Beszámoló a XII. MKK-s tájfutásról

A 2012-es közitábor részletei »
A XII. tájfutás eredményei »

Kellett ez nekünk idén is? Harmincvalahány fokban, bozótosban rohangálni, úgy, hogy fogalmunk sincs, hol vagyunk?

Ezúttal legalább a startig nem kellett gyalogolni, a táborból indultak el a résztvevők. Míg a sorunkra vártuk, visszaballaghattunk mosdóba, vízért, naptejért… Mivel a csapat fele így elkódorgott, indulásunkat kicsit halasztani kellett, és már izgatottan figyelhettük, hogyan nyargalnak el a versenyzők előbb az egyik, majd a másik irányba.

Végre, előttünk a térkép! Pontosan azokat a pontokat, kicsit jobbra, kicsit föl… De mik ezek az áthúzott szaggatott vonalak? Reméltem, hogy lesz, aki tudja…

Kész van, indulás! Már szaladtunk is. Az első két pont megtalálása gyerekjáték volt, itt még lelkesen loholtunk a térképpel előre sprintelő Sanyi után. Akkor kezdett gyanús lenni, hogy lassítani kellene, mikor a „Nyiladékok kereszteződése” című pont mellett többször is elmentünk, mégsem vettük észre. Végül meglett azért az is, és innentől megfontoltabban haladtunk. Csak ott kapcsoltunk rá, ahol tudtuk, hogy messzebb van még a következő megálló.

Trükkös volt a „Kerítés sarka” elnevezésű pont. Az út mellett figyelő bóján ugyan nem az a szám volt, amit mi kerestünk, de rövid nézelődés és tanakodás után arra jutottunk, jó lesz az nekünk. Mentünk inkább tovább, és később kiderült, hogy jól tettük, mert tényleg az volt a keresett bója.

A kiszalagozott részen sokáig nem láttunk szalagokat, de mivel sokan jöttek szembe, és meglett a víz, amit át lehet lépni, nyugodt szívvel haladtunk tovább. Még remek fényképeket is készítettünk a rozsban, majd a barátságos ló mellett elhaladva elérkeztünk kedvenc szakaszunkhoz, amit később csak Nyakigcsalánosként emlegettünk. Csak az tartotta bennünk a lelket, hogy szembetalálkoztunk más versenyzőkkel. Tőlük tudtuk meg, hogy „még dzsindzsásban kell menni! Jó sokat!” (Hurrá, hát akkor tovább.) Később hallottunk legendákat egy járható útról, ami a mienkkel párhuzamos volt, de mi ezt nem találtuk meg. Megtudtuk legalább, hogy egy csalán több embert is meg tud csípni.

A „Torony” pontnál, ami egyébként is király volt, még ivóvíz is várt minket. Innentől már nagy vidáman futottunk tovább, mert éreztük, hogy jó úton és jó időben is vagyunk. A tábor hátsó kiskapujánál támadt egy kis torlódás, de aztán a mezőn már mindenki beleadta az utolsó erejét is! Nekem a végére igencsak lógott a nyelvem, elismerésem a hosszú táv teljesítőinek…

A fenyőfák alá visszaérve még senki sem gondolt az eredményre, csak az járt a fejünkben, milyen jó lesz a Körösben megfürödni! Annál nagyobb öröm volt, mikor megtudtuk, hogy egészen jó helyezést értünk el. Mégsem ez, hanem az együtt eltöltött vidám 1 óra 47 perc volt, ami meggyőzött: igen jól tettük, hogy az idén sem hagytuk ki a tájfutást!

Antali Enikő

Kategória: Beszámoló | Címke: .

Hozzászólás