Beszámolók a 2008-as biciklitúráról

A túra részletei »

Kerékpártúra Felvidék legszebb tájain
Szob-Selmecbánya-Körmöcbánya-Nyitra-Nagyszombat-Pozsony útvonalon

Amikor meghallottam, hogy ebben az évben kikacsintunk határainkon túlra, akkor az 1994-es élményeim jutottak eszembe, amikor egészen Tátralomnicig jutottunk el, megmászva közbe az Alacsony-Tátrát is. Nem kell megijedni, ez a túra nem volt ennyire rémisztő, de jó néhány hegyecskét magunk mögött hagytunk.
Az első bemelegítő napon kb.60 km-t tettünk meg, dimbes-dombos tájakon. Letkési határátlépést követően első állomásunk Zelíz mellett a Garam folyóban való fürdés volt. Hazai vizeinkhez viszonyítva, meglepően sebes sodrása van, viszont akár a folyó közepéig is be lehet ” sétálni” . Ez úgy nézett ki, hogy minden egyes lépésünket átgondolva és kiszámítva a sodrás irányát, a folyó közepén található kősziklához lehetett eljutni, ellenkező esetben Esztergomi várat pillanthattuk volna meg… Másik érdekes feladat a kőhajítás volt, melyben Veho jeleskedett, átdobva a folyót. Léva fele közeledve nagyon sok temető mellett elhaladtunk, és mindenhol csak magyar nyelvű sírokkal találkoztunk. Itt a református lelkész várt minket nagy szeretettel, egy kiadós gulyásszerű vacsorával, amit mindenki jóízűen elfogyasztott. Atya elmondta, hogy a magyarság részaránya 10% alá esett, a helyi magyar anyanyelvű református gimnáziumba mindössze 40 diák jár. Étkezés után, két patak speciális keresztezéséről kaptunk szakszerű felvilágosítást egy idősebb úrtól, méltatva a korábbi földesurat, és ritkaságnak számító ipartörténeti műemléknek tekinthető közlekedő edény elvén működő mini duzzasztóművet, amelyet szerencsére Joci nem tett tönkre.
Másnap a szokásos tingli-tangli hipermarketes reggelit követően, elhagytuk a magyarlakta területeket, utunk első komolyabb emelkedői következtek. A várost elhagyva már láttuk a Selmeci-hegység vonulatait. Közel 300 m tengerszint feletti magasságról kellett felkapaszkodnunk 700 m-re, az 1009 m-es Sitno mellett elmenve. Azonban, mindenért kárpótolt minket Pocuvadlianske jazero gyönyörű természeti környezetében fekvő tava. Rövid tekerést követően pillantottuk meg a világörökség részeként számon tartott Selmecbányát, ezt tapasztaltuk az útminőség változásában is (macskakő). Esti bolyongást követően, mindenki álmai pizzájára vágyott, majd köpdösős dinnye elfogyasztását követően jött még egy kis röplabda a tornateremben, ahol a szállásunk is volt egyben.
Szerdán az éppen jó helyen fekvő bringásbolt felkeresése után, egy hosszú gurulást követően ismét a Garam folyó völgyébe érkeztünk, ahonnan ismét legalább 850 m-re kellett felkapaszkodnunk. A hegy tetején lévő kicsiny falu vályújában kipihenve fáradalmainkat, egy borzasztó állapotú úton gurultunk be Körmöcbányára. Étkezést követően újabb hegygerinc mászása következett egy nagyon forgalmas és viszonylag keskeny főúton. Túrócnémeti volt túránk legészakibb pontja, és egy fantasztikus kőtengeres rally. Felfele-lefele amerre szem ellátott, csak követ látott az ember… De ezután jött Remáta (nem keverendő össze Renátával). Mintha a budakeszi hágót elhagyva gurultunk volna le a völgybe, azzal a különbséggel, hogy itt az út minősége kiváló és 60 Km/h sebességel lehetett repülni egészen Chrenovec Brusnóig. Egy lengyel atya fogadott minket, valamint néhány punk falusi fiatallal is összebarátkoztunk.
Csütörtöktől már kifelé haladtunk a hegyekből, jó lendülettel gurultunk be Nyitrára, ahol Simkó Zsolt közeli rokona által egy “csodavacsorát” kaptunk (minden, ami belénk fért…)
Pénteken, Nagyboldogasszony napján a nyitrai ferences templomba mentünk misére és borongós időben érkeztünk meg Nagyszombatba. Következő úti célunk Pozsonypüspöki volt, itt az előző napi felhőszakadás nyomait láthattuk és élvezhettük Veho vizibicikli bemutatója által.
Lehet, hogy az utolsó néhány napról csak néhány szót említettem, de remélem jövőre azoknak is el tudom mesélni, akik ebben az évben nem vettek részt. Mindenkinek köszönet a jó hangulatért és a szervezők odaadó munkájáért! Viszlát 2009-ben !

Metz Máté


MKK-bringatúra – 2008
Felvidék

Magyarországon már nem lévén hely, ahol az MKK lelkes biciklisei ne fordultak volna meg, hagyományos szervezőink, Joci és Veho gondoltak egy merészet, és a túra idei helyszíneként (a tavalyi Alföld után) most az emelkedőkben gazdag Felvidéket választották! Tervük nem jött volna létre a sárga csopis Simkó Zsolti nélkül, aki – otthoni helyismerettel rendelkezve (pozsonyi származású) – szállásszervezőnk és idegenvezetőnk volt az út során. A tervezett útvonal sok látnivalót és kihívást ígért, melynek lelkesen vágott neki csapatunk, különösen pedig Kuti Kati a vadonatúj, gyönyörű Author biciklijével!
Számomra is izgalmasan és szerencsésen kezdődött a túra: sikerült kicentiznem és elérnem a vonatot, mellyel Szobig közlekedtünk a biciklikkel. A Nyugati pénztárainál segítségemre volt pár kedves utas is, pedig ellenérdekeltek voltunk: ők az MKK konkurens programjára igyekeztek Debrecenbe, a menekülttáborba, Solt Évi vezetésével! A vonaton aztán hamar kiderült: nem mindegyikünk érkezett meg, köztük a szállásszervező Zsolt sem, de nemsokára megtudtuk, hogy ő Pozsony felől csatlakozik, mert volt még munkája a szállásokkal kapcsolatban.
Szobra érkezve két csapatra oszlottunk, majd nyeregbe pattantunk, hogy átlépjük saját és országunk határait: a Felvidék emelkedői vártak ránk! Elbúcsúzva hazánktól, de mégsem idegenként köszöntve a másik tájat, Letkésnél “határtalan” érzés volt átkelni az Ipolyon – Schengen után végre szabadon! (Azért a híd illesztésénél jó lett volna fékeznem.)
Gyönyörű időnk volt és pár kisebb emelkedő után már melegünk is, ezért nem lehetett kihagyni a közeli Garam folyó vizét és benne a biciklitúrákon hagyományos vadvízi fürdőzést! És a víz valóban vad volt, vitt az ár ezerrel, ha nyakig merültél benne, de persze nem volt muszáj, állhattál két lábra is, mert amúgy csak térdig ért a vize. 🙂 Félreértés ne essék, úgysem volt könnyű, mert a víz alján nagy és éles kavicsok nyújtottak intenzív talpmasszást nekünk. Volt részünk műsorban is, Veho és Géza jóvoltából, akik egy jókora farönköt kerítettek elő a bozótból és azon próbálták meglovagolni a vadvízi hullámokat! Nem volt könnyű dolguk, többször orra is álltak az alacsony vízben. Levezetésként kavicsokat dobáltunk át a túlpartra és természetesen Veho vitte a pálmát ebben a műsorszámban is. Kipróbáltuk bal kézzel is, de ilyenkor a nézőknek tanácsos volt fedezékbe húzódni, mert érdekes mozdulatok és célpontok születtek. Fürdés után megéhezve a természet sietett a segítségünkre: körte-, szilva-, alma- és ringlófák képében és mi nem bírtunk ellenállni nekik. Nem is lenne igazi egy biciklitúra ilyen finomságok nélkül!
Első szállásunkra, Lévára érkezve meleg vacsorával fogadtak bennünket, melyhez még bort is kaptunk és mi nem tiltakoztunk, valaki többször is sorra került… Az emésztést segítendő az iskola udvarán palánkra dobáltunk Hegedűs Misi vezetésével, majd városnézés keretében patakok (csatornák) többszintes kereszteződését csodálhattuk meg (a közlekedőedények elve szerint működtek). Napunkat este éjszakai vártúra zárta.
Lefekvés előtt aztán jött a hideg zuhany: nincs meleg zuhany! Joci ugyan állította, hogy neki még volt, de ilyen téren őrá nem lehet adni… A végére már én se éreztem… semmit. Az edzettebbek pedig még tetézték a dolgot: kint aludtak a szabadban.
Másnap reggel és aztán mindegyik nap első állomásunk a helyi Tesco volt, ami mellett 20-25-en kulturáltan, de érdekes látványt nyújtva fogyasztottuk el a Joci és Veho által amúgy mindig gondosan összeállított menünket. Energiával feltankolva vágtunk neki az első igazán komoly emelkedőknek és célunk Selmecbánya volt. Utunkat többször szakítottuk meg alma- és szilvafák mellett, valamint ivóvíz- (és sör)beszerzés céljából. Utolsó megállónk a cél előtt a Bacsófalvi-tó volt, mely az 1750-es években nagy bravúrral létesített bányató-rendszer (26 tó, 120 km csatorna) legnagyobb tavának számított. Ennek partján érte Bálintot aznapi első defektje, de jól időzítette, mert volt ideje megfoltozni, amíg mi fürödtünk és a víz is kéznél volt, hogy megnézze, hol ereszt a gumi (mellesleg 17 folt volt rajta, nem mindennapi látványt nyújtva!). A víz egyébként jéghidegnek számított, de tényleg és szó szerint, ennek ellenére többen is átúsztuk a tavat és a végén már ezt sem éreztem… hidegnek.
Innen már nem volt messze Selmecbánya, melynek nem csak azért örültünk, mert a sok emelkedő után végre célba értünk. A város ugyanis a Világörökség része és 900-1000 méteres hegyek között, egy gyönyörű katlanban fekszik. A középkori Európa egyik legnagyobb ezüstbányája működött itt és fekvése, valamint épületei miatt valóságos ékszerdoboz, bár ráférne egy kis tatarozás… Volt időnk körülnézni és sok érdekeset láttunk: például a világ legrégibb műszaki főiskoláját (1763-ban alapították Bányászati Akadémiáját, melynek jogutódja lett Trianon után a Soproni Egyetem). MKK-sként ez kötelező program volt, parkjában pedig óriási mammutfenyőket találtunk, a legnagyobbat pl. öten álltuk körbe! Szállásunk egy tornaterem volt, vacsoránk pedig egy fantasztikus pizza a közeli étteremben. A játék sem maradhatott el és volt minden: röplabda, lólengés, Bang és Saboteur, valamint újabb defekt utáni szerelés Bálintnak, de szerintem nála is ez (már gyerek)játéknak számított. Apropó, Saboteur! Selmecbányán ennek aktualitása is volt, ugyanis a kuruc időkben Bercsényi Miklós be akarta dönteni a bányákat a labancok közelsége miatt, de a bányamester elszabotálta ezt. 🙂
Harmadik nap utunk Körmöcbányán át vezetett, ahol jó királyunk, Károly Róbert aranyforintot veretett. Volt neki miből: a város aranybányát rejtett, a legnagyobbat, mit a középkorban Európa termett.
Aranyat sajnos mi már nem találtunk, kaptunk viszont helyette pótgumit Pállya Krisztiánnak, akit “külsőleg” nagyon megviselt a sok emelkedő, majd lejtő. Kuti Katit pedig ismét megtalálták a négylábúak, ezúttal egy nagy jámbor kutya képében, melyet a biciklije mellé kötöttek (ennél hatásosabb bicikliőrzőt nemigen talált volna magának Kati). Pechje volt szegénynek, hogy épp befejeztük az ebédet, de valamit azért sejthetett, mert erősen nyáladzott… 🙁 Estére aztán megkaptuk, amit napközben kerestünk: Privigyén a szállásunk aranyat ért! (Meleg víz és ágy – biciklitúrán ez luxus!)
Negyedik nap útközben Bajmóc várát jártuk körbe, este pedig Nyitra vára és Zsolt keresztanyja fogadott bennünket! Nem túlzok, ha azt mondom: lakoma volt, amit kaptunk, több fogásos, meleg, finom és még sört is ihattunk! Másnap pedig folytatás: ebédre sztrapacska, ennél jobbat magunknak nem is kívánhattunk volna! Sokba kerülhetett Neki, étteremben ettünk, Isten áldja meg ezért és nem is felejtjük! Köszönjük még egyszer, Zsolt, Neked és drága Keresztanyádnak!
Boldogasszony napján Nyitrán szlovák misén vettünk részt, ahol a mellettem ülő idős bácsitól szentképet kaptam. Biztos magyar lehetett és látta ő is rajtunk, de gyorsan elköszönt, mire megkérdezhettem volna. Még aznap útközben újabb fürdőzést csaptunk, de erre már kevesebben vállalkoztak, mert a Vág folyót a közelben két szennyvízcsatorna is “táplálta”.
Az ötödik nap estéjén Nagyszombatra érkeztünk, melynek utcáiból áradt, hogy itt székelt az esztergomi érsek, a török időktől egészen a reformkorig! Nagy kár, hogy csak este tudtunk az utcáin sétálni (hangulatos néptáncfesztivált is tartottak éppen!), mert rengeteg temploma belülről is gyönyörű lett volna nappal (egyikük a legrégebbi magyar barokk templom volt, az ún. Egyetemi). Okozott izgalmat is az este, hogy szafaládét vettünk, gondolván, a szálláson majd megfőzzük szépen. Nem így gondolta viszont a tornaterem, ahol nem volt ilyen lehetőség, ezért szegény Jociék órákig járták este a papok és templomok városát, ám sehol sem nyitottak ajtót nekik… (Nem véletlen talán, hogy másnap amint lehetett, mentünk el a városból…) Jociékon azonban nem lehetett kifogni: a jó öreg Tesco-ban vettek elektromos vízforralót és abban főzték meg szinte egyenként a szafaládékat! Még jókor értek vissza, mert hamarosan iszonyú felhőszakadás kerekedett odakint és áldhattuk a Gondviselést, hogy ilyennel egyszer sem találkoztunk útközben! Az este izgalmaiért Sangriás gyümölcssalival kárpótoltuk még magunkat.
Hatodik nap úticélunk már Pozsony mellett Püspöki volt és az éjszakai eső miatt utunk kicsit dagonyásan kezdődött (Veho fékje a sártól pl. el is tömődött, igaz, ő kereste is a pocsolyákat). A hangulatra viszont nem lehetett panasz, gondoskodott róla egy utcai csőtörés, melynek térdig érő, tengernyi vízébe először Barbi és Nógrádi Ági gázolt bele két lábon, majd Veho (már megint ő!) két keréken! Illetve nem is kettőn, hanem egyen (!), és oda-vissza száguldozott így vagy tucatszor abban a vízben! Nem is maradt semmi a bringáján a délelőtti sárból. Este az iskolában jó diákok lettünk és belső szerveinkkel ismerkedtünk, majd később a vacsoránál ők a pörkölt-nokedlivel.
Utolsó nap reggelén magyar misét hallgattunk. Különleges érzés volt itt, a határainkon túl. Nem messze innen, Pozsonyban pedig a magyar lelkész várt minket (akinek német, ukrán, magyar és szlovák nagyszülei voltak!), külön idegenvezetővel! Kár, hogy az indulás lassan ment odafelé és útközben is voltak gondjaink, mert bizony késve értünk Pozsonyba, és így a vezetés elmaradt. Szép volt a terv, de nem búsultunk sokat, lett így is városnézés, kárpótoltuk magunkat. Hazafelé, szűk hazánkba vonattal jöttünk vissza.
Élményekben gazdag, jó hangulatú túrán vettünk részt és épségben túléltük a Felvidék emelkedőit is! Köszönet érte Szervezőinknek és az Égieknek!

Szabó Zoli


Biciklitúra 2008

Augusztus 11-én a Nyugati pályaudvaron találkoztunk. Szép lassan megérkezett mindenki,így megkezdhettük utunkat. Vonattal mentünk Szobra,ami kb. 2 órát vett igénybe. Az már ekkor kiderült, hogy a legnagyobb létszámban a sárgák képviseltetik magukat. A többi csoport, köztük a ZÖLDek nem a mennyiségre,hanem a minőségre helyezték a hangsúlyt :P. Szobon két csoportra oszlottunk,hogy ne zavarjuk egymást és a közlekedést. Vehó volt az egyik, Frej Joci a másik csoportvezető. Géza az elnöki teendők mellett a sereghajtó szerepét is ellátta. Rövid idő múlva már Tótországban tekertünk,ahol nyitányként leszüreteltünk egy körtefát. A körték között volt érett is, de a többségük még ZÖLD volt. Időközben a Garam partján megálltunk kajálni,majd akinek melege volt le is fürödhetett. Első úticélunk Léva volt, ahol a helyi magyar plébános fogadott minket szép szavakkal, vacsorával és nem utolsósorban szállással.

Másnap reggel mindenki felrakta a cuccait a biciklijére (Gergő előszeretettel használta mások biciklijét is erre a célra), majd következett a reggeli a Tesco parkolóban. Ezen a napon már kemény emelkedőkön is fel kellett kapaszkodnunk, de ezt ellensúlyozták a szintén meredek lejtők, ahol kedvünkre próbálgathattuk saját magunk és biciklink aerodinamikai határait, elérve a 70-75 km/h-s sebességet is. Megfürödtünk egy elég sportos hőmérsékletű tavacskában és szinte már ott is voltunk Selmecbányán, a San Francisco-t megszégyenítő domborzattal rendelkező városkában. Nem jutottunk főzési lehetőséghez, így kénytelenek voltunk a pizzériában vacsorázni, kiegészítésként szép ZÖLD görögdinnye is volt. Viszonylag korán kellett lefeküdnünk, hiszen a Frei dossziéban szereplő adatok alapján másnap 80 km várt ránk (néhol 5-600 m-es szintkülönbségű szakaszokkal) a legóvatosabb becslés szerint is.

Szénhidrátokban és fehérjékben dús reggelivel kezdtük a napot (persze ZÖLDség nélkül nem csúszik a kaja 🙂 ), majd benzinkútban folytattuk, mivel tankolnunk kellett(abroncsainkat töltöttük fel sűrített levegővel,üzemanyagunk még jócskán volt). Következett a hegymászás, ami jó hosszú  ideig tartott, de azért mindenkinek ízlett. A szünetekben cukroztunk vagy éppen a Frei csoportot vártuk, akik a “lassan járj,tovább érsz” elvet követték, de nem lett igazuk, mert végül mindig ugyanoda értünk ;-). Mindenki sikeresen megbirkózott a hegyekkel, köszönhetően a kiváló, már-már olimpiai szintű felkészültségnek 🙂 és nem utolsósorban a modern járműparknak (az állatvilág nyálát csorgatva irigykedett Kati vadonatúj Author típusú bringájára). Ezután jött a nap és a tábor fénypontja, az offroad stílusú downhill tekerés a szép ZÖLD erdőben, a lehető legszebb környezetben. Páran ezt nem vállalhatták be a biciklik műszaki adottsága miatt. Ekkor már eléggé északon voltunk, majdnem a Tátrában. A szerdai etap a privigyei zarándokházban ért véget, végre ágyban aludhattunk. Közben két új emberrel egészültünk ki, az egyikőjük persze sárga volt (hm…).

Csütörtök reggel nagy záporra ébredtünk, de megvártuk míg megáll és csak azután indultunk tovább. Nyugat felé vettük az irányt. Fenyegető felhők kísérték utunkat, de az eső nem mert elkezdeni esni. Beértünk Nyitrára, már nagyon éhesek voltunk, de szerencsénkre egy honfitárs nénike mesebeli kedvességgel fogadott minket (de azért nem kellett öreganyánknak szólítanunk 🙂 ), féláron ehettünk az éttermében. Most is ágyban aludtunk. Ezen a napon is csatlakozott egy túrázó.

Pénteken augusztus 15.-t írtunk, így misét kellett keresni. Aznapi úticélunk nem volt jó (Nagyszombaton nincs mise :D), így Nyitrán időztünk egy kicsit. Végül csak találtunk egy jó időpontot. A misét sajnos tót nyelven tartották, de tolmácsunk Zsolti elmagyarázta a lényeget. Innentől kezdve már inkább főutakon haladtunk. A szokásostól eltérően nem a Tescoban vettünk takarmányt, de a szokásokhoz híven most is a szép ZÖLD füvön kajáltunk és megint szép ZÖLD dinnyével fejeztük be az evést. Este megérkeztünk Nagyszombatra, ahol tornateremben szálltunk meg. Logisztikai nehézségek miatt csak kb. éjfélkor tudtunk ebédelni (de finom volt a virsli vagy kolbász vagy nemtudommicsoda).Közben hatalmas eső zúdult a városra, akkora hogy még a híradó is tudósított róla. A fennmaradó időt teremfocival ütöttük el.

Szombatra meglehetősen hideg idő fogadott minket (10 fokot esett a hőmérséklet). Az eső ugyan nem esett, de még így is vérfagyasztó volt az időjárás (legalábbis a nyári átlaghoz képest). Volt egy kis gubanc: az út egy telepen keresztül vezetett, amely telep le volt zárva, így meg kellett kerülni. A baj az volt, hogy a kerülőút földút, ami az eső hatására mocsárrá változott, amiben természetesen nehéz volt haladni. Ráadásul páran nem hoztak sárhányót (én sem), aminek következtében a szép kis sárdarabok a kerekekről egyenesen az arcunkba és a mögöttünk haladó arcába repültek. Most is mint mindig a Tesco melletti szép ZÖLD füvön ettünk. Innen már nem volt sok hátra Pozsonyig, Vehó még megfürdette magát és biciklijét a bokáig érő, a fél utcát beborító pocsolyában. Korán értünk a szállásunkra,így sok idő maradt Activityzni, bányászni,stb.

Vasárnap nem kellett messzire mennünk a miséért, amit most már anyanyelven hallgathattunk. Ezután bementünk a belvárosba, ahol városnéző körúton vettünk volna részt, de ez rajtam kívülálló okok miatt elmaradt. Néhányan már itt búcsút intettek nekünk. Volt szabadidő,ahol érthető módon leginkább várost néztünk, fagyiztunk és persze belebotlottunk “A Szobor”-ba (Barbi legnagyobb örömére). Hamarosan vonatra szálltunk és Párkányba mentünk, majd ott elbúcsúztunk (halkan jegyzem meg, hogy a fotók tanúsága szerint valamelyik vasútállomáson “kicsit megkésve”, de csatlakozott 2 további ZÖLD a biciklitúrához 🙂 ). Párkányból átgurultunk Esztergomba, ahonnan néhányan vonaton mentek ugyan haza, de a többség két keréken tette meg a Budapestig hátralévő 50-60 km-t.

Mindent egybevetve nagyon eredményes volt a tábor, emberéletben nem esett kár, nem szenvedtünk balesetet, ha mégis, azt megúsztuk kék-ZÖLD foltokkal. Továbbá egy két apró defektet leszámítva még technikai problémánk sem volt.

Piros pontot érdemelnek (vagy inkább ZÖLDet?) a szervezők: Vehó és Joci, akik biztos kézzel mutatták az útirányt, valamint Zsolt, aki ha kellett szállást vagy éppen asztalt foglalt.

Piros pont jár minden ZÖLDnek, aki eljött vagy el akart jönni, fekete pont azoknak,akik nem is akartak :).

Soha rosszabbat!

Véges András
zöld


A tavalyi biciklitúrán tett egynapos aradi kitérő sikerén felbuzdulva 2008-ban a Felvidék emelkedőit és lejtőit vettük célba az MKK lelkes csapatával fejenként két, összesen mintegy ötven keréken. A túrát Veho és Joci szervezte, de Zsolt, a Felvidék ismerője is nagy segítséget nyújtott nekik.

Az egyhetes túra első napján Szobról indultunk. Hamar átléptük a határt (jobban mondva átgurultunk rajta), és a Garam közelében haladtunk Léva felé. Útközben megkóstolhattuk a vadon nőtt körtefák mégis édes gyümölcsét, és néhány óra strandolásra is jutott időnk a Garamban. Nem mindenki merészkedett be a folyó közepéig, mert már a part közelében is olyan erős volt a sodrás, hogy figyelni kellett, el ne vigye az embert a víz nagyon messzire. Úszni is lehetett benne, de csak az egyik irányban, attól teljesen függetlenül, merre akartunk volna haladni. Este a lévai református lelkész vacsorával és szállással várt minket. Utána pedig a várat és környékét felderítő esti sétával zártuk a napunkat.

Másnap a Tesco előtt elfogyasztott kiadós reggeli után nem sokkal találkozhattunk a várva várt emelkedőkkel: hegyre föl, hegyről le vezetett az utunk, de főleg az előbbi, szóval jól jött a bevitt energia. Mielőtt beértünk volna Selmecbányára, egy mesterséges, mégis csodaszép fekvésű hegyi tóban fürödhettünk meg. Nekem kevesebb időm maradt az úszkálásra, mert defektet kaptam, amivel sajnos a túrán később is meggyűlt a bajom. A szerelés és strandolás után már inkább lefelé vitt az út. Az utolsó szakasz volt a legszebb, amikor már láttuk Selmecbányát felülről. A méltán a világörökséghez tartozó régi magyar bányavárosba beérve alig győztük készíteni a képeket, és közben le is maradtunk kicsit a többiektől, de megérte. Este itt is körbesétáltunk a városban, megtaláltuk a bányászati akadémiát kertjében hatalmas mamutfenyőkkel. Annak ellenére, hogy este és reggel is leeresztett a nemrég megfoltozott kerekem, kellemes élményekkel távoztam a városból. Kárpótolt ugyanis a sok szép épület, a gyönyörű fekvés, és a város szélén talált biciklibolt, ahol a túra végéig (sőt azóta is) kitartó belsőt kaptam.

Aztán kezdődtek csak az igazi emelkedők! Először elhagytuk Selmecbánya völgyét, majd a Selmec patak mentén egy igazán kellemes erdei úton gurulhattunk legalább 10 km-t a Garam völgyéig. Innen Körmöcbánya volt a következő állomás. Jociék csokiosztással pótolták a szükséges energiát az emelkedő előtt. Ám nem sokáig gyönyörködtünk a bányaváros szépségeiben, hiszen az aznapi szállásunk helye a 30 km-rel odébb fekvő Privigyén volt. Már sötétedett, mire odaértünk, és egy földutas szakaszon is túl kellett esnünk, ami nekünk vékonykerekűeknek, nem is olyan egyszerű, de az útközben látott táj naplemente előtt kárpótolt minket, amint azt Ipé fényképein is láthatjuk.

A következő napot igazi kultúrprogrammal kezdtük: útba ejtettük a közelben fekvő Bajmóc 13. században épült csodaszép várát. Belépni sajnos nem volt időnk, de a vár körüli séta is felejthetetlen élmény volt, amint arról a fényképek is árulkodnak. Ahogy arról is, amint a következő városban, az előre beharangozott Simonyban (szlovákul Partizansken) elfogyasztott ebéd után Jociék dinnyével leptek meg minket. A lakomáról készült képsorozatban sikerült mindenkit megörökítenem dinnyével a kezében. Ez a nap a fényképezés jegyében telt, mert nem csak a lelkes bringásokat sikerült lencsevégre kapni a késő délután utánozhatatlan fényeiben és hamisítatlan felvidéki háttérrel, hanem a naplementét is fényképezőgépet előcsalogató módon szépnek találtam. Nyitrán aztán Zsolt nagynénjének vendégszeretetét élvezhettük, aki igazán pompás vacsorával és szállással várt minket.

Reggel misével ünnepeltük Nagyboldogasszony ünnepét, amint szlovákul hallgattunk. Így nem sokat sikerült megérteni a prédikációból, de azért érdekesség volt mindenképpen. Volt idő – az este már valamelyest körbejárt várost – nappali fénynél is megcsodálni, és csoportképet is készíteni 6-8 fényképezőgéppel egyszerre egy kuka tetejéről önkioldóval. Az aznapi táv Nagyszombatig nem bizonyult túl hosszúnak, ezért fürdést is beiktattunk, ezúttal a Vágban, amit a tőlünk nem messze elhaladó és kitöréssel fenyegető vihar miatt csak kevesen vállaltak. Este nagy focizás és játék kezdődött, mert egy tornateremben szálltunk meg, és az esővel megérkezett lehűlés nem csábított bennünket városnézésre.

Erre sajnos másnap sem volt idő, mert hamar indultunk tovább Pozsonyba igazán hűvös időben, ami szokatlanul ért az elmúlt egy hétben tapasztalt hőség után. Az esőfelhők határán haladtunk egész nap, mégis megázás nélkül sikerült megérkeznünk. Ezt majdnem mindenki elmondhatja Vehot kivéve, aki egy csőtörés miatt kialakult hatalmas pocsolyán száguldott át többször két, jobban mondva egy keréken. Az esti játék sem maradt el, és Vehoék kitettek magukért a vacsorával: pörköltet kaptunk, amit jó étvággyál el is fogyasztottunk.

Pozsonyban magyar misén vehettünk részt, és rövid városnézés után a szlovák vasútnak köszönhetően juthattunk el Párkányba biciklistül. A túra hivatalosan itt ért véget, de még jópáran áttekertünk együtt a Mária Valéria hídon Esztergomba, ahonnan Budapestig folytathattuk az utat.

Köszönjük, Veho! Köszönjük, Joci!

Bálint


Biciklitúra-történelem dolgozat

1. oldal – 2. oldal

Megírták: Barbi, Ági és Brez

Kategória: Beszámoló | Címke: .

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.