MKK vízitúra 2011 – Beszámoló – Szervezői szemmel

MKK Vízitúra 2011.
A vízitúrán történt események a szervezőeket arra motiválták, hogy írjanak egy szervezői szemmel is hiteles beszámolót. Az alábbi írás Vehovszky Balázsnak köszönhető.

Az előkészületek
2011 tavaszán lelkesen fogott hozzá Béla és Balu a munkálatokhoz, hogy hosszú kimaradás után ismét legyen MKK vízitúra. Megkerestek pár gyakorlottabb vízitúrázót és potenciális szervezőt.
Az első megbeszélések alkalmával tisztázódott a közös szándék: minél több embernek szeretnénk elhozni a régi MKKs vízitúrák hangulatát, amit – amellett, hogy együtt vagyunk – a természet közelsége és némi “valódi vízitúrás” tapasztalat tesz egyedivé. Ennek tükrében a Mosoni-Dunánál “vadabb” vizek után néztünk. A végső döntés a Bodrog és a Rába között az utóbbi folyó javára született meg.

A Rába
A szervezők közül többen voltak már a Rábán (annak teljes magyarországi szakaszán is). Magyarország legizgalmasabb vízitúra helyszínének tartják. Nehézségi besorolása Körmend fölött WW I+ (könnyű, néhol közepesen nehéz vadvíz), Körmend és Sárvár között WW I (könnyű vadvíz), Sárvár alatt ZW A-B (gyorsabb folyású szelíd- avagy síkvíz). Gyakorlott kormányosokkal kezdőknek is ajánlják a teljes magyar szakaszt.  Jóllehet, bedőlt fákkal és zátonyokkal minden évben máshol találkozhatunk – a veszélyesebb helyzetek felismeréséhez kell gyakorlottság. A vízitúra időkerete (4 nap) és a várhatóan több kezdő résztvétele miatt a folyó alsóbb szakaszában gondolkodtunk, a végső helyszínt a túra előzetes autós bejárása alkalmával döntöttük el.

Felkészülés
Mivel számítottunk rá, hogy a jelentkezők közül többen is lesznek, akik még nem ültek kenuban, két “előevezést” is szerveztünk, ahol egymás megismerésén túl az evezés alapvető szabályait, fortélyait sajátíthatták el a résztvevők, illetve a kormányos-jelöltek is próbára tehették tudásukat – ezúttal még nem éles helyzetben. Képek az első próbaevezésről.

Túra bejárás
A szervezők közül hárman rászánták egy napjukat, hogy a túra leendő helyszínét autóval bejárják, a potenciális táborhelyeket megkeressék. Itt dőlt el: Rábahídvégtől fogunk indulni. Így némelyest belekóstolhatunk az izgalmasabbnak ígérkező WW-1 minősítésű részbe, hogy aztán a túra második felében a kényelmesebb alsóbb szakaszon pihenhessük ki az izgalmakat. Itt már tudtuk, hogy lesz egy kísérőautónk, ami a cuccaink egy részét viheti, illetve jelentősen megkönnyíti a bevásárlást. Ennek fényében autóval megközelíthető táborhelyeket kerestünk.

A TÚRA

A túra képekben

1. nap: vízreszállás Rábahídvégnél
Viszonylag késői indulás után délután 3 óra körül érkeztünk meg a vízreszállás helyszínére. (Az időpontok kialakításában nehézséget jelentett, hogy a dolgozók érdekében a hétvégét is bele kellett venni a túrába, viszont az előző estén esküvői vigadalomra volt hivatalos több résztvevő, illetve a vasárnapi misére is szerettünk volna időt hagyni. Ezen kívül Rábahídvégre tömegközlekedéssel legkorábban 15 órára lehet leérni Budapestről, az ennél korábbi leérkezéshez korahajnalban kellett volna Pestről indulni, ami a vidékiek miatt nem tűnt jó megoldásnak. Az indulást részben késleltette, hogy a szervezőket leterhelte a kenubérlő céggel való félreértés, illetve a helyi kempingvezető, aki a vízreszállásért fejenkénti összeget kért el és emiatt megnevettető módon ragaszkodott egy óvodai létszámszámláláshoz.) Az első leegyeztetett szállás Rum községben volt, ami folyón 20 km-rel lejjebb volt. Ez a táv kényelmes evezés mellett kb. 2,5 óra alatt teljesíthető. A lassú pakolás (több, mint 2 óra) és a vízreszállás utáni (saját kormányosi képességeit nem megfelelő megítélése miatti) borulás után bele kellett húznunk, hogy sötétedés előtt elérhessük a szállásunkat…

Az első akadály
Már kezdett sötétedni, mikor a célbavett szálláshely előtt kb. 1 km-rel a vizet egy keresztbe dőlt fa teljesen eltorlaszolta. Itt úgy döntöttünk, hogy a szürkületben nem próbálunk meg ezen átkelni (veszélyes lenne), hanem a közelben keresünk szálláshelyet. Az egyre nagyobb sötétségben végül egy viszonylag meredek partoldalon szálltunk ki. Néhány srác segített az aljnövényzetet kiirtani, így a cuccokat és a csónakokat partra vittük, és elkezdtünk sátorhelyet keresni. A kísérőautó vitte a sátrak nagy részét, így meg kellett, hogy keressük a legközelebbi utat. Ketten indultunk el az utat felderíteni. Végül egy marhafarmon keresztül jutottunk be a faluba. A farm őrét megkérdeztük: beengedi az autót a cuccokkal, ha szeretnénk. Rövid telefonos egyeztetés után a vezetők úgy döntöttek: ha így el tudunk jutni a falu központjába, menjünk aludni az előre megbeszélt helyre. Így végül nem sokkal éjfél előtt mindenki megérkezett a sátorhelyre, gyorsan felállítottuk a sátrakat, megvacsoráztunk és fél egy körül aludni tértünk.

2. nap: az izgalmak folytatódtak
A késői fekvés miatt nem erőltettünk korai kelést: az emberek nagy része 8 körül kelt (kivéve azokat az önfeláldozó fiúkat, akik visszamentek a fentebb hagyott csónakokért, és lehozták őket Rum központjába). Reggeli és pakolódás után 10 előtt a folyóparton voltunk a cuccokkal. Az előző napinál jóval gyorsabb vízreszállással 10:30 körül el is tudtunk indulni.

Körülbelül ebédidőben elérkeztünk utunk első átemeléséhez: az Ikervári erőmű üzemvíz-leválasztójához. Itt a helyi őrrel konzultálva arra jutottunk, hogy az üzemvízcsatornán folytatjuk utunkat. (A másik választás a régi meder lehetett volna, ahol sokszor túl kevés a víz az evezéshez. Vízitúra leírásokban mindkét ág szerepel, egyéni mérlegelés kérdése, hogy az adott túrán melyikre esik a választás, ugyanakkor a legtöbb helyen az üzemvíz csatornát ajánlják) Mivel ez magánterület, aláírtuk, hogy saját felelősségre evezünk rajta. Az átemelés kissé nehézkesen ment (keskeny ösvényen sokat, kb. 300 métert kellett menni), de végül vízre szálltunk, és célba vettük a közúti hidat, ahol a kísérőautó várt minket az ebéddel.

Ebéd után a kiépített csatornán folytattunk utunkat az erőműig. Itt újabb kiemelés következett, majd – mivel az erőmű telke magánterület, azt megkerülve, ismét jókora sétával (kb. 350 méter) jutottunk el az erőmű másik oldalára. Korábbi tapasztalatainkkal és leírásokkal ellentétben egy magasabb partrészen tudtunk vízre szállni. Valószínűleg bővítették az erőmű területét és a korábbi beemelőhelyet megszüntették. Így egy kb. 45°-os lejtön kellett 6-8 méter szintkülönbség mellett vízre szállnunk.

Végül csatárláncba állva leadogattuk a csónakokat és a cuccokat, míg a lányok egy lejjebbi helyre mentek, ahol könnyebben be tudtak szállni. Ekkor már sötét felhők és erősödő szél jelezte, hogy közeleg a vihar. Sötétedésig azonban volt még bő egy óránk a maradék 4 kilóméterre, ami a gyors víz és a rendezettnek tűnő meder mellett kényelmesen teljesíthetőnek tűnt. Csak a vihar közeledte volt kissé aggasztó.

A Sárvár előtti utolsó kanyar…


Egy erősebb széllökés miatt rövid időre kikötöttünk, majd végül úgy döntöttünk: a hátralevő egy kilométert 10 perc alatt leevezzük – az addig ártalmatlan folyómederben a térkép szerint is már csak egy kanyar volt hátra, utána egyenesen bevitt Sárvárra. Abban az egy kanyarban azonban több fa bedőlt a folyómederbe, amik alá bevitt a víz. Gyakorlott kormányosként is csak nehézkesen sikerült itt átmenni, a kevésbé gyakorlottak egy klasszikus borulás közepén találták magukat. Mire a vészhír hátrajutott, már csak három hajó tudott megállni: az első két gyakorlott hajó után öt hajó beborult. A közelgő vihar és a váratlan veszélyhelyzet miatt kissé idegesen, de sikerült mindenkit partra segíteni, és a csónakokat is kihúzni. Itt azonban több részre szakadt a csapat: a borulók az első hajó segítségével egy baloldali kavicsos partrészen kötöttek ki, amit meredek partfal határolt. A második csónak kicsit lejjebb, szintén a bal oldalon, egy erdősáv szélén kötött ki (az egyik borult hajót is ide sikerült kihúzni, valamint a borulók elúszott cuccait is ide gyűjtögettük). A harmadik csapat a kritikus kanyar előtt megállt három kenu legénysége-leánysága volt kiegészülve azokkal az emberekkel, akik borulás után a jobb partra másztak ki. Egy negyedik kisebb csoport a baloldali magas part ágai közt várakozott, szintén vízzel elzárva a többiektől. Némi kiabálás, majd telefonálás után végül egyeztettünk: a létszám alapján mindenki épségben parton van, és a hajók is megvannak. (A hordókról még nem tudtuk, hogy mind megvan, mivel nem mindenki ott kötött ki, ahol a hordója.) Ekkorra azonban már – részben a vihar miatt – annyira besötétedett, hogy vízre nem szállhattunk. A középső csapat azonban nem tudott feljutni a magas oldalfalon. Végül egyikünk úgy döntött, segítséget hív, és felhívta elsőként a mentőket (hirtelen ez jutott eszébe), majd tartotta a kapcsolatot a katasztrófavédelem irányítójával.

Segítségre várva
Innentől kb. másfél órát vártunk, ha szirénát hallottunk, lámpával világítottunk. A vihar közben elért minket, de szerencsére csak egy rövidebb esőt zúdított ránk. (Mivel három-négy helyen volt a csapat, a kommunikáció kissé nehezen ment: pl. nem jutott el hozzánk az információ, hogy szükség lenne GPS adatokra, mert egy “okos”telefon google-maps-es térképszoftvere nem ad meg GPS koordinátákat; ezért a segítségünkre igyekvők vezetőjével Google-maps térkép segítségével kellett pontosan behatárolnunk a helyünket.)

A Vas Népe online napilap fényképe

Idő közben a legfelső, jobbparton kikötött 13 fős csapat elindult a folyótól a part fele. A sűrű erdősáv és a sötét ellenére sikerült kijutni egy szántóföldre, ahonnan már látszódtak a Sárvárral szomszédos Hegyközség település fényei (kb. 500 méterre). A tűzoltók és katasztrófavédelmisek végül velük találkoztak először. Ezután motoros csónak segítségével szép sorban a többieket is átvitték a jobb partra, ahol az erdősávon újból átvágva a szántóföld szélén várt a tűzoltóautó, ami bevitt Sárvárra. Itt az aznapi autós kísérőnk által leszervezett szállásra, a Szent László katolikus általános iskolába vittek minket.

Kaptunk meleg teát, zsíroskenyeret, majd egy végső létszámellenőrzés után magunkra hagytak segítőink (a sajtó munkatársai csak ezután kerültek főszerepbe…). Éjfél körül járt, mire nyugovóra térhettünk.

A Vas Népe fotósa által készíett képek
Szombathelyi katasztrófavédelem képei

Harmadik nap
A másnapi feladataink között szerepelt a csónakok és a vízparton maradt cuccok lehozatala, valamint a túra további sorsának eldöntése. Délelőtt az egyik anyuka segítségével több fordulóban lehoztuk a maradék hordót és a csónakokat. Itt derült ki, hogy minden nagyobb cucc megvan. (Az előző esti “katasztrófahelyszín” nappal sokkal békésebbnek mutatkozott, a Sárvárig tartó folyószakasz is teljesen békés volt. Sikerült kihúznunk a víz alól azt a kenut is, amit buzgó segítőink süllyesztettek el – szerencsére erre kötöttek egy kötelet, ami nagy segítségünkre volt.)

Délidőre végeztünk, ezután ebédeltünk (végre elkészítettük a két napja várt spagettit! 😀 Köszönet az evangélikus lelkészségnek), majd megvitattuk a továbbiakat. Néhányan a legközelebbi vonattal (illetve szüleik autójában) elindultak haza. A maradék csapatnak nagyjából fele szívesen továbbevezett, míg a többiek egy napi pihenő után indultak haza. Ennek megfelelően három csónak kivételével elszállíttattuk a kenukat (az ott maradtakat váltva őriztük a folyóparton). A délután hátralevő részében jót pihentünk, nyugtattuk a hírek alapján kétségbeesett szülőket és jókat nevettünk a kiszínezett sajtóhíreken (ezek összefoglalását lásd lentebb).

Negyedik nap
A túra utolsó napján reggeli után a hazautazók egy délelőtti vonattal elmentek, míg a tovább evezők 11 körül útnak indultak.

A további folyószakasz a várnak megfelelően nyugalmasabb volt – bár volt itt is néhány izgalmasabb hely, de a széles folyón kényelmesebben tudtuk manőverezni. Végül csak az ebéd utáni pihenőben volt alkalmunk megtapasztalni csomagjaink nélkül: milyen beborulni, hogyan tudunk kiúszni. Alaposan begyakoroltuk 😀 Utunk során találkoztuk vidrával, elszaladó őzzel, gémekkel, és egy 9 tagú kócsag-csapatot követtünk a folyón.

Végül kora délután megérkeztünk Nick-re (ejtsd: nick :-P), ahol megtapasztaltuk: milyen egy “normális” kiemelőhely. A gátőr pedig “médiasztárokként” fogadott minket 🙂 Megnéztük a duzzasztót, majd a közeli Répcelakra autóval elvittük a vonattal hazautazókat, az autóval pedig négyen indultuk haza, miután leadtuk a csónakokat.

———————————

Ezúton is köszönjük Bélának, hogy vállalta a szervezés oroszlán részét, a többi szervezőnek a rengeteg segítséget, a résztvevőknek pedig a türelmet és a “mentés” estéjén és az azt követően mutatott meglepően nagy nyugodtságát.

Köszönjük továbbá mindenkinek, aki ott volt, végigcsinálta! A bajban mindenki felnőtt módjára viselkedett, próbált segíteni, ahol tudott. Az önzetlenség nagyonis tettenérhető volt borulás utáni órákban.

———————————

Néhány tanulság, amit saját és utódaink figyelmébe ajánlunk vízitúra szervezésekor

  • Tudtuk, hogy a Rába nem egyszerű, de teljesíthető. Tudtuk, hogy a Mosoni-Dunán nem lettek volna ilyen izgalmak, de végül a Rába mellett döntöttünk – tudatosan. Ennek ellenére valószínűleg nem tudatosítottuk eléggé, hogy a túra nagyobb fegyelmezettséget igényel mindenkitől – főként tőlünk, szervezőktől.
  • Még ha kényelmetlen is korábban indulni, ha nem vagyunk 100% biztos a dolgunkban, inkább háromszor annyi időt hagyjunk tartaléknak. A másfél-kétszeres tartalék sokszor nem elegendő.
  • Bár bízhatunk a Gondviselésben, azért sose hagyatkozzunk arra, hogy nem adódik komolyabb probléma. Sose számoljuk ki úgy az időbeosztást, hogy ne legyen 1,5-2 óra tartalékidő.
  • Bár mind elmúltunk 18 évesek, azért nem biztos, hogy mindenki fel tudja mérni saját képességeit – főleg ha kevés a tapasztalata. Szükség esetén a tapasztaltabbaknak kell felmérni mindenkiét, és illedelmesen, de határozottan megmondani, hogy merre meddig.
  • Nem szabad könnyelműnek lenni, ha egy ideig nincs semmi probléma: A tapasztalt hajók azért mennek elől, hogy feltérképezzék a terepet, megmutassák, merre, hogyan kell menni, szükség esetén megállítsák a többi hajót. Az egyesével haladást azért kell tartani, hogy veszélyhelyzetben ne akadályozzuk egymást. Ezeket akkor is meg kell tartani, ha egy ideje már nem volt probléma. Akkor is, ha nem népszerű, vagy éppen viccelődnek rajta.
  • A csónakhoz ki kell kötni a csomagokat (a kisebb, könnyen elvesző cuccokat mindenképp). Minden kenun kell legyen normális kötél. Ha a bérlőcég nem hajlandó adni, saját kötelet kell felszerelni az induláskor.
  • Ha nincs vészhelyzet, higgadtan gondoljuk át a dolgokat, és csak azután cselekedjünk. (Ha senkinek nincs baja, ne a mentőket hívjuk.)
  • Az, hogy az egyik nap a cél előtt egy kilométerrel kerülünk nehéz helyzetbe, nem jelenti azt, hogy következő nap nem kerülhetünk ismét közvetlenül a cél előtt még nehezebb helyzetbe! :-S
  • Nagy és naponta változó létszámú társaság esetén a szervezőknek pontosan fejben kell tartaniuk az aktuális létszámot, hogy szétszakadás után könnyebb legyen megnyugtatni önmagunkat és adott esetben a hivatalos szerveket is.

——————————–

Végül néhány sajtóhír pontosítása

  • A mentés alatt és után hallott információk szerint azt a következtetést tudtuk levonni, hogy a mentésünket egy-két kezdetben tévesen megszerzett információ miatt kapta fel az ismert két médium (egy regionális napilap és egy országos tévétársaság). A tűzoltóság a kezdetektől fogva abban a hitben élt, hogy vízből kell mentenie és nem teljes a létszám, azaz életveszély forog kockán. A szervezők ezzel ellentétben már 5 perccel a borulás után tudták, hogy teljes a létszám és mindenki a parton van. A négy csoport között nagyon hamar lekommunikált helyes létszámösszeg a társaságot hamar megnyugtatta, az előírások szerint -jogosan – biztosra utazó tűzoltók azonban végig nem bíztak ebben az információban. A médiához eljutott első információ tehát 32 sötétben, viharban, zavaros vízbe borult fiatalról szólhatott, akiknek pozíciója kezdetben ismeretlennek tűnt. A nagy csoportlétszám és az éjszakai vihar vonzó témának tűnhetett. A mentés alatt kaptunk olyan tűzoltói információt, hogy 4 ember hiányzik, amelynek az volt az oka, hogy a négyfelé szakadt társaság egyik balparti csoportját nem adták hozzá a teljes létszámhoz. Az egyik sajtóstól utólag hallott másik, nagy szenzációt kiváltó információmorzsa volt, amikor a tűzoltók az első 13 emberrel találkoztak. A sajtóshoz csak az az információ jutott el, hogy “32 emberből 13-at sikerült eddig megtalálni”.
  • Szerencsére a Rábából nem kellett senkit kimenteni. Mindenki a partról, biztonságból várta a segítségünkre igyekvőket.
  • A “szigeten rekedtek” a folyó egyik oldalán, a meredek part tövében egy kavicspadon voltak. Hosszú távon reális veszély lehetett volna a vízszint emelkedése, de a mentés kb. 2 órája alatt szerencsére ez nem jelentett problémát.
  • Tudtuk, hogy hol vagyunk (bár GPS koordinátát valóban nem tudtunk megadni, lásd fentebb).
  • A Rába érintett szakaszán is szoktak túrázni – közülünk is már jártak ott, és erről számos túraleírás is tanúskodik. A túraleírásokban nem említik, hogy ez különösebben veszélyes szakasz lenne.
  • Szerencsére a mentőkkel csak két embernek volt dolga: egyikük boruláskor nyelt egy kis vizet, de csak enyhe hasfájásra panaszkodott. Másikuk egy korábbi kisebb vágott sebét tisztíttatta ki és köttette be.
  • A szállásunkat már korábban leszervezte az aznapi autós kísérő – bár zsíroskenyeret, teát és matracokat valóban hoztak nekünk, köszönjük!
  • Nem úszott el nagyobb csomag (csak papucs, póló meg ilyesmik; Béla és Gábor viszont elvesztette a szemüvegét 🙁 ), a felszerelésből pedig összesen egy lapát hiányzott, amit valószínűleg már korábban elvesztettünk. Igaz, egy fatörzs alá beszorult kenut tényleg a víz alól kellett másnap kihúznunk – amivel két segítségünkre igyekvő tűzoltó borult be.
  • Többen a túraszervezők közül gyakorlott túrázók – 8-10 egyhetes vízitúrával a hátuk mögött. Két ilyen hajó ment elől hogy felderítse a terepet – igaz, a fegyelem kissé felbomlott idővel – lásd föntebb.
  • A hölgy, aki nem túl hízelgő módon minősített minket a tévében, vízitúraszervező, így egyrészt magának csinálhatott reklámot, másrészt az is bánthatta, hogy nem tőlük béreltük a kenukat. (Kérdés, hogy egyáltalán látott-e minket, hiszen nem a Rába mellett lakik, más vízitúrázókkal pedig nem találkoztunk. Éppen arra sétált?). Az is lehetséges, hogy a tévétársaságnak volt egy korábbi felvétele, aminek gúnyolódó szövege pont jól passzolt a mi hírünkhöz.

Vehovszky Balázs

Kategória: Beszámoló | Címke: .

Hozzászólás