Beszámoló a 2012-es MKK bringatúráról

A túra részletei »
Képek a túráról »

Élményeim a 2012-es MKK-s bringatúrán

Idén augusztus 6. és 12. között a Bükk, Cserehát, Aggteleki-karszt, Szlovák-karszt, a Gömöri-dombság és az Eperjes-Tokaji-hegyvidék (Zemplén) tájait jártuk be biciklivel.

Mindjárt az első nap, hétfőn, hegymászással kezdtünk. Miután körbenéztünk Miskolc belvárosában, megcsodáltuk az ortodox templomot, Diósgyőrön át Bükkszentlélekre kaptattunk föl. Akik előbb odaértek, megnézték a pálos kolostor romjait, de mivel éppen tatarozták a romokat, nem sok mindent lehetett látni. Utunk elején két részre oszlott a tizennyolcfős társaság, egyik felét Ipé, másikat Dani vezette, és ezt a fölosztást kisebb átszervezésekkel végig megtartottuk. Mivel már késésben voltunk, kihagytuk Sátát, és Ipéék Ózd felé, Daniék Putnok felé érték el aznapi szállásunkat, Bánrévét. A vendéglátóink nagyon kedvesek voltak, hagytak ott nekünk almát és almapálinkát. Vacsora után hamar lefeküdtünk, mert másnap két túra közül választhattunk és a hosszabikhoz hamar föl kellett kelni. E sorok írója ezen vett részt.

Tehát kedd reggel háromnegyed hatkor keltünk, másfél óra múlva pedig el is indultunk, átmentünk Putnokon, Rudabányán és Perkupán, majd Tornaszentandráson megálltunk és megnéztük a kéthajós, románkori templomot. Innen átkeltünk a határon, fölmásztunk a tornai várba, ami még romjaiban is lenyűgöző látványt nyújt. Tovább folytattuk utunkat Szádelőre, ahol bementünk a Szár-patak szurdokvölgyébe. Megcsodáltuk a völgy közepén álló hatalmas, száz méter magas sziklát, a Cukorsüveget, utána visszamentünk a főútra, elindultunk Rozsnyó felé. Azt hittük, hogy nem kell a hegyvonulaton átkelni, amibe a patak is vágta a völgyét, de tévedtünk, mert a főút is egy 500 méter magas hágóra kígyózott föl, amin átkelve megálltunk Krasznahorka vára alatt, de csak messziről tekintettük meg. Kisvártatva elértük Rozsnyót. A főtéren vacsoráztunk, utána körbenéztünk a csodaszép középkori épületeken. Innen egy patak völgyében, dél felé már további nagy hegyek nélkül hazaértünk Bánrévére, aznap mintegy 170 km-t megtéve. Jó későn, fél kettőre értünk haza, megvacsoráztunk, majd elaludtunk. Jól illett erre a napra József Attila verssorra: ,,A távolságot, mint üveg/ golyót, megkapod” (Altató).

A rövidebb túrát választók szintén átkeltek Szlovákiába, ők megnézték a zsipi templomot, majd Meleghegyen fürödtek egyet a tóban.

Szerdán megint hamar keltünk, és a hosszú túra útvonala mentén indultunk, megint csak két csapatban. Perkupán kereszteztük is az előző napi útvonalat. Áthaladtunk Aggteleken, fölkeltette a figyelmemet egy hegyoldal, ami telistele volt borókával. Ezen a napon két szebbnél szebb középkori templomot is megtekintettünk: Szalonnán és Rakacaszenden. Itt különösen szép középkori freskókat láthattunk, nekem egy püspök részletesen kidolgozott ábrázolása tetszett a legjobban. Innen Buzicára nagyon szép, csöndes út vezetett át, néhány tanya kivételével nem találkoztunk településsel vagy 10 km hosszan, utunk szelíden emelkedett a határig. Buzica már a határ túloldalán feküdt, jó meredek lejtő vezetett le a faluba. Utána sík terepen mehettünk Abaújszináig, ahol átkeltünk a határon vissza Magyarországra, és a Hernád mentén mentünk fölfelé, ahol a második falu már Abaújvár volt. Először lementünk a falu közepén egy patak fölött átívelő hídig, ekkor hívtuk csak föl Évit, aki útbaigazított minket, szóval mehettünk vissza a hegyoldalba, de végül mindenki célba ért. A többség elég fáradt volt, mindenki egyénileg vacsorázott, majd lefeküdtünk.

Csütörtök volt a másik nap, amikor körtúrát szerveztünk, ismét két táv között választhattunk. Újfent a hosszabb túrát választottam. Bementünk Kassára, megnéztük a főteret, a Szent Erzsébet-székesegyházat, a kassai vértanúk templomát és a Rodostói házat. Mire végeztünk a városnézéssel, a másik csapat is megérkezett, találkoztunk. Innen nyugat felé indultunk, hogy megmásszuk a Kojsói-havasok nevű, 1246 m magas hegyet. Utunk dombokon át vezetett, elhaladtunk egy Mexikó nevű tanya mellett, ahol egy kis forrás csörgedezett. A főútról egy faluval hamarabb kanyarodtunk föl a hegyoldalba, ezért ott ebédeltünk Aranyidán, és egy földúton, az erdőn át értünk a fent nevezett hegy lábához. Négyen: Dani, Nándi, Domi és én leraktuk a biciklinket, ám Laci elkezdte megmászni a hegyoldalban, a gradiens mentén vezető földutat. Ipé féltette a biciklijét, ezért ő is vitte. Hamar kiderült, hogy a lent látott műút, amit elhagytunk, keresztezte a földutat, ezért Laci és Ipé fölbiciklizett a hegy tetejére egy 9 km-es szerpentinen, amit a térkép alacsonyabb rangú útnak jelölt. Mi, akik gyalogoltunk, fölmentünk egy darabig, utána visszafordultunk, mert már nem értük volna el a hegytetőt napszállta előtt, inkább málnát szedtünk a hegyoldalban. Talán egy órát vártunk lent, mire Ipé és Laci visszaért. Ekkor elindultunk hazafelé, de rövidebb úton. Az Ida-patak vizét földuzzasztották, és a mesterséges tó mellett bicikliztünk, ahelyett, hogy visszamásztunk volna a dombokra. Csakhogy az út egy kb. 10 méteres szakaszon le volt zárva. (Ezt az útzárat sem jelölte a térkép.) Az egyik kapun még bementünk, mert nyitva volt, a másik viszont zárva. Rámentünk a gátra, de ekkor már jött a gátőr vígan fütyörészve, és visszaterelt minket a másik kapuhoz, amit rövidesen ki is nyitott nekünk. Mikor meghallotta, hogy Idabukócra megyünk, még jótanácsokkal is ellátott minket szlovákul. Mentünk tovább az Ida mentén, Nagyidánál pedig rövidíteni akartunk: Perényt elkerülve rögtön Abaújszinára mentünk. Az oda vezető út nagyon rossz minőségű volt, számtalanszor foltozták, egy földútnál is rosszabb. Egy kis útra le kellett volna fordulnunk, de nem vettük észre a sötétben, vissza kellett menni. Abaújszinán is tennünk kellett néhány kört a házak között, mire kitaláltunk a főútra, és onnantól az előző naphoz hasonló úton tértünk haza.

A hosszú út elfárasztott mindenkit és megint kettőkor feküdtünk le, úgyhogy pénteken csak 10-kor volt az ébresztő. Délben megreggeliztünk és fél kettőkor már indultunk is tovább. Akik lassabban haladtak, előrementek. Abaújnádasdot és Garbócbogdányt elhagyva fölkaptattunk Rákosra, ahonnan egy kis erdei úton értük el az Izra-tavat a Nagy-Milic oldalában. Ahol lekanyarodtunk, gyönyörűen látszott a szalánci vár. Már későre járt, hat után volt és fújt a szél, úgyhogy csak a korábban indulók, akik addigra már egy órája vártak minket, fürödtek meg a tengerszemben. Innen lefelé indultunk Bózsvára. Ekkor rövid úton belül két defektet is szerelni kellett: Iván illetve Dani és Geri biciklijének lyukadt ki a hátsó kereke (utóbbi két társunk tandemmel jött). Lefelé menet lefényképeztük a füzéri várat, majd Bózsva határában utolértük a másik csapatot, egyszerre értünk a református parókiára. Éjszaka a vállalkozó szelleműek kimentek egy közeli sziklára, ahonnan néztük a hullócsillagokat. Noha utolsó negyed volt, a Hold éppen hogy csak fölkelt, szép számmal láttunk meteorokat.

Szombatra összekaptuk magunkat, megint hamar keltünk, aznap eszembe jutott az ének: ,,Siessünk, ne késsünk, hogy még ezen éjjel odaérhessünk!” Ezen a napon kétszer is átkeltünk a Zemplénen, természetesen keresztben. Bózsváról Telkibányára, onnan Göncre mentünk, majd Vizsolyban álltunk meg a templomban, megnézni a Bibliát. Innen Fónyon át Mogyoróskára értünk, és ebéd után erről az oldalról másztuk meg a regéci várat. Iván lent maradt a biciklikkel, ezért gyalog tettük meg az utolsó 100-150 méteres szintet. A vár még romjaiban is lenyűgözött, és az ásatások előrehaladtával egyre több helyiségről állapítják meg, milyen célt szolgált. Ez azért is fontos, mert a várban gyerekeskedett II. Rákóczi Ferenc. A hegyről leereszkedve Háromhuta felé vitt utunk, onnan pedig Tolcsvára jutottunk, a borfesztivál közepébe. Innentől kezdve csak dombokon kellett áthaladni és néhány óra múlva meg is érkeztünk Sárospatakra, ahol a Szent Apostolok parókián szálltunk meg Telenkó Miklós atyánál. (Ő korábban a közibe is eljött előadást tartani.) Itt végre én is tudtam egyszer bangezni.

Vasárnap reggel görög katolikus szent liturgián vettünk részt. Nagyon érdekesnek találtam, most voltam életemben először ilyen szertartáson, ami Urunk Színeváltozása ünnepén a gyümölcsök megáldásával végződött. Dél körül megnéztük a várat és a benne található kiállítást. Csodálatos kincseket őriznek itt! Nekem a legjobban két szekrény tetszett: az egyik ébenfából készült és különböző féldrágakövekből, gyöngyházból lévő intarziával volt díszítve; a másik egy csodaszép rokokó Boulle-szekrény volt. Már ezért megérte eljönni. Mivel késtünk az ebéddel, nem bicikliztünk el Mezőzomborig, csak a sárospataki vasútállomásig. Itt fölpakoltuk a vonatra a társaság nagy részét, Laci, Jani, Iván és én pedig kocsival utaztunk tovább. Ivánt elvittük Mádra a családi nyaralójukba, ahol kedvesen megvendégeltek minket, ezután pedig Jani a Hősök teréig hozott minket.

Összességében nagyon jól éreztem magam a túrán, lenyűgöztek a szép tájak, várromok, templomok. Remélem, hogy jövőre is hasonló élményekben lesz részük a túra résztvevőinek!

Ezúton is köszönöm a túra szervezőinek, Daninak és Ipének, hogy vállalták a fáradságos munkát, és megszervezték ezt a színvonalas nyaralást, a résztvevőknek pedig, hogy egy szép hetet tölthettünk együtt!

Biró László (drapp)

Kategória: Beszámoló | Címke: .

Hozzászólás