Izgatottan, szinte futva érkezik valaki a bölcs Szókratészhez.
- Szókratész, el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki…
- Várj! – szakítja félbe Szókratész. Azt, amit mondani akarsz, megszitáltad-e a három szitán?
- A három szitán? – kérdezte az csodálkozva.
- Igen, a három szitán. Az első szita az igazság. Utánanéztél-e mindennek, amit mesélni akarsz, hogy valóban igaz-e?
- Nem, csak úgy hallottam.
- De bizonyára megvizsgáltad a második szitán, a jóságén. Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó?
- Nem, nem jó, éppen ellenkezőleg, mert…
- A bölcs újra félbeszakítja: Várj! Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd: használ-e nekem valamit, ha elmondod azt, ami annyira felizgatott?
- Éppenséggel haszna sem igen van.
- Akkor, – mosolygott a bölcs, – ha az, amit mesélni akarsz, se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, felejtsd el és ne terheld azzal se magadat se engem.
