Csoportfeladatok

Agapé

Ha közi, akkor természetesen evés! Ehhez van rátok nagy szükség. Itt van pár ötlet segítségképpen:
A bevásárlást lehetőleg egy TESCO-ban vagy hasonló nagy objektumban bonyolítsátok le, így nektek is és a közinek is olcsóbb. A költségek felét, de maximum 5000 Ft-ot a közi áll, ezt a pénzügyi felelőstől tudjátok megszerezni, aki most Patocskai Tomi (borostyán). Ez viszont csak számla ellenében lehetséges, a számlacím: Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség, 1117 Bp., Magyar Tudósok körútja 1. Újabban szokás bevásárlóközpontokban számok szerint azonosítani a számlakérőt, ha nincs, akkor pedig hosszú procedúrával készítenek egyet. Ezért érdemes használni a már meglévő számokat. Ezt korábbi, megosztott doksikban találjátok. Forgács Orsi (zöld) élelmezési tiszt mindig megírja a közi előtti szerdán az aktuális, rendelkezésre álló kajakészletet.
Valahonnan érdemes kulcsot szerezni a közihez, hogy be tudjatok jutni . Ha elkészítettétek az agapét (ne felejtsétek el, kétbödönnyi teát is megiszunk már…), pakoljatok is el valamennyire, hogy a takarítós csoport dolgát megkönnyítsétek, és ők is hazajussanak még aznap este. A hozzávalókból a maradékokat mindenképpen ti rakjátok el, mert csak ti tudjátok, hogy az a közié és nem más egylelkes csoporté. A romlandókat közi felirattal a hűtőbe, a többit (tea, citromlé, cukor, …) a folyosón a szekrénybe tegyétek
Az egyik legfontosabb, hogy pontban a fenti gyülekező előtt 5 perccel kezdjétek el kipakolni az asztalokat és az agapét. Ezzel sokat tudtok spórolni a közi idejéből, mert a folyosón és a teremben ülő csoportok látva titeket talán nekilódulnak és elindulnak felfelé. Persze ne hagyjátok magatokat, ha ellenkezni akarnak, mert ez nekik is jó, még ha nem is látják. A poharakat a két oldalon lévő szekrényekre tegyétek, hogy kisebb legyen a zsúfoltság az asztaloknál, és a szendvicsek és egyéb nyalánkságok is elférjenek. Szintén ecélból érdemes az asztalokat nem egy kupacba rakni.
Ezután már csak annyi dolgotok maradt, hogy figyeljétek, mikor fogy el a tea és pótoljátok.
+1 tipp a profiknak;) Bevállalhatjátok, hogy a maradék szendvicseket eljuttatjátok hazafelé hajléktalanoknak, illetve a teát is, üvegekbe kitöltve, esetleg újra felmelegítve. Kis idő- és erőráfordítással tudnátok segíteni így rajtuk.

Téma

Ám nem csak kenyérrel él az ember… Tanácsok a téma kidolgozóinak:
Kedd délig a kérdéseket küldjétek el István atyának és a vip-listára. Csütörtökre nyomtassátok ki az „anyagot”, minden csoportnak jusson legalább 3-4 példány belőle. Az imához ne csak a szövegeket, hanem az énekeket is keressétek ki, akárcsak a záróimához, hogy zenészeinknek is könnyebb legyen, és a témához is passzoljanak a dalok.
Még egy speciális feladat: mikor megérkeztek, kapcsoljátok be a szellőzőrendszert (lejáratnál fenti zöld gomb).

Mosogatás

Nektek is a romok eltakarítását köszönhetjük, csak nektek speciális területetek van: a konyha. Ez azt jelenti, hogy a mosogatás mellett még egy nagy feladat vár rátok: A KONYHA RENDBETÉTELE. Ehhez tartozik a konyhai asztalok letörlése, elpakolás a padokról, a tűzhely alapos letörlése, a törölgetőruhák kiterítése, a száraz holmi elpakolása a csepegtetőről mosogatás előtt és a mosogató rendbetétele mosogatás után. Ne felejtsétek el a teásbödönt se kimosni, ehhez javasoljuk a fiú wc-ben található zuhanyt. Az elmosogatott edényeket, poharakat nem kell eltörölgetni, tálcákra leborítva tegyétek őket az asztalra, de ezt is rendben.
Ti is kezdjétek el lehetőleg rögtön a záróima után a ténykedést. Az első lépés az agapés asztalok lepakolása, a letörlése a takarítósok feladata, de segíthettek nekik. A maradékokat kedvesen, kis ráhatással el lehet kínálgatni az ottlévőknek, ha időben kezditek és tényleg van még ott valaki.
Közismert tény, hogy ilyenkor remek hangulatot lehet varázsolni a konyhába, de ne felejtsétek el, hogy fölöttetek egy szinttel Gábor atya pihenni szeretne, illetve haza is kellene jutni valamikor, és a közivezető vagy egy kulcsember alvási idejét jelentős százalékkal javíthatjátok, ezért legyetek minél csendesebbek és gyorsabbak.
A ti feladataitokat is ki fogjuk rakni a konyhába, nehogy véletlenül kimaradjon valami.
Plussz feladatként ti is bevállalhatjátok, hogy a maradék szendvicseket eljuttatjátok hazafelé hajléktalanoknak, illetve a teát is, üvegekbe kitöltve, esetleg újra felmelegítve.

Takarítás

A romok eltakarítása nem csak azért fontos, mert jófejek vagyunk, hanem presztízskérdés is, nehogy kizárjanak minket következő héten A feladat nem könnyű, mert sokmindenre oda kell figyelni, nehogy kimaradjon valami. Ezért az alábbi feladatok röviden ki lesznek ragasztva a köziben is.
Lehetőleg a záróima után egyből kezdjétek el a söprést, hogy minél hamarabb készen legyetek, és a közivezető is hamarabb jusson haza. Partvist az írótábla mögött és a folyosón lévő szekrény mellett, felmosóvödröt és –rongyot a fiúwc-ben találtok, ide is tegyétek vissza őket a végén. Felmosószer a köziszekrényben van. Felmosásnál a jól bevált módszert érdemes alkalmazni: hagyjatok egy folyosót a területek szélén, amin a szárnynélküli földi halandó közlekedni tud. Ha felszáradt a már kezelt rész, akkor ezt a folyosót is felmoshatjátok, a szárazon már tudnak mendegélni. A vizet többször cseréljétek, hogy tényleg tiszta legyen minden. A végén a rongyokat mossátok ki és terítsétek szét amennyire lehet, a vizet öntsétek ki.
FONTOS, hogy a konyha kitakarítása is a ti feladatotok. Ez nem azt jelenti, hogy mindenképpen nektek kell felmosnotok, kiszolgáltatva a mosogatós csoport nehezen elmúló klubhangulatának. Megbeszélhetitek velük, hogy ők végezzék el a feladatot, de a ti felelősségetek az, hogy a végén minden a helyére kerüljön.
A söprésen és felmosáson kívül is várnak rátok még feladatok. Az agapés asztalokat –miután a mosogatós csoport elrámolt róluk, amiben persze segíthettek- töröljétek le és vigyétek vissza a helyükre (a folyosóra). A témás papírokat és mindenféle szemetet szedjetek össze, a székeket is rendezzétek el úgy, hogy ne sejtessenek egy közelmúltbeli atomtámadást. A wc-kben találhatóak szivacsok, ezekkel töröljétek át a mosdókagylókat. Az üres wc-gurigákat is dobjátok ki, a végén pedig vigyétek ki a szemetet a konyhából és az írótábla mögül is, és tegyetek új zacskókat a helyükre. Zacskót a köziszekrényben találtok, a Kinti Nagy Kuka pedig a kaputól jobbra leledzik, ha kifelé mentek, de kérjetek segítséget bátran a vén rókáktól. A konyhai szemetes ürítésére szintén rádumálhatjátok a mosogatósokat. Ezenkívül kérünk, csukjátok be a terem ablakait, illetve kapcsoljátok ki a szellőzőrendszert (lejáratnál fenti piros gomb).

Vasárnapi mise

 

Szentségimádás

 

Hozzászólás