Beszámoló a 2012-es közitáborról

A tábor hirdetménye »

Az Egyetemesbe kerülő cikk

Már vártam a tábort, annál is inkább, mert Bénivel már a jelentkezésnél elhatároztuk,  hogy biciklivel megyünk le Gyulára. Joci nagyon ügyesen meg is szervezte a leutazást, három nap alatt tettük meg a több mint 200 km-es utat, plébániákon szálltunk meg. 6-án, pénteken Dabas-Gyónig mentünk Jocival és Lacival, ahonnan másnap Kecskemétre tekertünk, itt csatlakozott hozzánk Zsanett, Panka és Béni. Tiszaugon megálltunk fürödni, majd estére Szarvasra értünk. Itt nagy eseménynek lehettünk részesei: a vasárnapi szentmise után a Szent Klára templom tornyára fölkerült egy új toronysisak: egy 17 m magas, sárgaréz, neobarokk toronytető. Még ,,toronynéző sört” is ihattunk a látványosság tiszteletére. Egyik társunk, Nándi, a mise elejére érkezett meg Miskolcról, egész éjszaka biciklizett. Innen továbbhaladtunk Békéscsaba felé, ahová késő délután meg is érkeztünk, közben pedig megálltunk Kunszentmártonban a Talmácsi cukrászdában. Itt nagyon finom habcsókot ettem, ez volt számomra a túra egyik legnagyobb élménye, biztosan vissza fogok térni ide. Békéscsabáról Jocinak haza kellett térnie, mert dolgozott a héten, a többiek várost néztek, Danival kiegészülve, aki velünk egyidőben érkezett meg, szintén biciklivel. Házigazdáink alig akartak elereszteni, itt is és a többi helyen is nagyon kedvesek voltak és jól tartottak minket. Délután elindultunk, megfürödtünk a Kettős-Körösben, és három óra tájban értük el a tábort. Ekkorra a vonatozók már be is rendezkedtek.

A szanazugi ifjúsági tábor egy erdő közepén található, a Körös holtágának közelében. A főbejárattól balra fekszik az ebédlő, attól távolabb, hátrébb egy nagy közösségi terem a zuhanyzókkal, jobboldalt pedig a lakóházak: a kapuhoz közelebb a lányok, távolabb a fiúk lakrésze volt. A két házsor között rendeztük be a raktárat és az imasarkot. Ezenkívül focipálya, szabadtéri színpad és tűzrakóhely is tartozott a táborhoz. A strand másfél kilóméterre feküdt, a két Körös összefolyásánál, Szanazugban. Összesen nagyjából 100 körül lehettünk a hét folyamán. A közösségi terem és a lakóházak közötti réten tartottuk a reggeli és esti imát és a tornát. A hét során napos időnk volt, csak kedden és szerdán kapott el napközben zápor, zivatar, szélvihar. Meleg volt, jól esett a fürdés és a hideg sör a strand melletti vendéglátóipari egységben.

Hétfő délután már bele is vágtunk a közepébe: kiscsoportokra oszlottunk, és ismerkedős játékokat játszottunk. Mivel a közös élmény összekovácsolja a csapatot, rövid beszélgetés után csocsózni kezdtünk a kiscsoportommal azzal a csocsóval, amit Kálmán atya adott kölcsön. Kitűnő ötlet volt elhozni, azt hiszem, a köziben is kellene csocsózni. Este a meleg vacsora után a társaság egy része megnézte a Nincs kettő négy nélkül című Bud Spencer–Terence Hill-filmet, amit Jani választott ki nekünk, a többiek lementek strandolni vagy játszottak.

Általában hétkor vagy fél nyolckor ébredtünk, kedden a későbbi időpontban. Ezen a napon jött el Wojtilla Gyula orientalista, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, és előadást tartott az indiai vallásokról: hinduizmusról, buddhizmusról, iszlámról. Az előadó három évet élt Indiában a ’80-as években az ottani vallásokat kutatva és rengeteg élményét osztotta meg velünk. Például egyszer egy hindu pap (bráhmin) barátjával sétált a tengerparton és egy teaárus mellett haladtak el. A pap megkérdezte, hogy szomjas-e, és ő igennel felelt. Ám a pap csak egy pohár teát vett, ezért Wojtilla megkérdezte, hogy ő nem iszik-e. Ilyen helyről?, kérdezte a pap. Rangon alulinak tartotta, hogy egy alacsonyabb kasztbelitől, a mező közepén vegyen valamit is. Az előadást kiscsoportos beszélgetés követte, ahol elsősorban a vallásokról beszélgettünk, így elmerengtünk azon, hogy mi indít egy keresztény embert egy másik vallás megismerésére, ahová ráadásul be sem térhet (hindunak születni kell). Vacsora után hagyományteremtő jelleggel másodjára volt lányfoci, Jani mint bíró, később mint játékos szervezésében. A lányok több csapatban körmérkőzéseket játszottak, meglepő, ugyanakkor eredeti labdakezelésről téve tanúbizonyságot. Az igazságos bíró azon volt, hogy kiegyenlített legyen a meccsek eredménye, ebbéli munkáját siker koronázta. Remélem, jövőre folytatódik ez a nemes küzdelem a lányok között.

A szerdai nap az elszántak számára (és azoknak, akik túl hamar keltek föl reggelit készíteni) laudessel kezdődött. Gábor szervezte meg, Szent Benedek apátról emlékeztünk meg zsoltározva, gitárkísérettel. Egyszerűségében is méltó ünneplés volt. A nap folyamán begyalogoltunk Gyulára, komppal kelve át a Körösön. Átszeltük az óvárost, a szemfülesebbek, köztük Marcell és a sorok írója benézett a belvárosi templomba, ahol Boldog Apor Vilmos plébánosként szolgált. Szép, barokk épületben gyönyörködhettünk. A kirándulás a várba vezetett, ahová egy kiadós zuhé után be is jutottunk. Megnéztük a kiállítást: az első emeleten középkori és újkori fegyvereket, használati tárgyakat, bútorokat mutattak be. Nekem a legjobban egy 1629-ből származó intarziás láda tetszett, valamint a vár alapítója által készíttetett aranyozott ezüst ereklyetartó, amin szentek alakjai voltak láthatók. A földszinten különféle mesterségekhez használatos eszközöket láthattunk, berendeztek kovács-, fazekas-, ácsműhelyt, ezenkívül egy kortárs művész kiállítását is megcsodálhattuk. Nem maradhatott el a csoportkép a toronyban és a vár előtt. Ezután átmentünk a Százéves Cukrászdába fagyizni. Ez egy kis csalódást okozott nekem, mert édesanyám elmondása alapján régi cukrászeszközöket kellett volna látnom, de nem találtam, ezenkívül a fröccshöz nem adtak szódavizet, csak csapvizet. A társaság egyik fele hazagyalogolt, a többiek körülnéztek még a városban és ,,kisvonattal” jöttek haza (ami nem sínen, hanem közúton megy). A kompnál találkoztunk. Mivel huszasával hozta át az embereket a jármű, a szemfülesek megmártóztak a Körösben, a még szemfülesebbek pedig egyszerűen átúszták. Ima után megnéztük a közönség szavazatai alapján nyertes filmet, a Shine (Ragyogj!) című alkotást, ami egy szellemileg sérült zongoraművészt mutatott be. Elgondolkodtatott ennek a ma is élő embernek a sorsa, de erkölcsi tanulságot nem igazán tudtam belőle levonni. A film után keresztutat jártak, akik lelkükben szükségét érezték, én viszont lefeküdtem aludni.

A csütörtököt tartom a tábor csúcspontjának. Nagyon jól helyezték el a szervezők a programot, hiszen hét nap közül a negyedik a középső, így volt idő ráhangolódni és földolgozni ezeket az élményeket. Délelőtt Medgyessy László logopédus tanár előadását hallgattuk meg az istenhitről. Nagyszerű, kiválóan fölépített, érthető előadás volt, bevezetővel és összefoglalóval, az előadó még szakirodalmat is idézett. Maga a téma is megérdemli ezt a szakszerű bemutatást. Elmondta, hogy e terület kutatói milyen istenképeket ismernek és körüljárta, hogy ezek milyen külső hatásokból eredeztethetők. A téma súlyának megfelelően hosszan beszélt, úgyhogy a kiscsoportos földolgozást áttettük ebéd utánra. Erről, és az előadásról kevés konkrét emlékem maradt, mert én máshogyan látom ezeket a dolgokat. Az én istenképem elsősorban belülről fakad, a külső hatásoknak kisebb a szerepe. Én így születtem. Laci egyébként kedden érkezett, amikor István atya is lelátogatott a táborba Wojtilla Gyulával együtt. Később még tartott egy kis helyzetgyakorlatot is.
Ezek után busszal elmentünk Békéscsabára, azokhoz az atyákhoz, akiknél a biciklitúra során megszálltunk. A közitábornak új eleme volt ez: egy kis önkéntesség. A lányok elmentek három idősek otthonába, amelyek egyébként állami intézmények voltak, az idősekkel beszélgetni, foglalkozni pár óra erejéig. A fiúk pedig kipakoltak egy könyvtárat a plébánián: nagyjából 50 folyóméter könyvet adogattunk ki csatárláncban egy másik terembe. A könyvtárszobát föl fogják újítani, ezért jött jól a segítségünk. Rengeteg értékes kötetet őriznek a csabai plébánián: régi misekönyveket, teológiai értekezéseket, háború előtti szépirodalmi műveket és újabbakat egyaránt. A munka után beültünk a Szent Antal templomba, és részt vettünk a helyi karizmatikus közösség szentségimádásán, majd a szentmisén. A pap számomra meglepően rugalmas volt: először csendes misét mondott, időközben azonban Kriszti, Klári és Peti, három gitáros összekészült és zenével folytatódott a szertartás, köszönet nekik. Mise után pedig főtt kukoricával és dinnyével vendégeltek meg minket a hálás házigazdáink. Élményekkel gazdagodva tértünk haza. Este még tábortűz is volt, talán ez bizonyult a legsűrűbb napnak. Előremutató ötletnek tartom az önkéntesség elemét, a mostani eset nagyon jó kezdet volt. Pontosabban meg kell szervezni az ezután jövőket, hogy minél nagyobb hasznára váljék ez mind a vendégfogadóknak, mind nekünk.

Kivételesen pénteken tartottuk a zárómisét, mert két csoporttársamat, Rékát és Andrist másnap eskette István atya az ország másik felén. István atya megköszönte Krisztián közivezetői munkáját és sok sikert kívánt Máténak a következő évhez. Ezen a napon ismét sokat mozogtunk: Peti és Ipé jóvoltából tájfutáson vehettünk részt, hosszú és rövid távon. Matyival a hosszú távra neveztünk be. Elég jól eltájékozódtunk, minden pontot megtaláltunk. Egyszer azt hittem, hogy elvesztettem a jelölőcetlit, de a zsebemben lapult, másodjára tényleg kiesett onnan, de megtaláltuk. Ha valakit tüzetesebben érdekel, milyen jó dolog tájat futni, figyelmébe ajánlom Antali Enikő élménybeszámolóját, ami megtalálható az MKK honlapján. Délután lementünk a Körösre fürödni, és kicsit távolabb, a Fekete-Körösben fölfedeztünk egy majomhintát és egy trambulint. Kedvünk támadt kipróbálni. El is úsztunk odáig Matyival, nagy élmény volt, főleg három méter magasról a vízbe ugrani, egyszer én is meg mertem csinálni. Hazamentünk, vacsoráztunk. Ezt követően taizé-i imaesten vehettünk részt, Gábor, Juli és Béla szervezésében. Nagyon jó hatást tett rám, most voltam ilyenen először. Az jutott eszembe, hogy a tábori szertartások közül erre mondhatjuk leginkább, hogy ,,lélekben és igazságban” imádtuk az Atyát (Jn 4,23). Utána a tábortűznél szalonnát és krumplit sütöttünk, majd Andival, Ipével és Petivel hajnalig pingpongoztunk. Emlékezetes marad számomra ez a péntek.

A szombat viszont a szokásokhoz híven zajlott. Délelőtt sportvetélkedőt tartottunk, a végén az elmaradhatatlan locsolkodással. A versenyt Janiék csoportja szervezte, elmés feladatokat találtak ki nekünk. Például minden csapatból két embernek egy vízzel töltött lufit kellett átdobálnia egymásnak, egyre növekvő távolságról, a nyertesek végül kb. 10 méterről tudták átjuttatni egymásnak. De nem csak ők lettek vizesek, hanem a végére szinte mindenki: Krisztiánt például bevonszolták a fürdőbe és lezuhanyozták ruhástul. Délután egy záró beszélgetésre gyűltek össze a kiscsoportok, értékelték a tábort több szempont szerint. Ákos hiányolta, hogy nem ittunk még meg együtt egy pohár sört, úgyhogy azonnali lépéseket tettünk ennek orvoslására: lementünk a strandra, most még többen látogattuk meg a trambulint és a majomhintát, majd visszafelé megalapoztuk a bál hangulatát. Eközben a közösségi termet földíszítették és nyolckor el is kezdődött a mulatság. Nagyon meleg volt, két-három tánc után át kellett menni a konyhába inni, én csak így bírtam. Ekkor hirdette ki Ipé a tájfutás eredményhirdetését és tudtuk meg, ki nyerte a délelőtti sorversenyeket, a mi csapatunk a második lett. Éjféltájban azután ünnepélyes keretek között átadta Krisz a közi vezetését Máténak. Krisztián megköszönte a segítséget mindazoknak, akik a tanév során valamit is vállaltak, majd a régi-új közivezetők megajándékozták egymást. Ekkor nyújtottuk át Krisznek a titokban elkészített meglepetést is: egy emlékalbumot. Az ünnepséget pezsgőzés zárta. A bált meghosszabbították hajnali háromig, a lelkesebbek addig ropták a táncot. Én hamarabb lefeküdtem és köszönőcédulákat írtam, amiket egy dobozba lehetett beletenni (ezt az intézményt az antióchiások palánka néven ismerik).

Vasárnap csak nyolckor keltünk, reggeli után szentmisén vettünk részt. Guszti atya, a békéscsabai káplán tartotta, aki Szigeti Antal plébános úr társaságában látogatott ki hozzánk a táborba. Magával ragadó stílusban prédikált, élvezettel hallgattam. A szentmise után hamar összepakoltunk és a társaság nagy része fölszállt a buszra, amivel a vasútállomásig ment. A biciklisek is ugyanekkor indultak. Indulás előtt kiosztottuk a köszönőcetliket. Búcsút intettünk az ottmaradóknak és nyeregbe szálltunk. Nagyon tartalmas hetet tölthettünk együtt.

Az én élményeim még folytatódnak: nagyon is jó okom volt a többiekhez képest hamar, éjjel egykor lefeküdni, mert egy nap alatt föl akartam érni Pestre. Ugyanazok bicikliztek vissza, mint akik jöttek, kiegészülve Balázzsal és Danival, utóbbi szintén Miskolcra tartott. Már Dobozon kettévált a csapat: Danival a 44-es útra fordultunk rá, a többiek Vésztő felé eredtek. Utunkat nehezítette az erős szembeszél, viszont könnyítette, hogy felhők takarták a napot. Szarvasig együtt haladtam Danival, ott viszont megálltam pihenni, ő pedig továbbment. Egy cukrászdában (ez már a harmadik a történetben) föltöltekeztem és arra mentem, amit Dani mutatott nekem. Pestre a legrövidebb úton a Tiszaföldvár és Vezseny közti komppal átkelve lehet följutni, ez nagyjából 220 km. Hála Istennek fél órával az utolsó kompjárat előtt sikerült odaérnem, és folytattam utamat Cegléd felé. Itt ismét megálltam, megvacsoráztam és már csak 70 km választott el Pesttől. Vecsésig nagyon könnyű volt az út: hátszelem volt, kis forgalom, a túra legszebb része. Vecsés előtt kétsávos autóút kezdődik, amit el akartam kerülni. Végül is Gyömrő felé mentem, a dombokon át és Rákoscsabánál értem el Pestet. A lakásomig tizenegy óra tiszta biciklizéssel értem föl, mintegy három óra pihenéssel. A többiek pedig Gyomaendrőd felé fordultak, Panka, Béni, Joci ott vonatra is szállt. Dani hazabiciklizett Vecsésre, a többiek is részben hazáig tekertek, részben hosszabb-rövidebb távon kocsival vagy vonattal utaztak, de mindenki épségben hazaért.

Összességében jól éreztem magam a táborban. Úgy terveztem, hogy baráti körben kikapcsolódom, ez elég munkásra sikeredett, mert találtam magamnak feladatot, kiscsoportot is vezettem. Örültem annak, hogy új embereket ismerhettem meg, sokakkal beszélgethettem, eljuthattam Gyulára, ahol még csak egyszer jártam, és nem utolsósorban, hogy újra kedvet kaptam a biciklizéshez. Néhány dolgot nem tudtam elérni, például most sem találtam alkalmat megtanulni tarokkozni, de ami késik, nem múlik!

Köszönöm a szervezőknek az áldozatos munkát, a bevásárlóknak, akik hajnalban fölkeltek, köztük Karesznek, aki kisbusszal állt rendelkezésünkre; István atyának a lelki és anyagi támogatást, két előadónknak, hogy megosztották velünk gondolataikat; a biciklis csapat vendéglátóinak: Erdélyi Laurának és Csonka Csaba plébánosnak, Seidl Ambrus plébánosnak, Fazakas Gusztáv káplánnak, Szigeti Antal plébánosnak és kedves szakácsnőjüknek a szíves vendéglátást; valamint a közitábor minden támogatójának és résztvevőjének, hogy részvételével és jóindulatával segítette a többiek kikapcsolódását. Adja Isten, hogy még sok közitábor tudjunk szervezni és azok mind a lelkünk üdvösségére szolgáljanak!

Biró Laci
drapp csoport

Kategória: Beszámoló | Címke: .

Hozzászólás