Beszámolók a nagyböjti lelkigyakorlatról

A lelkigyakorlat hirdetménye »   Hangfelvételek az előadásokról »   Képek »
Renczes Balázs »
Juhász Kata »
Herczeg Petra »
Borsányi Ákos »

Lelkigyakorlat Tihanyban

Ha készület, akkor lelkigyakorlat. Hosszú évek óta bevett szokás, hogy a Műegyetemi Katolikus Közösség fiataljai mind adventben, mind nagyböjtben kicsit kiszakadnak a rohanó mindennapokból, s a nagyváros lüktetését a vidék csendjére cserélik. A szervezők bátorításának, valamint a helyszín, a tihanyi Bencés Apátság vonzerejének köszönhetően 40 feletti létszámban gyűltünk össze péntek este az Apátság ebédlőjében. A többség a parkolóban halszálkázódó autók révén jutott le, néhányan pedig a Magyar Államvasutak a szükségesnél kicsit hosszabb idejű vendégszeretetét élvezve érkeztek meg.

A böjti vacsora elköltése után a szokásostól eltérően nem szentségimádáson, hanem Korzenszky Richárd atya előadásán vettünk részt, mely a hétvége témájához, a neveléshez kapcsolódott. Richárd atya izgalmasan és változatosan ötvözte az elméleti alapokat több mint 50 éves szerzetessége során szerzett tapasztalataival. Az előadás után együtt vonultunk le az Apátság altemplomába, ahol átérezhettük a hétvége egyik mondanivalóját: a majd ezeréves kőfalak megtervezettséget, biztonságot sugároztak, bizonyítva, hogy van értelme hosszú távra tervezni, de nemcsak munkánkban, hanem a jövő generáció s önmagunk nevelése során is. Az este további része szabad volt, ki-ki megkereshette régen vagy kevésbé régen látott ismerőseit, s így kisebb-nagyobb csoportokba gyűlve nagyrészt a Balaton partja felé vettük az irányt. A lámpaoltás szokás szerint nem járt együtt az elalvással, az egyes szobákban igény szerint még folytatódhatott a duruzsolás.

A szombati nap a szokásos reggeli zenés ébresztővel és reggelivel indult, majd István atya bevezető gondolatait követően Egri Laci és Kati tartottak előadást a nevelés gyakorlati vonatkozásairól. Az életből vett példák, egy-egy megkapó hasonlat lebilincselővé tették a körülbelül másfél órás alkalmat, mely során sok gondolatot lejegyezhetett az, aki nem felejtette otthon jegyzetfüzetét. Ezt követte a szombati szentmise, melyet lelkes zenészek színesítettek gitárjaikkal, hegedűikkel és fuvoláikkal, majd az előadáson hallottakat kis csoportokban idéztük fel ismét, kiegészítve saját életünk példáival. Az idei Húsvét viszonylag késői időpontja miatt március végére kerülő lelkigyakorlaton a hétágra sütő napnak köszönhetően minden csoport a szabad ég alatti rétet választotta a beszélgetés helyszínéül az Apátság termei helyett. Az ebéd utáni szabadidőben ismét lehetőség volt egymással beszélgetni, esetleg bepótolni a hétköznapok során felhalmozódott alváshiányt. Az Égiek továbbra is kegyesek voltak hozzánk, így a zenét kedvelők útra kelhettek, hogy a Balaton partján közösen gitározzanak, énekeljenek – vidáman, de szigorúan Alleluja-mentesen.

A pihenő után az elmélyülésé volt a főszerep: a tavaszba öltözött domboldalon keresztúton vettünk részt, mely után lehetőség nyílt bűneink letételére. A vacsora után pedig elérkezett a hétvége egyik csúcspontja, a közös szentségimádás. Az elmélkedések, énekek és a csend ritmikus ismétlődése lehetőséget adott a befelé fordulásra, mely az ezt követő Silentiumban válhatott teljessé.

A vasárnapi megosztáson meghallgatva egymást újra és újra előkerültek azok a gondolatok, érzésfoszlányok, melyeket ki-ki magával vitt a hétvégéről. Bár viszonylag hosszú idő volt a gondolatok kicserélésére, az élmények sokasága miatt ez mégis rövidnek bizonyult: a mise kezdete tett pontot a megosztás végére.

Az ebéd után már az összepakolás és a búcsúzás percei következtek, az autók sorra gördültek le az Apátság lejtőjén, míg az utolsó közis is elhagyta Tihanyt. Összességében úgy gondolom, idén is feltétlenül érdemes volt részt venni az MKK lelkigyakorlatán, hiszen a varázslatos helyszín jó előadókkal párosulva mindannyiunk lelki gazdagodására szolgált, biztosítva, hogy idén is szép emlékekkel térhessünk vissza életünk mindennapjaiba.

Renczes Balázs
lila csoport


Emléktöredék a nagyböjti lelkigyakorlatról

/Tihanyból 🙂 /

Kiszakadni a zajos hétköznapok monoton forgatagából, elcsendesedni, magunkba szállni… ilyesmit szeretnénk legalább egy-egy hétvégén. Egy nagyböjti hétvége pedig kiválóan alkalmas erre. Különben is igyekszünk ilyenkor kicsit felülvizsgálni a lelkiismeretünket, hogy helyesen irányít-e, tudunk-e azon az úton haladni, amelyiken szeretnénk, amelyiket Istennek tetszőnek gondolunk. Mert bizony időszűkében meghozott számtalan döntés után, az után a minta után, amit úton-útfélen látunk, tapasztalunk, könnyen elbizonytalanodhatunk. Az én esetemben legalábbis így történt. A véletlennek álcázott Gondviselés útján jutottam el erre a lelkigyakorlatra. Amikor meghallottam ezt a lehetőséget, jöttem csak rá, hogy pontosan erre van szükségem. 🙂

Néhány nap után, hogy jeleztem szándékomat, hogy igen, ha van lehetőség, szeretnék részt venni a lelkigyakorlaton, már kaptam is a személyre szóló kedves üzenetet, hogy mehetek, és flottul meg lett szervezve az utazás is hamarjában. Össze is verődött a társaság péntek estére a megbeszéltek szerint, és elfoglalhattuk csinos szállásunkat az Tihanyi Apátság tövében. Ezt követően, noha a lélek épülésére gyűltünk egybe, a test is megkapta, ami neki jár, tán még többet is… szóval bőségesen (s péntek lévén böjtösen!) terített asztalokkal vártak bennünket az apátság egyszerű, zömök és ódon hangulatú étkezőjében. Nekem igazán ünnepélyesnek tűnt az az együttlét. Úgy vettem észre, viszonylag sokan ismerték már egymást, nem tudom, milyen gyakorisággal találkoztak, de rég nem látott kedves ismerősökként üdvözölték egymást az emberek. Én eredetileg csak azt az ifjú párt ismertem, akik hívtak, de útközben sikerült még 2 fiatallal sebtiben megismerkednem, és a későbbiekben sem éreztem idegenként magam, a társaság igen befogadónak bizonyult. 🙂

Este egy kissé zegzugos útvonalon, majdhogynem rejtekajtón át, szűk falépcsőn keresztül tágas tetőtéri teremben várt márt ránk Korzenszky Richárd atya, aki színes előadásában igen frappánsan összefoglalt számunkra egy útravalót amolyan életvezetési tanácsokkal, verssel, képekkel, tanmesével, humorral fűszerezve és alátámasztva gondolatait. Egészen alapvető dolgok között tisztázta le az összefüggéseket nemes egyszerűséggel, amelyekről összekuszálva, homályosan mindannyiunknak volt már elképzelése, például, hogy az ember test és lélek és ~furcsaság együttese ;), rendszerbe helyezte az embert a világgal, milyen feszültségek között őrlődünk, és sokszor milyen feleslegesen generálunk feszültséget, csak mert nem akarjuk elfogadni a természet rendjét… és ehhez hasonlók. A hanganyagok közt érdemes lesz rákeresni. 🙂 Nem is próbálok most már visszaidézni belőle, mert félek, csak elferdíteném. Az előadás után még lesétáltunk az altemplomba néma csendben az apátságot alapító I. András király nyughelyéhez.Itt is hallhattunk egy megkapó anekdotát, amire érdemes lesz még visszaemlékezni néha. Na, nem az Árpád-házi királyunk vörösmárvány sírkövéről – azt az interneten bárki megtalálhatja – hanem a szintén nagy múltú, hideg altemplomról. Mert meg kellett faragni azokat a köveket, hogy kellően egymáshoz illeszkedjenek, egészet alkossanak, és így évszázadok múltával is stabil szerkezetet mutathassanak – nevelésben ehhez hasonlóan, ha oszlopokká szeretnénk válni, határozott, erőteljes faragásnak kell alávetnünk magunkat, (s majdan neveltjeinket) olyan értékekkel felvértezve, amelyek évszázadok, ezredek alatt sem évülnek/porladnak el). Ugyanitt egyetlen szál mécses fénye mellett egy énekkel mondtunk esti imát (Erdő mellett estvéledtem). Különös hangulatunkból még sokáig nehezen ébredtünk fel, percekbe tellett, míg meg tudtunk szólalni.

Szilencium előtt volt még egy hosszabb szabadprogram, természetesen csavarogtunk egyet a virágillattól édes, lágy tavaszi estében a Balaton partján. 😀

Este lett és reggel, a második nap

Kicsit félve csatlakoztam a zenés-ébresztős csapathoz, ám meglepetésemre az álmatagabbak felől az akció nem gerjesztett mély indulatokat, sőt… 🙂 Egyébként szuper dolog, hogy a világ különböző pontjairól összeverődött emberek a Sárga- és a Nagy Kékkönyvnek hála szinte bárhol, bármikor tudnak együtt muzsikálni!

A délelőtt legjelentősebb programja Egri Kati és László előadása volt, amelyben ragyogóan végigvezették az Ószövetségen keresztül Isten miként nevelgette türelmesen az ő népét, és személyes példákkal színezve elmesélték, hogyan tudták alkalmazni ezt az isteni nevelői módszert. Szó se róla, tengernyi türelem szükségeltetik hozzá, de ők szemmel láthatóan jól viselték a megpróbáltatásokat. 🙂 Az előadás után, meg egy szentmisét követően csoportfoglalkozásokon lehetőségünk adódott megbeszélni saját észrevételeinket, tapasztalatainkat, terveinket a témával kapcsolatban. A beszélgetések igen jól sikerültek!!! Mindenki egyaránt megnyílt, nagyon érdekes volt hallani a csoporttagokat, tulajdonképpen bizalmunkba fogadtuk egymást…

Ebéd utáni „szieszta” időben szintén szabad program volt, amit nem hagyhatok ki, mert most is mosolygok, ha visszaemlékszem rá. 🙂 Alternatívaként a társaság része ( 🙂 ) a Balaton parton muzsikált, ámde, akik lemaradtak kissé, fel nem foghatták, hogyan jutott a csapat eleje a kerítés túloldalára. Persze evidensnek tűnt, hogy a kapun keresztül… de ha az zárva van?? Végső soron nem okozott olyan nagy gondot a zárt ajtón (pontosabban felette) átjutni. Talán, ha még gyakoroljuk, jobban is megy majd, akár úgy mint legnagyobb Mesterünknek Jézusnak feltámadása után. 🙂 Szóval volt hangulat.

Két lelki program volt még ezen a napon, keresztút, valamint szentségimádás. Azt hiszem, ezekről bővebben szükségtelen szólni. Volt lehetőségünk kissé magunkba szállni. Még gyónni is.

Este lett és reggel, a következő nap

Vasárnap összefoglaláskén sorban mindenki lehetőséget kapott arra, hogy véleményezze az elmúlt napokat, és persze megossza, mit fog a látottakból, hallottakból hazavinni. Csak zárójeles megjegyzésként fűzném itt hozzá azt az észrevételemet, hogy István atya majdnem mindenkit név szerint szólított… Nevelés szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható szempont ismerni a „nyájat”. Ezt a beszélgetést is, akárcsak az elmúlt napokat át- meg átszőtte a zene. Hogy a közös éneklésnek milyen hihetetlen építő ereje van, azt éppen néhány napja hallottam Pál Feri atya egyik előadásában. 🙂 Valamire ráérezhettek a szervezők.

Már-már kezdtem azt hinni, hogy úgy kell hazamennem, hogy a templomot magát belülről még meg sem csodálhattam, ám aztán a vasárnap délelőtt bérelt helyről követhettük végig a szentmisét. Meglepően fényes belső tér fogadott, valamint olyan magaslatra épített szentély, amilyet én még korábban nem láttam. Nagyon csinos ékszerdoboz. 🙂

Nos, szűken ennyi élmény után kellett búcsút vennünk egymástól. Hogy mennyire volt eredményes, majd az unokáink megtárgyalják hasonló körülmények között. 😀 Köszönöm a kegyelemteljes hétvégét az előadóknak, szervezőknek, és a többi lelkes résztvevőnek! Jó volt együtt! További szép napokat!

Üdvözlettel:
Kata

Eger, 2014. április 10.


Tihanyi visszhang

Idén az MKK-s Nagyböjti Lelkigyakorlat Tihanyban, a bencés apátságban került megrendezésre – és bátran kijelenthetjük, tökéletes volt a helyszín a lelki felfrissülésre.

Több mint negyvenen vettünk részt a lelki három napon, nagyrészt az MKK tagjai, de jöttek „külsős” rokonok és barátok is, akik szerettek volna elmélkedéssel, befelé figyeléssel tölteni egy kis időt, megismerni a közösségünket, vagy érdeklődtek a lelki gyakorlat témája, a nevelés iránt. Az apátság szomszédjában, a Szent Kristóf vendégházban szálltunk meg, így bármikor betérhettünk a templomba, vagy leülhettünk a balatoni panorámát kínáló parkban a gyönyörű, meleg tavaszi napsütésben.

A nevelés kérdéseire hangolódtunk rá Dr. Korzenszky Richárd perjel péntek esti előadásával, megnyugtató zene és gondolatindító képek társaságában. Másnap Egri László diakónus és felesége, Kati vezettek minket végig a gyermeknevelés nehézségein, párhuzamot vonva Isten és a zsidó nép kapcsolatával. Előadásukat közösségünk vezetője, Pákozdi István atya vezette fel megszívlelendő példázatokkal. Saját tapasztalatainkat kiscsoportos beszélgetéseken tudtuk átadni egymásnak, kötetlenül, jó hangulatban beszélgettünk a bennünk felmerülő kérdésekről.

Az apátság altemplomában I. András sírja mellett elcsendesedhettünk, hagytuk, hogy megérintsen minket a csend, a béke, elgondolkodhattunk, miért is jöttünk ide, mit várunk Nagyböjtben? A dombtetőre vezető keresztúton végigjárhattuk Krisztus kálváriáját, azonosulhattunk szenvedésével. Csendes elmélkedéssel és szentgyónással közelebb kerülhettünk saját magunkhoz, hogy jobban megéljük Isten jelenlétét életünkben. Balaton-parti gitáros éneklésben kikapcsolódhattunk, elszakadhattunk mindennapjainktól. A szikrázó napsütésben és holdfényes estéken az apátság parkjában sétálva megismerhettük egymás gondolatait, emlékeit és terveit. A szentségimádás és szentmisék által megélhettük legmélyebb Isten-kapcsolatunkat.

Három igazán tartalmas, és nagyon kellemes napot töltöttünk Tihanyban, lelkünk és közösségünk építésével. Hálásan köszönjük mindezt a lelki gyakorlat szervezőinek, előadóinak, és házigazdáinak, a bencés közösségnek! Sokunknak új élmény volt egy zárt egyházi közösség életébe bepillantást nyerni, sőt, egy kicsit részévé válni a rendszernek – például nagyon odafigyelni, hogy „a bencés atyák szeretik a pontosságot…!”

Herczeg Petra
karmazsin csoport


Életem során többször jártam Tihanyban, és már korábban részt vettem 3 MKK-s lelkigyakorlaton is, de együtt e kettőre most sikerült először sort kerítenem. Legutóbbi közös váci sétánk alkalmával Joci nagyon barátságosan ösztökélt arra, hogy jöjjek el az idei nagyböjti tihanyi elcsendesedésre. A majdani ottlévők közül tudomásomra jutott néhány név hallatán (Egri Laci és Kati, Czupy Zsuzsa, Cigány Daniék, Stolczi Nóriék) hamar igent mondtam. Döntésem jónak bizonyult, és egy remekbeszabott hétvégét töltöttem el 45 másik, túlnyomó többségében közis illetve Egylelkes barátságos emberke társaságában.

A péntek esti 7 órás vacsorára a mi kis vonatos csapatunk is befutott, így tartottuk magunkat a lelkigyakorlatnak István atyó által mindvégig lelkiismeretesen irányított időbeosztásához. Vacsora után Korzenszky Richárd tihanyi perjel előadását hallgattuk, aki levitt minket az altemplomba is, ahol az 1060-ban elhunyt I. András királyunk van eltemetve. Richárd atya személye szintén hívogató volt számomra, egy 1995-ös tihanyi Taizé-i hétvégén fantasztikus eladást tartott. Most megosztott gondolatai közül a következőt emelném ki. A minket körülvevő világnak van egy tőlünk függetlenül működő rendje, amit ha elfogadunk, az lelki egészségünket, békénket segíti elő.

A hétvége savát-borsát a szombati nap adta, Egri Laci és Kati nevelésről szóló előadása reggel 9-kor kezdődött. Az alábbi sorokban ebből írok ízelítőt. Ennek az életnek keretei vannak, melyeknek betartatója a gyermek számára a szülő. Ugyanúgy, ahogy megtanítjuk gyerekünknek az anyanyelvet, meg kell tanítanunk őt a keresztény egyház által megszabott törvényekre és mintákra. Helytelen az a felfogás, miszerint, majd ha felnő, eldönti, milyen elvek szerint él. Ahogy egy zártszirmú virág leveleit nincs értelme erővel feszegetni, hogy kinyíljék, úgy a gyermek fejlődéslélektana is elénk állít egy nagyjábóli sorrendet, hogy mit, mikor és hogyan. Nem öntünk egyszerre mindent a kisgyerekre, és nem követelünk meg tőle mindent azonnal, köszönni viszont például hamar megtanítjuk csemeténket. Ha a kisgyermekkel túl engedékenyek vagyunk, például mindenhez hozzányúlhat, hamar a fejünkre fog nőni. A kamasszal legyünk megértőek, ha már nem akar a család közösségében imádkozni, ugyanakkor sokat számít, ha van élménye egy jó katolikus közösségről, ahol láthatja, hogy nemcsak a mi családunk ilyen „abnormális”. Megkülönböztetünk a nevelésben kétféle szeretetet, a feltételekhez kötöttet, és a feltétel nélkülit. Ahhoz, hogy a gyermek egészségesen nőjön fel, mindkettőre szükség van, a szülők között pedig fontos az összhang, hogy melyiket gyakorolják. Amikor Laciék gyerekei érezték, hogy „valami zűr van”, egyből Katihoz mentek, mondván, hogy ő a megértőbb. Többnyire a nőhöz közelebb áll a feltétel nélküli, a férfihoz a feltételhez kötött szeretet. Laciéknál a gyerekek kamaszkori nevelése lavírozás volt, hogy ezt meg ezt elnézzük, de azt már nem. Egyszer a 14 éves Balázs azzal állt elő, hogy minek neki misére járnia, attól ő nem fog gyorsabban futni. Erre Laci összefoglalta neki, hogy mennyi minden jót kapott Balázs azáltal, hogy ők egy katolikus család. Ezt a heti 45 percet cserébe igazán megérdemli a Jóisten. A gyerek ezt belátta, és továbbra is járt misére, nem úgy, mint Laci jónéhány ismerősének csemetéi. A gyermek nem született jó, hanem született lehetőség. Terelgetni, irányítani, nyesegetni kell. Ha nem tesszük, úgy nő, mint gaz az árokparton. Általában véve is a legfontosabb dolog, hogy meglegyen a szülők között az összhang, hogy a gyerekek ne találjanak rést aközött, amit az apa, meg aközött, amit az édesanya mond. Ez a szülők egymás iránti kölcsönös szeretetéből fakad, abból, hogy egymás számára ők a legfontosabbak. Tönkremehet egy házasság attól, hogy az egyik szülő jobban szereti gyerekeit, mint a házastársát. Utolsó gondolata az volt Laciéknak, hogy amikor gyerekeink már teljesen kiröpültek, legfőbb velük kapcsolatos feladatunkká az értük való imádkozás válik.

Az előadás után kiscsoportos beszélgetés következett, melyhez a következő kérdéseket kaptuk:

  • Volt-e olyan tapasztalatod, hogy „Most Isten nevel engem”?
  • Volt-e, van-e olyan szokás a családotokban, amit saját gyerekeid nevelésében továbbvinnél?
  • Volt-e olyan tanárod, aki nagy hatással volt rád? Mi volt a titka?
  • Mit gondolsz arról a megállapításról, hogy a gyermek nevelésének alapja a férj és feleség közti harmonikus kapcsolat?

A beszélgetést szentmise, majd finom ebéd követte. Ebéd utáni szieszta gyanánt pedig egy 10 fős társasággal lementünk a Balaton-partra, ahol a fűben körbeültünk és Renczes Balázs meg Joci gitáros kísérete mellett hittanos dalokat énekeltünk. Első énekünk azonban Borkának szólt, aki aznap ünnepelte 20. születésnapját. Később helyet foglalt köztünk a két karmazsinlány, Bittera Évi és Herczeg Petra is. 3 órakor Jézus szenvedésére emlékezve keresztutat jártunk, majd ismét kiscsoportos beszélgetés következett. Stolczi Nóriékkal, Pártos Bogiékkal, Czupy Zsuzsával, Bittera Beával valamint az öreg motoros Czigány Daniékkal és Mátéval remek társaságot alkottunk. Délutáni élménymegosztásunk alapjául a pénzkezelés témája szolgált – gyermekkorunktól mostanáig. Megtudtuk egymásról egyebek mellett azt, hogy közülünk gyerekkorában csak Bogi volt az, aki rendszeresen kapott szerény zsebpénzt, mi többiek csak a nagyobb ajándékozási alkalmakkor (pl. karácsony, születésnap) kaptunk ilyet.

A napot szentségimádás és szilencium zárta, az éjszakai óraátállítás miatt kicsit hamarabb nyugovóra tértünk.

Vasárnap reggel a záró szentmise előtt a kolostor tetőterében körbeültünk, és minden résztvevő néhány mondatban összegezte, hogy mi tetszett neki a legjobban ezen a hétvégén. Nagyon sokunkat megragadott a táj szépsége, a gyönyörű idő, a csend. Kovács Ági például úgy érezte, űzött vadként jött ide, és most puha felhők szárnyán lebegve érzi magát. Nagyon megfogott bennünket a két előadás, és jónéhány újabb dolgot tudtunk meg egymásról a csoportbeszélgetéseken. Egy mondat erejéig említésre érdemesnek tartom azt is, hogy a konyha dolgozói is kitettek magukért, mind a hat étkezés alkalmával kitűnő ellátásban volt részünk.

Végeredményben tehát azt hiszem, mondhatom, hogy ez a nagyböjti tihanyi lelkigyakorlat mindannyiunk töltekezésére, gazdagodására és épülésére szolgált.

Ákos
piros, MKK+

Kategória: Beszámoló | Címke: , .

Hozzászólás