Élménybeszámoló a Vénusz-átvonulásról

Képek az átvonulásról »

A Naptól számított második bolygó, a Vénusz a Földnél közelebb kering központi csillagunkhoz, és mivel nagyjából egy síkban mozog a mi bolygónkkal, időnként el is halad a Nap előtt. Ez meghatározott ciklusok szerint történik, két átvonulás között 105,5 – 8 – 121,5 – 8 év telik el. Legutóbb 2004. június 8-án volt, a mostani Vénusz-átvonulás, amit megnéztünk, 2012. június 6-án zajlott, a következő 2117. december 11-én lesz, azonban nem látszik hazánkból, a rákövetkező, 2125. december 8-i viszont igen. Az átvonulás során az Esthajnalcsillag, ami a Hold után a legfényesebb égitest, egy kis fekete körként látszik a Nap korongjában, amint néhány óra alatt végighalad előtte. Az átlagember észre sem veszi a jelenséget, pedig a fényét kellően letompítva szabad szemmel is megláthatjuk bolygószomszédunkat. Annál érdekesebb az életünkben vissza nem térő alkalom a csillagászat szerelmeseinek!

Már a 2004-es Vénusz-átvonuláson elhatároztam, hogy az ideit is megnézem, de sohasem gondoltam volna, hogy ekkora társasággal tehetem ezt meg. Most a Vénusz már hajnal előtt belépett a Nap korongja elé, mi a jelenségnek csak a második felét láthattuk, innen adódott az ötlet, hogy szervezzek egy éjszakai túrát, hogy hajnalban már az eget nézhessük. Tehát június 5-én, szerdán este kilenc elszánt ember, hárman a Szent Ferenc Antióchiából: Laci, Dani, Johnny, hatan az MKK-ból: Zsuzsi, Zoli, két Gergő, Misi, és én, akiket nem rettentett el sem a szemerkélő eső, sem az erős szél, elindult villamossal a Széll Kálmán térről a Hűvösvölgybe. Innen fölgyalogoltunk a Vadaskerti-hegy és a Nyéki-hegy oldalában az erdőben a hidegkúti vitorlázórepülő-tér oldaláig. Azon átkelve, megmásztuk a Vörös-kővárat, ami tar kúpként magasodik a völgy közepén. Itt fölállítottuk a magunkkal hozott csillagászati távcsövet és elkezdtük nézni a Holdat és a csillagokat. A minket körülvevő hegyek eltakarták a város fényeit, talán itt a legsötétebb az ég egész Budapesten. Az égen sebesen átrohanó felhők miatt azonban nem láttunk sok csillagot, és az erős a távcsövet is majdnem fölborította. Nem véletlen, hogy innen szállnak fel a siklóernyősök és a vitorlázórepülők. Mivel néhányan lefeküdtek a magukkal hozott hálózsákjukba, a többiek meg elkezdtek fázni, így fél óra égnézés után visszaindultunk a viszonylagos meleget és szélcsendet jelentő erdőbe. A reptér szélén, már a fák alatt lepihentünk egy asztalnál, ahol mindenki bemutatkozott, mondott pár szót magáról. Negyed óra múlva haladtunk tovább a Látó-hegyi Árpád-kilátó felé, azonban elvétettük az irányt és egy másik úton visszafordultunk a Hármashatár-hegy felé. Mikorra elértük a vitorlázórepülő-tér másik, keleti szélét, az ég alja már világosodott. Egy elég meredek úton kelet felé fordultunk, és elindultunk a Hármashatár-hegy csúcsára, mert eddig vele párhuzamosan mentünk. Fölfelé megint eltévedtünk, a sárga út elkanyarodott, pedig egyenesen fölfelé akartunk menni, azonban rövidesen visszataláltunk az előbbi útra. Perceken belül fölértünk a hegygerincre, ahonnan hamar átértünk a Vénusz megfigyelésének helyére, egy kicsi rétre a hegy keleti oldalán.

Mások már voltak ott, néhány ELTÉ-s fizikus, valamint amatőrcsillagászok, akik föl is állították addigra a távcsöveiket. Követtük a példájukat és én is összeszereltem a távcsövemet a házilag elkészített napkivetítő berendezéssel: kartonból egy kéményt raktam az okulárra, és egy állítható magasságú pauszpapírra vetítettem ki a Napot. Emellett hoztunk még látcsövet, lyukkamerát (camera obscurát), két floppyt, amiken keresztül szabad szemmel lehetett nézni a Napot és napfóliát. Az amatőrcsillagászok napfóliát tettek a távcső elé, így bele lehetett nézni, az én eljárásom nem mutatott annyi részletet a Napból, viszont úgy lehetett ránézni, mint egy vetítőre.

Időközben megjött Ipé, aki fölbiciklizett a hegyre, Erzsi, Edit és barátja pedig a Vörös-kővár irányából, Hidegkútról gyalogoltak föl. Kristóf, Viki és barátaik kocsival érkeztek a hegyre, azaz a túra végére 17-en lettünk.

Az égnek éppen a keleti határán vonult egy felhősáv, ezért nem láttuk a Napot kelni, hanem mintegy húsz perccel később kezdhettük csodálni a ritka jelenséget: Ki-ki a saját műszerével vagy máshoz távcsövébe nézve. Nagyon kedvesek voltak az amatőrcsillagászok és a fizikusok, az ő műszereikkel is nézhettük a Napot. Gyönyörűen látszott a Vénusz, eleinte remegett a korongja a légkör hatásai miatt, utána erősödött és tisztult a kép. Összesen tizenkét napfoltot számoltunk össze, ezek a Nap felszínének hidegebb részei, amik feketének látszanak. A floppyn keresztül szabad szemmel is látszott a Vénusz, egy pici fekete pötty a Napban. A jelenség kevéssel háromnegyed öt után kezdődött és hét előtt öt perccel végződött, a Vénusz szép lassan átszelte a Nap korongját és hét perc alatt lépett ki belőle, azaz ennyi idő telt el attól, hogy a napkorongot belülről érintette addig, míg el nem tűnt a Napon kívül. A hajnali felhőkön kívül semmi sem takarta el a Napot, csak az erős, hideg szél nehezítette a megfigyelést, kesztyűt és sapkát kellett húznom. A kirándulók többsége hazaszállingózott a Vénusz kilépése előtt, végül hárman maradtunk: Gergő, Johnny és én. Összepakoltuk a távcsövet és elindultunk a Fenyőgyöngye felé, ahonnan busszal mentünk a Kolosy térre és ki-ki hazatért.

Sokáig emlékezetes marad számomra a túra, nem gondoltam volna, hogy ennyien eljönnek és hogy ilyen gördülékenyen zajlik a kirándulás. Hamar megtaláltuk a közös hangot, remélem, a többiek is élvezték annyira mint én. Aki most nem jött el, azzal találkozunk 2125-ben!

Kategória: Beszámoló | Címke: .

Hozzászólás