úgy határoztunk, hogy tüzet gyújtunk és megsütjük a szalonnát, hagymát, kolbászt. Veho és Joci a legnagyobb magabiztossággal küldték a csapatot fáért és nyársért vaksötétben, eső után. Nos, meg kell vallanom, hogy ekkor azért eléggé el voltam keseredve. És lássatok csodát: nem telt bele fél óra és egy tisztességesen lobogó máglyát állhattunk körül. Igaz, volt ott valami vegyszer is a gyújtásnál, de ez részletkérdés, mert igazán jól esett az a vacsora!  A tűz oltását követő órában átszeltük a Tétényi fennsíkot és Budatétény domboldalán irdatlan tempóban ereszkedtünk le a Duna partjához. Az M0-s hídon átkerekeztünk Csepelre, ahol a híd lábánál volt szerencsénk elfogyasztani az éjszakai biciklitúráknál elengedhetetlen (kölyök)pezsgőt. Egészségünkre!

Hajnali három. Csepel és a szocialista-realista építészet hosszirányú metszete. A lángos-kolbászsütő már kinyitott, az emberek az éjszakai járatokkal mennek munkába.

Észak felé haladva a Petőfi híd pesti hídfőjénél csinálunk egy csapatképet, hol máshol, hiszen ekkor voltunk a legközelebb a közihez. De azért elhiszitek nekünk, hogy végigcsináltuk, ugye?

Nem kellett már sokat kerekeznünk, bevetettük magunkat a Petőfi Sándor utcai palacsintázóba. Ki-ki megette a magáét, majd mindenki indult a saját dolgára.

Legalábbis indult volna, merthogy eggyel kevesebb bicikli volt kint, mint mikor bementünk. Kati gyönyörű bringáját levágták és elvitték! Mondanom sem kell, hogy úrrá lett rajtunk a düh és a szomorúság, de ez a legkevesebb. Biztonsági kamerák körös-körül, persze a biztonsági őr hárít: “nem működik!”. Sejtjük, hogy szokott ez ilyenkor lenni. A rendőrörsön sem sokkal segítőkészebbek, sőt bizonyos körülményeket igyekeznek kompletten kihagyni a jegyzőkönyvből, hogy milyeneket is? Nos: a helyszínen találtunk egy árva biciklit, vélhetően az elkövetők ezzel voltak átutazóban, de egy fenékkel két biciklit nehéz megülni, ezért ezt a rosszabbat otthagyták. A társaság vérszemet kapott, azt gondoltuk, hogy visszajönnek érte. Komoly krimi volt kialakulóban. Ketten ott maradtak messziről figyelni, mi többiek meg arrébb mentünk. Konkrétan a Szomory Dezső térre, ahol is az ukrán maffia igen megbízható és nem mellesleg beszédkényszeres embere volt szolgálatban és vagy másfél órán keresztül boldogított minket. Érdekes dolgokat tudunk meg, de azt hiszem, hogy az életemet kockáztatnám, ha ezeket itt most nyilvánosságra hoznám. Természetesen akadtak a környéken furcsa emberek, akik sötét bmw-vel tanácstalanul parkolgattak jobbra balra, nézegettek a visszapillantóba igen gyakran. Barbinak szinte minden második járókelő gyanús volt. Hét óra körül Katiék visszatértek a rendőrörsről és a résztvevők többsége elszontyolodva hazament.

Reggel szinte kihalt volt a város a sztrájk miatt, mert az emberek nagy része nem mert kocsival elindulni a  dugótól félve. És ami legalább jó volt: a friss levegő.

Köszönjük a szervezők áldozatos munkáját és a kitartásukat a legnehezebb helyzetekben is!

Veho, Joci vivát!

Borián Marcell
zöld

PS: A konklúzió, amit leszűrhetünk:
– nagyon szuper az éjszakai biciklizés
– két nagyon jó lezárót kell együtt használni.
Minden biciklitulajdonosnak ajánlom alapos tanulmányozásra: http://www.criticalmass.hu/lakat ezen belül is leginkább a Biciklilopás Budapesten kisfilm első és második részét.
http://bringalakat.hu
Ide kívánkozik még, hogy critical massen is most voltam először, az is nagyon nagy élmény volt, szintén ajánlom mindenkinek. Próbáljatok az elején menni, mert annyira sokan voltunk, hogy a tömeg vége a tervezetthez képest egy órával később ért oda. Ekkor volt egy második bicikliemelés is, hogy senki se maradjon ki a legszebb részből.


Kalapom-pom-pom  (egy baseball sapka naplójából)

Új nap, új remények! Remélem gazdám ma engem visz magával az éjszakai tekerésre! Milyen szép is lehet éjjel biciklizni a kivilágított Budapesten! Azért mondhatni tettem is azért, hogy engem vigyen; a kék betolakodót (egy kék sapka – a szerk.) ügyesen lelöktem a fogasról, hogy a szekrény mögé esett! De hát ennyi csak kijár nekem! Én, aki anno dacumál a Fekete tengerig őriztem gazdám fejét a napszúrástól! … És sikerült! Gazdám engem tett a fejére, mikor elindult a közibe.

Gazdám a legjobb kilátást biztosította nekem, mert hátrafelé fordított, és így nagyon jól tanulmányozhattam a többieket. Ha jól számoltam 14-en voltak gazdámék. De az is lehet, hogy 15-en, ezek már igen nagy számok egy magamfajta sapinak, már annak is örültem, hogy egyáltalán kirándulhatok, és végre nem csak porosodok a fogason, mert mostanában a kék démon (egy kék sapka – a szerk. ) mindig megelőzött, mert valami bűbájt vont gazdám szeme köré, hogy engem észre se vegyen. De ez az én napom! Az én kirándulásom!

Először Érd felé mentünk, majd kisvártatva Ági és Barbi lakóhelyének közelében tüzet raktunk, és gazdámék szalonnát sütöttek. A tűz eloltásánál hiába ajánlottam fel segítségemet, hogy bennem hozhatnak vizet – megjegyzem egy fürdés különösen jót tett volna foszló ellenzőmnek – de gazdámék egy másik módját választották a tűz eloltásának. Nem is igazán láttam, hogy mi történik, mert hátrafelé voltam fordítva gazdám fején, mikor körülállták a tüzet, de az biztos, hogy vízcsobogást hallottam, de hogy a források honnan eredtek, arról fogalmam sincs.

Kisvártatva tovább mentünk, egy kaptatós emelkedőn, ami után féktelen száguldás következett lefelé, kapaszkodnom is kellett gazdám hajába, nehogy lerepüljek, és hálát adtam az égnek, hogy gazdám nem vágatta le kopaszra a haját a kirándulás előtt, ahogy tervezte előtte. Ezek után a Csepel szigeten haladtunk északnak, az idő tiszta volt, az éjszaka gyönyörű, pompás utazó idő.

Egy híd alatt gazdámék pezsgőt bontottak, és igencsak meghúzták az üvegeket, kicsit aggódtam is, hogy ezek után hogyan fognak biciklire ülni, de nem történt baleset, sőt nem látszott senkin sem a zéró tolerancia megsértése. ( egy sapka nyilván nem hallott még az alkoholmentes pezsgőről…bár ami az alkoholmentességet illeti, azt mondják, hogy az alkoholmentes sör az első lépcső a guminő felé…az alkoholmentes pezsgő ízét ezek után el lehet képzelni – a szerk.)

Ezek után hamarosan megérkeztünk kedvenc nagyink palacsintázójába, ahol gazdám rámpakolt egy csomó ruhát, szóval nem láttam sokmindent. Ami mégisfeltűnt, azok a furcsa kézmozdulatok voltak a levegőben különböző tárgyakkal. Villa, kés, sőt egy toll, és egy “fényvisszaverőizé” is úgy tűnt, mintha szilárdságát elvesztve hajladozna.

Mikor indultunk volna hazafelé, gazdámék sokáig tanakodtak, mert Katinak eltűnt a biciklije, viszont a bicikliláncát megtalálták: elvágva. Gazdámék az első megdöbbenésük után csapdát állítottak a valószínűsített tolvajnak, de akciójuk nem járt sikerrel.

Hazefelé az első ülésre ültettek, de kicsit elszundítottam, mire Piliscsabára értünk. Az ajtóban kellemetlen meglepetésemre az undorító kék dög (egy kék sapka – a szerk.) várt a fogason, és fenyegetően nézett rám, de egy csöppet se érdekelt, hiszen egy ilyen kirándulás csak kijár nekem! Nekem, aki anno dacumál még a Fekete tengerig is….(és itt megszakad a sapka naplója, biztosat nem tudok az okokról, de másnap már csak a “kék démon” volt a fogason, a napló szerzője pedig édesdeden szundított a pókok között a szekrény mögött – a szerk.)

Írta: Sapi a sapka
Szerkesztette: Hegedűs Mihály

Kategória: Beszámoló | Címke: , .

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.