Piros csoport (2001)

A Műegyetemi Katolikus Közösség Piros Csoportja 2001-ben alakult, első vezetője Erős Tamás volt. A 2002-es tanév kezdetétől én irányítgatom a kis csapatot. Szerencsére sok új tagot köszönthettünk 2002. szeptemberében és velük együtt majdnem 20 főre növekedett a létszám.

Szabadidős programjaink során (a csütörtöki esti szokásos közis találkozón kívül) rendszeresen szervezünk különböző alkalmakat, hogy egymást jobban megismerjük. Ezért aztán jellegzetesen “beszélgetős” csoport alakult ki, de azért nem csak cseverészésből áll az életünk: közösen elmentünk többször is egy filmet megnézni, kirándulni, táncolni…

Persze aktívan részt veszünk az MKK nagyobb közösségi programjain, így például többen csatlakozunk a lelkigyakorlatos csapathoz, és a lelkészség által szervezett imaórákhoz.

Vezető:
Rónai András

Hozzászólás