Beszámoló a IX. MKK-s tájfutásról

A tájfutás részletei »
Képek »
Eredmények »

A tájfutás egy olyan sport, amit már évek óta ki akartam próbálni, de eddig valahogy nem jutottam hozzá. Éppen ezért rögtön kaptam az alkalmon, amikor Ipé és Peti megpendítették ezt a fantasztikus lehetőséget.

8 óra, csípős reggel, várok a vonatra. Elszáguld egy gyors. Hihetetlen lendület és tömeg. Elgondolkodom a fizika alapjain. Van rá időm, hisz 10 percet késik a vonatunk. Megérkezik a V43-as mozdonnyal felszerelt szállítóeszköz. A vonaton megkeresem a kalauzt és jegyet veszek. Kedves, udvarias a modora, a jegyet gyorsan nyomja ki nekem a kis kofferéből. Azért vannak jelei a modern technikának.
A vonat lelkesen rója a kilométereket. Kb fél óra, és megérkezünk Szárligetre. Útközben Stolczi magyarázza a tájfutó térkép színeit és a tájolást. Megismerkedem a tájoló használatával. Kicsit izgulok, de biztos jó lesz.
Már mindenki besétált a rét túloldalára. Többen gyorsan még elmajszolnak egy szendvicset vagy egy kis csokit. Kellemes, nyugodt hangulatú beszélgető csoportok alakulnak ki. Ipé bejelenti, hogy 10 perc múlva rajt. Én leszek az első induló. Egyre izgalmasabb.
10:18. Szólítanak. Kabát le, tájoló a nyakba, térkép a kézbe, indulás. Először látom a térképet, így kell egy kis ismerkedés, közben sétálok be az ismeretlen erdőbe.
Hamar megvan az első bója, jelölök a zsírkrétával, önbizalom nő. Tovább az úttalan úton, kidűlt fák között. Futni nem lehet, épphogy csak átevickélek. 2. bója fenn az út mellett, pipa.
Valahol az erdő közepén. Eddig futható erdei út volt, de a 3. bója felé valószínű túlfuttam egy nyugdíjas csoport miatt a helyes kereszteződésen. A következő lehetőségnél jobbra fordulok és a nyiladékon keresztül megyek vissza. Kicsit elbizonytalanodom az erdőben haladva. De megtalálom, hogy hol vagyok, megvan az út és a bója is. Gyerünk tovább. Lefele a nyiladékon, szép út, szép táj, jó ez a sport!
Jellegfa, az mi? A domborzat alapján azért megtalálom a bóját. Felfele tovább át az erdőn, keresztül, által, rajta. Jó érzés. Felfele alig bírom, bár nem nehéz a terep. Felérek a tetőre. Szép kilátás, gyönyörködés, aztán megfontolt közelítés a bójához. Easy.
A következő egy gödörben. Lassan sétálva közelítek, mert ha túlmegyek, az még rosszabb. Jól teszem, mert nehezen észrevehető helyen van, de kb. ott, ahol gondoltam. Tovább futok, már jobban érzem a távolságot, a bójához közeledve inkább sétálok, és közben lokalizálom magam. Megvan ez is!
Át a dzsindzsán, növények félretolva, gaz letaposva, és itt kéne lennie. De nincs. Ok, még 1 kör. Semmi. Jó, ki az útra. Biztos jó úton vagyok? Igen, máshol nem lehetek. Akkor még 1 kör. Egy kis elkeseredés. De nem adhatom fel. Ok, akkor fel a dombra. Hol a liget? Ez liget? Ott is körbe-körbe. Semmi. Már a 2. csapat előz meg. Aztán valahogy megvan. Ki az útra és futás.
A következőn megint lazán túlfutok, de nem túl sokat. Be a fák közé, és check. A táblázat szerint ez volt az utolsó. Akkor viszont mindent bele, az utolsó pár 100 m-t sprintelem, majdnem a kerítésen is átugrom, de azért mégis inkább megkerülöm.
Beérkezni a célba: felbecsülhetetlen. Nagyon jó érzés. Teljesítettem a távot.

Tanulság: A tájfutás nem olyan, hogy futsz-futsz, és majd lesz valami. Minden hamar jön, pár 100 m után máris fordulni kell. Folyamatosan kell keresni a bóját, aminek a helye nem mindig magától értetődő. A legjobb a tájfutásban, hogy sport, tájékozódás, kitartás és természetjárás is egyben. Aki nem próbálta még, feltétlenül ajánlom!

Esztergár-Kiss Domi
sárga

Kategória: Beszámoló | Címke: .

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.