Nagy örömmel hirdetjük, hogy idén is megrendezésre kerül, immáron negyedik alkalommal a KELET- Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozója !
Idén a debreceni egyetemi lelkészségek látnak minket vendégül, február 3-5 között.
Hogy mi is ez?
- Egy hétvége, amely soránsok Hozzád hasonló fiatallal ismerkedhetsz meg az egész magyar nyelvterületről!
- színvonalas előadásokat hallgathatsz meg, amikről utána kiscsoportokban beszélgethetsz;
- városnézésen vehetsz részt a cívisvárosban, helyi vezetéssel;
- sok játékban, mókában és kacagásban lehet részed és végül, de nem utolsó sorban egy farsangi bálon is részt vehetsz!
Az MKK egyébként szorosan kötődik a KELET történetéhez. A rendezvényt először a Szegedi Egyetemi Lelkészség szervezte meg három éve, ahova 45-en utaztunk el. Két éve pedig a Budapesti Egyetemi Lelkészség, és azon belül is mi, az MKK vettük kezünkbe a program előkészítését és lebonyolítását, nagy-nagy sikerrel, hiszen 160-190 fő vett részt rajta itthonról és határon túlról is! Tavaly pedig több, mint 40-en utaztunk Sopronba, a harmadik KELET-re.
A KELET céljairól és történetéről bővebben itt olvashatsz.
Az idei jelentkezési díj 6000 Ft + az utazási költség. Ezt Egyetemi Lelkészségünk jelentős mértékben támogatja, illetve lehetőségeink függvényében igyekszünk minimálisra csökkenteni, autós utazás szervezésével. Tudjuk, hogy nem kevés, de megéri!
Lényeg a lényeg: ha kis pihenésre vágynál, vagy éppen egy jó bulira; ha lelki feltöltődést keresel, vagy csak ki akarsz kapcsolódni; ha társaságra vágysz, és szívesen eltöltenél egy hétvégét sok más közissel és magyar fiatallal, akkor jelentkezz a találkozó oldalán (http://kelet2012.hu), illetve, ha velünk szeretnél kedvezményesen utazni ezen a jelentkezési lapon!
Jelentkezési határidő meghosszabbítva: január 28. (szombat) éjfél!
További információért keressétek bátran Drahos Ágit és Garancsy Mátét.
Az előző évek találkozóin készült képek:
KELET 2010 galéria
KELET 2009 galéria, beszámoló
Helyszín: Debrecen
Szervező: Drahos Ági, Garancsy Máté
